Kezdőoldal » Szórakozás » Zene » Mit gondoltok a Slipknot AOV...

Mit gondoltok a Slipknot AOV című daláról?

Figyelt kérdés

Nekem a kedvenc Slipknot dalom, ráadásul egy szép emlék is fűződik hozzá, nem tudok elfogulatlanul írni erről a dalról. Kevés Slipknot dal van ami eltud nálam érni ilyen hatást, de az AOV vastagon benne van. Előtte a Dead Memories volt ezen a poszton (persze most is nagyon tetszik, csak már nem az első helyen van) egészen 2015 október legvégéig, és itt jön a történetem is hozzá. Ha nem akarjátok a történetet elolvasni, külön bekezdésbe indítom innentől kezdve, így azt átugorva tudjátok a leírásomat elolvasni a történetem beleszövése nélkül.


Tehát 2015 első felében (nagyjából a február 5.-i pesti koncert óta) nagyon rákaptam a Dead Memories-ra, és az első helyre lépett nálam október végéig. November legelején viszont változás történt, egyszer egyik délelőtt mentem a boltba és Slipknot-ot hallgattam és vásárlás közben lement a dal amit előtte elindítottam, és akkor jött az AOV. Mivel vásárlás közben voltam, és a kabát is akadályozott valamennyire nem nyúltam a zsebembe a telómhoz, nem léptettem bele, úgy voltam vele ha már elkezdődött, hadd menjen. És akkor beütött a dal. Hirtelen minden tetszett benne (pedig addigra már egy év eltelt az album kijövetele óta), leginkább három részre tudnám osztani a dalt, a refrént felvezető riffelős "Aproaching Original Violence"-es rész (de mekkora már az a téma), a refrén, és a dal háromnegyedénél elhelyezkedő lassú rész. Minden beütött benne. Pont azokban a napokban kezdtem el írogatni egy lánnyal és nem egyszer ez a dal ment az irogatások közben is. Szinte egyszerre jött a kettő november legelején, alig néhány nap lehetett az eltérés.

Végül megkoronázva a hónapot november 30.-án, a hónap utolsó napján találkoztunk is, és össze is jöttünk. De sajnos annak már vége. Így elég nehéz hallgatnom ezt a dalt. De 2015 novembere számomra két szerencsés véletlen párhuzamosan egyszerre megjelenése az életemben, párhuzamosan haladtak, a hónap utolsó napjára megkoronázva azt.

Ennyit a történeti részről, gondoltam megosztom veletek.


Néhány helyen olvastam hogy minek bele a lassú rész, amikor egy ilyen gyors és energikus dalról van szó. A sokak által közkedvelt gyors Disasterpiece-ben is van lassú rész, szintén a dal háromnegyednél, mégis közkedvelt dalról van szó, ott ezt nem hallottam, hogy felhozták volna hibának.

Másrészről az AOV tényleg az új Slipknot-ot mutatja, eléggé kitűnik az eddigi dalaik közül, sok helyen olvastam, hogy nem tudják megmagyarázni, de más mint az addigi Slipknot. Újítás meg kell, és szerintem sikerült is. Hasonló pozicióban vannak nálam a 5.: The Gray Chapter-ről a Goodbye, Nomadic és a If Rain Is What You Want triumvirátus. Érdekes, hogy egyik sem a klippes nóták közül került ki nálam.


Ti mit gondoltok erről a dalról? Hogy tetszik? Ha esetleg van hozzám hasonlóan történetek is hozzá azt is nagyon szívesem olvasom.



#Slipknot #november #aov #5.:the gray chapter
2017. júl. 9. 23:01
 1/2 anonim válasza:
49%
Ugyanolyan jó mint a Slipknot dalok legtöbsége, bár elismerem hogy ez tényleg egy különleges hangzású Dal. Nekem is több daluk is egy egy emlékemhez vagy érzésemhez van kötve szóval ismerõs helyzet.Megjegyzem jó ízlésed van ha Slipknot-ot hallgatsz:)
2017. júl. 17. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm, az írásodat olvasva te is szereted és hallgatod a Slipknot-ot, így neked is jó ízlésed van :) Az pedig egy külön pluszt ad, ha még történetünk is van a kedvenc dalunkhoz. Ma is hallgattam az AOV-ot, ahogy azóta is mindig, hát nem lett könnyebb, de hiába, a kedvenc dalom. Köszönöm a válaszodat, ment a zöld kéz természetesen!
2017. júl. 18. 22:35

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!