Szerintetek igazságos volt, hogy a PJZ esett ki?
Mivel már elmondtam a véleményem. Ha neked nem jött le, akkor őszintén sajnállak, ez megint csak nem az én hibám.
Az pedig egyértelmű, hogyha én írok, akkor az azt jelenti, hogy szerintem. Mivel én írom, én fogalmazom meg, nem idézem.
Az meg különösképp nem érdekel mit látsz bele.
Én nem szimpátia alapján alkotok véleményt, hanem meghallgatom, hogy mit csinálnak.
És akkor megint meg lehetne kérdezni, hogy miért kell a produkció előtt egy héttel már szavazni, mikor még nem is hallottuk az előadást.
Szóval rendben van, hogy valaki szimpátia alapján dönt, de attól még hallani fogja mindenki a hamis hangokat, akinek van hallása, de különösebb zenei tehetség nem kell ahhoz, hogy azt halld, hogy valami nem oda illő.
Azt pedig csak zárójelben jegyzem meg, hogy te szóltál hozzám, én a kérdezővel beszéltem és érdekes mód, egyetlen rossz szava sem volt, ahogyan ahhoz a válaszolóhoz sem, aki ugyanazt írta, amit én, csak nem fejtette ki bőven a véleményét.
Az pedig, hogy így kezdted, hogy én miben vagyok olyan nagy tehetség :DD
Ez olyan, mintha azt mondanád senkinek nem lehet véleménye, aki nem énekes az énekesekről. Ezen az elven jóformán zenét sem hallgathatna senki.
Ahh és még valami, kifelejtettem a másik két csapatot. Na, nekem a lányok tetszenek. Azt hiszem Like a nevük, tényleg ügyesek, képesek együtt dolgozni, ami zenében nem egyszerű feladat és az egész munkájuk egy kerek egész.
A Spirit is tiszta, szépen énekelnek és nagyon szépen együttműködnek, nekem a múltkori előadást jobban tetszett, de ez sem volt rossz.
Ez a két csapat, ha továbbra is így folytatja, megérdemli, hogy benne legyen a verseny elejében.
Csak sajnos arra nagyon kevés esély van, hogy Magyarországon csapat nyerjen, valamiért itt annyira nem szeretik őket.
a mai adásban a spirit volt a leggyengébb,utána adél és a pjz.
lass bea,meg a like után a legjobb volt ma.
csak gondolom a tizenéves sms küldő csajok nem fognak szavazni egy 30 körüli nőre,uh nem sok van neki sajnos.
a pjz kiesése meg jogos.
újat már nem tudtak mutatni,ez a mi már csak ismétlés volt 2x is.
azt nem is értettem,hogy mentorházban hogyan képzelték,hogy a linkin park numb-ját letolják,mikor Chester Bennington az egyik legatomabb hangú mai énekes.
szóval abba a számba komoly énekesek bicskája beletörne,nehogy egy kezdőnek.
Teljes mértékben igazságos volt, de már az első adásban is bebizonyították, hogy nekik kellene kiesniük, mert az is ugyanilyen rossz produkció volt. Egyszerűen színvonaltalan, nem oda való volt a produkciójuk (és itt most nem arra gondolok, amit énekeltek, hanem arra, ahogy azt tették).
Nem tudom, hogy másnak is feltűnt-e, vagy csak mi láttuk úgy a párommal, de mindkét élő shows produkciójuknál az "éneklős gyerek" nem is énekelte rendesen el a részét. Ment a háttérben az ének, ő meg csak néha-néha bekapcsolódott egy-egy sorral. Abszolút nem lehetett hallani a hangját, pedig nagyon figyeltem.
A tegnapi párbajdalt meg aztán tényleg kritikán alul adta elő.
Egyébként tegnap Adél is megérdemelte volna a kiesést. Megtanulhatná már végre ő és Miklós is, hogy olyan dalt válasszanak, amit el is tud énekelni. Az első élő showban bebizonyította, hogy el tud énekelni egy több hónapon keresztül begyakorolt számon kívül mást is, csak nála nagyon nem mindegy, hogy mit.
És még margóra megjegyzem, hogy az a latexruha ritka gusztustalan volt, a rúzselkenés meg nagyon ciki:D
Nahát nem volt igazságos. Kettőjük közül Beának kellet volna otthagyni a versenyt. De az összes közül meg Zámbónak vagy Stone-nak... De inkább Zámbónak!
A 3 legjobb: OLÁH GERGŐ!
FEHÉR ZOLI!
PJZ!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!