Az alábbi három dal közül melyiket lenne érdemes nevezni az Eurovíziós Dalversenyre?

Egyértelműen a Szemszélű Lányt. Szerintem ez a produkció volt az ominózus koncert fénypontja. Ellentmondásos beszámolókat hallottam arról, hogy tulajdonképp ki is az az ember, akivel Paksi ezt a duettet közösen előadta, de annyira nem is fontos. A lényeg, hogy a rekedtes, elcsukló hangja, meg a szenvedélyes előadásmódja tökéletesen illik ide. Nem szeretem az old school heavy metált, nem kis részben a hangzásvilág miatt, viszont ezen felvétel élő mivolta, és rossz minősége kölcsönöz a zenének egyfajta punk beütést, lényegesen befogadhatóbbá téve számomra azt. Ehhez a véletlen-punk feelinghez nagyon jól passzol az ad-hoc belépett énekes, és közelebb áll az ízlésemhez, mint az eredeti, suttogós vokál az Éjféli Lányon. Az mondjuk egy kicsit sajnálatos, hogy, mivel az illető helyesen elő tudta adni a szöveget, ebbe a dalba jutott a legkevesebb a zseniális nyelvújítás, de némiképp kárpótol az új színezet, amit az eredeti sorok kaptak: a dal immáron arról szól, hogy hiába a rocksztárság, meg a többi tag a zenekarban, ha ilyen szinten be vagy b#szva, és ott állsz a színpadon, akkor teljesen magadra maradtál; az "elment mindenki már" rész szerintem nagyon jól elővetíti azt az érzést, amit Endre eme avantgárd mestermű lezárásakor érezni fog. De persze, épp, mikor nekiállnánk aggódni, hogy a frontember nem is fog egyáltalán szóhoz jutni, berobban a refrén, és vele együtt Paksi is felbődül ellentmondást nem tűrően, és rögtön a méltán ikonikus, címadó sorral kezd, kissé úgy artikulálva, mintha pogácsák lennének a szájában. A paksicista költészet számos egyéb gyöngyszemének is ez a dal ad otthont: "várkonyöngyü várunk", "éjfélű lány", "én műelpuhuldány", "perzselve nyeld", valamint személyes kedvencem, az "eljön és rámhalál". A második versszakkal válik a dal igazi duetté - Paksi énekel, amikor épp fizikailag képes rá, ellenkező esetben beszáll helyette a másik tag. A refrén második iterációjakor elhangzó brutális hörgést fogalmam sincs, hogy ki produkálja, de az is tökéletes. A szóló után már csak Endre énekel, ugyanazt a négy sort próbálja újra és újra előadni, sikertelenül. Egyik kedvenc részem a dal vége felé hangzik el, az "üres csendben" sor végén az a "dedemm, deedemm, dödönn" szerintem kifejezetten grunge-osra sikerült, tisztára el tudom képzelni Cobain, vagy Weiland hangján. Szóval ja, határozottan a Szemszélű Lány a befutó nálam. De persze a Márhívó, meg a Repatarurgyán is elképesztőek.

Mindhárom mestermű. Én a Márhivóra szavazok.