Édesanyám az egyik legnagyobb napilapnál dolgozott. Sokszor bejártam hozzá, így beszélgettem újságírókkal, szerkesztőkkel is. Egyik idős író - újságíró mondta hasonló kérdésemre: El kell olvasni, meg kell hallgatni mindegyik oldalt, mindegyik sajtót. Tudni kell a sorok között olvasni, kiszűrni a legnagyobb hajlításokat, hazugságokat. Majd ebből a halmazból kaphatunk néhány százalékot a valóságból.
Magam 20 éve dolgoztam tévékben műszaki területen. Úgy fogalmaznék, a politikai média nyomokban valóságot is tartalmaz!
A politika szó már önmagában kizárja a valóságos világ tényeit, hiszen alapvetően a népbutításról, parasztvakításról szól. Már az ókori Rómában sem volt másképp. A politikus = szélhámos, akinek felvitte Isten a dolgát. A politikai média pedig nem más, mint ez ő igényeiket kiszolgáló gépezet!
Hogy melyiket tartják egyesek hitelesnek, az attól függ, melyik oldal hazugságait hiszik el. Ki ezt, ki azt. Ezen felesleges vitázni! Az ilyen meddő viták szétzilálnak családokat, barátságokat! Egyik rokonunk mondta jól (pár éve meghalt szegény), ő minden rokont, barátot szívesen fogad, amennyiben odakint, a bejárati küszöbön túl hagyják a vallásukat, a politikai nézeteiket.
Nincs olyan, hogy hiteles politikai hír. Csak propaganda van, mindenkinek a magáé.
A legjobban 12-es fogalmazta meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!