Melyik elhunyt zenészt sajnáljátok leginkább?

Freddie Mercury a kedvencem, de Neki így kellett, hogy befejeződjön az élete.

Úgyhogy George Michael.

Chuck Schuldiner.

Szerintem nincs még egy zenész aki ilyen hibátlan életpályával távozott volna, és még ez idő alatt is végig meg tudott újulni és minden képes volt valami olyasmit hozni az underground könnyűzenébe ami előtte nem volt. Szerintem felmérhetetlen hatása volt.

The Sound of Perseverance pedig egy igazi hattyúdal és a legszomorúbb és leghitelesebb albumok egyike. RIP Chuck.

Ne értésétek félre, de jellemzően egy popzenész a 20-30-as éveiben van csúcson, utána már "nem kár" érte. Azokat korrektebb sajnálni szakmai szempontból, akik még pályájuk elején vannak.

Emberileg meg 75 év nagyjából az élettartamunk, a zenészek meg szoktak dolgozni azért, hogy nekik rövidebb legyen.

#14.Ezt mond kérlek Jim Matheos-nak is, lassan 40 év zenélés után kb. 30 minőségi studióalbummal a háta mögött. A legutóbbi tavaly is ugyan olyan hibátlan remekmű mint az elején vagy a végén.

Igen is lehet jó zenét csinálni ha akar valaki, hibátlan akár 40 éven keresztül is, kérdés hogy ki akar teljesedni művészileg vagy csak számára egy üzlet az egész.

Matheous is popzenész, mint mindenki más aki nem komolyzenét játszik de még az utóbbiak is pénzért csinálják csak éppen nem mindegy ki mennyit ad bele.

Az pedig egyenesen hülyeség hogy nem kár érte...

Ezek szerint akkor Rhandy Roads, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Kort Cubain stb. kivételével senkiért nem kár?

Tudtam, hogy ez lesz :D

Először is odaírtam, hogy "jellemzően". Nézd meg a legnagyobb slágereket ki hány évesen adta elő. Egyébként megnéztem, Matheos legnagyobb sikere 26 éves korában volt szintén.

Másodszor idézőjelbe tettem a "nem kárt", hiszen természetesen kár mindenkiért, de ha már valaki eltűnik a rivaldafényből, az olyan, mintha nem létezne a nagyközönség számára. George Michael pl. az itt említettek közül 41 évesen került fel utoljára a slágerlistákra. Sajnáltam én is, de gyakorlatilag már nem volt jelen.

#16.Legnagyobb sikert persze attól függ mit tekintünk.

Eladásban: Parellels(29)

Áttörésben: No Exit(25)

Csúcspont: A Pleasant Shade of Gray(35)

Nyilván így már jobban érhető amit írsz, fiatalon nyilván az ember sikeréhesebb stb. de Matheos-al pont azt akartam mondani hogy ha valaki igazán akar le tud rakni mint egy Parellels szintű korongot(Theories of Flight - 2016)de a csúcspontot közelítő(Winter Ethereal - 2019)alkotások is megvannak.

Chuck szintén szerintem tudott volna még jó albumokat letenni, szerintem ha valaki közel 10 hibátlant le tud rakni nem lesz belőle Malmsteen akin tisztán látszott 3-4 album után teljes kiégés látszott(akire meg igaz is lenne amit írsz, pedig máig tud játszani csak nem tanul újat).

A slágeres hasonlítás pedig nem feltétlen releváns mert kellenek a kiadók akik reklámozzák, marketing stb. szerintem a sok eladás maximum gazdasági siker és nem művészeti, zenei siker de ez meg más lapra tartozik.(Queen-t is említette a kérdező, na egyet értek hogy az első 2 album kivételével sok újat nem mutattak csak jó volt a marketing és slágereket adnak ki szép számmal)

Tim Smith (1961-2020)

A Cardiacs nevű brit punk/prog-rock/avant-pop zenekar frontembere volt, és véleményem szerint a pop-/rock-történelem legzseniálisabb zeneszerzője. Az igazi tragédia nem is az, hogy meghalt (bár nyilván az is az), hanem hogy 2008-ban volt egy szívinfarktusa, ami miatt egy disztónia nevű fél-bénult, konstans fájdalommal járó állapot lépett elő nála, ami élete hátralévő részére ellehetetlenítette számára a zenélést. Durva belegondolni, hogy mi mindenre lett volna képes a végtelen kreativitásával, ha módjában állt volna. Külön borzasztó, hogy kicsi, de szenvedélyes kultközönséggel rendelkező zenekar lévén egy csomó rajongó személyesen ismerte őt, és mindenki elmondása alapján egy rendkívül okos, kedves, vicces ember volt.

