Milyen ez a szöveg nyelvhelyessége és stilisztikája (megfogalmazása)?

Szeretnék könyvet írni és azt addig nem akarom elkezdeni, amíg nem jó a helyesírásom a nyelvhelyességem stilisztikám stb. (azaz a fogalmazásom). Nagyon megköszönönném, ha öszíntén válaszolnátok.

Daniel Devitt nem akart nagy feltűnést kelteni, de rákellet jönnie, hogyha elrejti az arcát egy csuklyával, az emberek csak még jobban megbámuljak. Gyanakvó szemek méregették a városban mindenhol, ahogy tette egyik lábát a másik után. Daniel megvonta a vállát, mit se törődve velük tovább haladt a célja felé. Miután a környékbeliek látták, hogy egy olyan embert látnak, aki a maga dolgával törődik, már nem is foglalkoztak vele.

A fiú barna köpenyt viselt, amibe elrejtette jobb kézfejét, a testrész nem húsból és csontból állt, hanem fémből és vezetékekből. Elég kezdetleges munka, a mai világban. Egy jól megfizetett orvos úgy alakította volna ki, hogy ne üssön el a párjától, még bőrt is rakott volna rá. Az ujjai végein, ahol a körömnek kellet volna lennie: vas pántok voltak. Elég nehézkesen fogott meg vele bármit is. Arca finom vonású, jóképű volt, viszont a jobb szeme rikító kék volt. Ismét csak nem emberi.

Elviselhetetlen hangzavar, az árusok egymást túl kiabálva próbálták túllicitálni a portékáikat. Danielnek is nyújtottak sajtot, gyümölcsöt és tevehúst. Ebben a sivatagi világban, az volt a legkönnyebben megszerezhető hús. A sajt, viszont ritkaság számba ment.

Daniel elért a rozoga házhoz és belépett rajta. Köpenyét ledobta egy fogasra és egy hang hallatszott a konyhából.

– Még mindig nem értesz az inkognitóhoz. Ha tudják, hogy valamit rejtegetsz csak még inkább kíváncsiak lesznek rá.

– Ennyi tellett tőlem – felelte Daniel. – Most az arcanusok területén vagyunk. Itt nem nézik jól szemmel az istenek ajándékait. – Tekintette robot kezére tévedt és összeszorította.

– A helyzet felfogó képességed mindig lenyűgöz. – Lépett be a szobába a megszólított egy tálcán lévő két gőzölgő itallal. Daniel székeket hozott és leültek egymással szembe az asztal elé. – De tudják, hogy ki vagy már meséltem nekik rólad. Mondjuk úgy, hogy te kivétel vagy a számukra.

– Igen, de nincs kedvem elmagyarázni, mindenkinek, hogy mi vagyok – Daniel tekintette a pohárra tévedt és meglátta a kéken világító vezetékeket a fél arcában, ahogy a bőre alól és kitüremkedtek.

– Hogy ki vagy! – helyesbített a férfi. Kopaszra nyírt fejével és izmos testével ijesztőnek tűnt az idegeneknek, de csak mert nem ismerték. Daniel sokáig nem felelt csak kortyokban ivott. Miután kiürült letette az asztalra.

– Nem tudtál volna élni magaddal, ha hagysz meghalni, igaz Rosswell? Legalább emberként távoztam volna!

– Nem félsz a haláltól ez csodálatra méltó. Még ha nem is tudod mi van odaát.

– Voltam már odaát. – Vágott közbe Daniel.

– Igen, és az első szavad az volt, hogy nem emlékszel semmire.

Daniel ismét hallgatásba burkolózott és töltött magának még egy pohárral.

– Jól működik a karod? – kérdezte Rosswell.

– Köszöni jól van! Remekül elvagyunk. Nem igaz?

Daniel keze magának engedelmeskedett összeszorította tenyerében tartott poharat és az darabjai tört.

– Szerintem ez egy igen volt.

– Ilyesmire még számíthatsz. Jó pár évig tart mire megszokod az új testedet. Amilyen állapotban találtalak csoda, hogy csak az emlékeid szenvedtek csorbát. Előjött azóta valami?

