Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem ír, ha hónapokig minden nap beszéltünk?
Egy játékban ismerkedtem meg egy külföldi sráccal februárban, akivel akkor el is kezdtem beszélgetni. ‘Házasok’ voltunk a játékban, így értelemszerűen az üzenetváltások sem voltak barátiak, de aztán nyárra visszatértünk a baráti beszélgetésekhez. Barátként tekintettem rá, hiszen nem találkoztunk egyszer sem, viszont tudtam róla, hogy igazi személy és ha tudtunk volna személyesen találkozni akkor randira is elmentem volna vele, mivel tényleg minden megvolt benne, amit egy srácban keresek.
Februárban mentem volna egy hozzá közel lévő városba, és így lett volna lehetőség végre a találkozásra, amit meg is említettem neki még régebben. November elején volt a szülinapom, amikor rögtön éjfél után felköszöntött egy hosszú üzenettel, amiben leírta, hogy mennyire örül, hogy megismerhetett és hogy mennyire feldobom a napjait.
Erre egy héttel elköszöntünk egymástól este és másnap reggel nem írtam neki, mivel legutóbbi alkalmakkor én kezdeményeztem és szerettem volna megnézni, hogy ő ír-e.
Azóta majdnem két hét telt el és nem írt, nagyon nem értem a helyzetet, tekintve, hogy 9!!! hónapja beszéltünk minden nap, és egyikünknek sem volt megszokott az, hogy ne beszéljünk napokig meg hetekig.
Szerintetek mit csináljak? Tudom rá kéne írnom, de visszatart a büszkeségem, teljesen úgy érzem most, hogy az elmúlt 9 hónapnyi beszélgetés csak miattam volt, és ő nem is akarta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!