Ray Schuler (1980-2011)

A The Mayan Factor nevű alternatív rockzenekar frontembere volt. A banda pár '00-es évekbeli specifikus online zenei közösségen kívül gyakorlatilag teljesen ismeretlen, viszont az első két albumuk egy nagyon különleges helyet foglal el a szívemben. Nem tudnék még egy olyan előadót mondani, aki(k)nek a zenéje olyan érzelmi töltöttel bírna számomra, mint a TMF-é, valahogy megmozgatja az emberben "azt a legbelső valamit".

Jun "Nujabes" Seba (1974-2010)

Japán hip-hop producer volt. Elég sokan a Samurai Champloo nevű anime soundtrack-jében való közreműködése miatt ismerik - velem pont fordítva volt, azért néztem meg a sorozatot, mert tudtam, hogy ő csinálta a zenék egy részét benne. A tag egy egészen hihetetlen kis zenei birodalmat épített ki, és bár élete alatt kifejezetten underground volt, halála (autóbaleset) óta az internetes hip-hop közösségtől megkapta azt a figyelmet és tiszteletet, amit a munkássága érdemel - a vele egy napon született J Dilla mellett még ő az, aki az egész chill, jazz-es lo-fi hip-hop jelenséget elindította (csak az ő zenéje, Dilláéhoz hasonlóan egyáltalán nem volt lo-fi).

Viktor Tsoi (1962-1990)

Bár a Kino neve Oroszországban olyan, mint a Nirvana, vagy a Ramones, nyugatabbra nem nagyon szokás ismerni őket, pedig ha nem lenne a nyelvi, meg földrajzi korlát, akkor egy lapon emlegetnénk őket a Joy Division-nel, Talking Heads-zel, meg a The Fall-lal. Szintén autóbalesetben, szintén tragikusan fiatalon halt meg - végigvirrasztott egy éjszakát a stúdióban, majd ment volna a fiával horgászni, de odafelé elaludt a volán mögött, és beleszáguldott egy buszba (a buszon senki nem sérült meg).

Tero "Camu Tao" Smith (1977-2008)

Indie hip-hop körökben leginkább producerként, beat-gyártóként szokás ismerni, valamint rapperként a Weatherman nevű duóból, viszont számomra az ő magnum opusa a King Of Hearts című album, ami már csak posztumusz módon jelent még, és teljesen őszintén mondom, hogy nem ismerek olyan zenét, ami akár csak egy kicsit is hasonlítana rá. Nagyon érdekes kombinációja a popzenének, punk rock-nak és hip-hop-nak az az album. Már az is marhára érdekelne, hogy vajon hogy hangzott volna, ha be tudta volna ő fejezni, arról nem is beszélve, hogy vajon milyen irányba indult volna tovább onnan.

John Coltrane (1926-1967)

A mindenki által ismert jazz-nevek legfurcsábbika olyan szempontból kilóg a sorból, hogy az eddig felsorolt előadóknál mindig ott volt egy olyan érzés, hogy félbetört a munkásságuk, pedig még egy csomó nagy dologra lettek volna hivatottak, az ő karrierje valahogy tök szép kereknek érződik így visszatekintve. Aránylag hamar elérte a mainstream sikert Miles Davis zenekarának tagjaként, valamint a saját neve alatt kiadott Blue Train-nel; a Giant Steps-szel, meg a My Favorite Things-zel durván feljebb rakta a lécet technikai, meg harmonikus komplexitás terén; az olyan lemezekkel, mint az Olé, Africa Brass, meg A Love Supreme, feltérképezte a különféle nem-nyugati tradíciókat, és nekiállt olyan szinten "spirituális" lenni, hogy az a nem_jazz_rajongók figyelmét is felkeltette; itt-ott beékelt egy-egy balladás albumot, meg egy Duke Ellington kollaborációt, mutatva, hogy elvontsága, meg már-már gépies technikai ügyessége ellenére "tud swingelni"; végül lement teljesen avantgárdba olyan albumokkal, amikre egyesek máig azt mondanák, hogy "ez nem is zene", mint az Ascension, vagy az Om. Gyakorlatilag az általa megélt jazz-érák mindegyikében alkotott egy-egy mérföldkőnek nevezhető kiadványt, és egy olyan elképesztő ívet írt le a mainstream sikerből indulva a teljesen elszállt határfeszegetés felé, hogy nehéz elképzelni, hogy mi mást csinálhatott volna meg. De igaziból, halálakor csupán 41 éves volt, és a jazz fusion korszak csak akkor kezdődött el. Simán lehet, hogy ő is elindult volna a rock-ihlette irányba, mint számos egykori kollégája, de az is lehet, hogy olyan dolgokkal állt volna elő, amikre most nincs is szavunk, és nem is tudjuk elképzelni. Mindezen felül, amennyire lehet tudni, ő volt a zenetörténelem egyik legkedvesebb embere, még a brutál heroinfüggő korszakában sem volt kiállhatatlan, vagy húzott le embereket. Ahogy Miles mondta, Trane halála kapcsán: "Kegyetlen nagy kib#szás volt ez mindenkivel".

Cserháti Zsuzsa

Máté Péter

Freddie Mercury

Stark Tibor