– Semmi. Csak, hogy a munkaasztalodon találtam magam. Bármennyire is szeretném ha tudnám ki vagyok, nem azért jöttem, hogy ezt megvitassuk. – A szíve hevesebben kalapált. Talán az elfojtott emléktől, talán attól amire most fogja kérni apja helyett apját. – Azt akarom, hogy jósolj nekem!

Roswell nem felelt csak a nyitott táskájára nézett. Daniel ezt látva az asztalra dobta és kinyitotta, belenyúlt és kivett belőle egy kéken világító gömböt:

– Egy ereklye. Daniel, Daniel elkényeztetsz. Jól van meggyőztél. Megkapod tőlem, amit kérsz. De tudnod kell, hogy a jövő mindig nyitott csak egy lehetséges végkifejletet húzok ki a sok közül.

– Tudom! Tudom! Csináljuk!

A szekrényhez lépett Roswell és kivett belőle egy pakli kártyát és az asztalra dobta.

– Szívesen segítek. Nem kell lefizetned. – mentegetőzött miközben keverte a kártyát.

– Rájöttem, hogy meg se köszöntem, hogy felélesztettél. Akár akartam, akár nem, életet adtál nekem. Mondjuk úgy ezzel kvittek vagyunk. Közel és távol te vagy az egyetlen, aki az arcanumok és felvilágosultak képességeit is használod.

Ő megvonta a vállát, és úgy tett, mintha nem nagyon örülne a bóknak és a kedves szavaknak.

– A felvilágosultak hataloméhesek, és erőszakosak, de vannak jó tulajdonságaik is – nézett rá Daniel a robot karjára. – Miért most? Régóta tudod, hogy belelátok a jövőbe, de azt mondtad nem kérsz belőle. Hogy is fogalmaztál? Az életbe vetett bizonytalanság teszi olyan kalandossá azt.

Daniel emlékezett a szavakra, de ma már csak üres fecsegéseknek tűntek.

– Már vagy két éve nem teszek mást csak ereklyéket keressek és adok el. A pénzt eliszom, elkártyázom, szóval új kincsek után nézzek. Ez egy ördögi kör. Szükségem lenne egy célra, mert én nem találok magamnak.

– Igen, de miért?

– Én nem találom. A jelenemben nem, talán a jövőmben tisztább lesz a kép.

– Szóval úgy hiszed a jövőbeli éned már megtalálta és talán elmondhatja neked, így valahogy?

– Pontosan! Nincs a szívemben nyíl, ami irányt ad.

– Nem is tudtam, hogy van szíved – tréfálkozott Rosswell, de teljesítette kérését.

Elhelyezte a kártyákat szép sorjában lefelé fordítva és kérte Danielt, hogy érintsen meg kettőt közölük. Erre azért volt szükség, hogy a pakli felismerje új gazdáját és ráhangolódjon az aurájára. Rosswell újra megkeverte és kihúzta az első lapot. Egy rózsakertben ácsorgó fiú. Második egy sivatagban fehér ruhás nő. Harmadik egy lefelé fordított alma ahogy zuhan a sötétségben. Rosswell elmagyarázta mit jelentenek. Nemsokára hosszú útra fog meghívást kapni, ha elfogadja. Egy nő fogja segítségét kérni egy kétségbeesett helyzetben és választania kell két ideál között, ez a kettő megfogja határozni a kapcsolatát a nővel. Egyszer barát lesz, egyszer ellenség, de ha jól játssza a lapjait segíthet kideríteni ki is volt és egy hűséges társa lesz a bajban.

– Ha jól játszom a lapjaimat? – kérdezett rá értetlenül Daniel.

Roswell kuncogott mielőtt válaszolt volna.

– Mindig kell egy ütőkártya a pakliban. A tiéd bátorságod. Az egyetlen jó tulajdonságod. Ez meg karakteres arccsontod.

Mindig szerette Danielt ugratni, de ő volt az egyetlen, akitől ezt el is tudta viselni. A negyedik lap következett, Rosswell kezét szája elé téve vakarózva gondolkozott.

– Van más is egy másik nő. Két nő között kell majd választanod.

Daniel nem gondolt bele sokat. Biztos sok kérője lesz. Csak bólintott.

Az utolsó lap következett, hirtelen kirázta a hideg. Tudta, hogy megérzésére hallgatnia kell. Valami nem stimmelt. Felfordította a kártyát Rosswell: a kaszás volt rajta kezében tartva egy csontvázat.