Mit gondoltok az irásomról?

A naplemente a kedvenc napszakom. Imádtam nézni, ahogy a narancs sárga , vöröses napfény nyelvek végig simítanak a tájon, cselesen át szöknek a fák ágai között , át színezve a búza táblákat arany árnyalatúvá mint a természet festői vásznát. Ilyenkor néha , csak ültem a hintában, és egy csésze citromos tea társaságában megvártam mig le nyugszik a nap.

Pont mint ma. Azzal a kivétellel, hogy most nem a hintában ülök és nem is a búza táblákat színezi át a csillagunk.

A 4. Emeleti lakásom erkélyéről szemlélem ,ahogy a fény nyalábok kelletlenül megtörnek a Duna halvány zöld vizén. És minden máson amit ér.

Egyedül vagyok itthon. A párom Balázs, csak este jön haza. Addig van... - a fehér arany , kék kövekkel ízlésesen ki rakott órámra néztem - 1 órám. Ittam egy korty teát, szorosabban össze húztam a takarót magamon és elmerengtem a kilátásban.

Imádom ezt a várost. És nem csak azért mert itt él a szerelmem. Szerelemtől hajtva nem ajánlatos ilyet tenni. Mindig, benne van a pakliban, hogy egy esetleges szakítás után, már a várost is más szemmel fogod látni . És ezt nem akarom.

Nekem több Budapest mint a párom otthona. A vissza térő álmom helyszíne is egyben. Legelőször kb. 6-7 éves koromban álmodhattam. Egy régi vasúti állomás, ablakában állok és várok valamire/valakire . Emlékszem a falak kopott barnás színűek voltak, az ablak üveg néhol törött. A hely biztonságot, békét , sugárzott , egy csípett bánattal és reménnyel megfűszerezve . És amiben még biztos vagyok ezzel az álommal kapcsolatban hogy , Budapest de nem ebben a korban. Ezt az álmot úgy az egyben meg álmodtam 16 évesen is. De szerettem arra a helyre vissza menni. Kár hogy azóta már nem álmodtam vele. Tudod , lehet gyerekesen hangzik , de néha eszembe jut , hogy lehet Balázs az akire vártam álmaimban. Persze, amikor ő viccelődik ezzel mindig le hurrogom , hogy, mit beszél itt zöldségeket , de ha az ember jobban bele gondol...nem olyan lehetetlen. Azt hiszem.

Balázs már lassan 5 éve az életem része.17 voltam amikor elsőnek rám írt a neten , 2 évig ott ismerkedtünk, aztán amint lehetőségem adódott rá , felköltöztem a városba. Kezdetben külön éltem , mert nem akartam a nyakára költözni. De így is minden nap együtt voltunk, vagy ha nem tudtunk akkor írogattunk . Pont mint előtte. Vele kezdem és zárom a napot.

Egy év után sikerült rá vennie, hogy költözzünk össze. De nem bántam meg. Imádok a karjaiban el aludni . Csupán a wc-ülőke vissza hajtására kell még meg tanítanom.

Meg ittam az utolsó korty teát , és le raktam a lila- Nina feliratú -bögrét a mellettem lévő kis asztalra. Egy ideig, elgondolkozva tanulmányoztam a bögre fülénél lévő kis törést , amit emlékszem még tavaj karácsonykor szedett össze szegény , mikor is a párom anyja "véletlenül" el ejtette mosogatás közben.

Persze ő váltig állítja hogy nem volt szándékos , és talán még el is hinném neki, ha ez lett volna az első kis "véletlen" balesete, de sajnos nem így állnak a dolgok köztünk.

Az emlékekből ki rántott a telefonom csörgése. Egy ismeretlen szám hívott. Egy ideig vacilláltam rajta, hogy fel vegyem e egyáltalán de végül döntött a kíváncsiság .

- Halló- szóltam bele , de nem jött válasz.

Idegesség költözött a gyomromba .

- Ki az ? -Kérdeztem ,de a vonal túl oldaláról csak, alig hallható sistergés hallatszódott. És egyszer csak meg szólalt.

- Niná ? – A hang tónusa fájdalmasan ismerős volt . Dermesztő fuvallatként hatolt a bőröm alá a felismerés, kivel is beszélek .

- Dominik.- Csak ennyit tudtam mondani.

- Niná... Szia. Izé... Remélem jól vagy. Tudom ,hogy váratlanul jött a hívás de szeretnék valamit... kérdezni.- A hangja kicsit kásás volt , rögtön le esett hogy , valószínűleg alkohol hatása alatt van. Mikor nem válaszoltam semmit , folytatta.

- Még mindig szeretsz ?

A szívem ki hagyott egy dobbanást. Erre nem számítottam. Csak ültem a karos székemben , és próbáltam rá bírni az agyam, hogy mozgassa meg magát egy jó válaszért. Egyáltalán honnan jött ez most neki ??És hogy tudta meg ?

- Honnan veszed ,hogy szerettelek ?

- Nina! Kérlek válaszolj. Szükségem van a válaszodra.

Szorosan be hunytam a szemem és vártam. Vártam valamire . Bármire ami segít abban ,hogy ki térhessek a válasz elől. De nem történt semmi.

Össze szedtem minden erőm és ki mondtam a leg logikusabb , és elfogadhatóbb választ ami még igaznak is mondható.

- Szeretettelek. De már elmúlt.

Minden egyes szó, savként marta a lelkemet. A mellkasom , elnehezült a hazugság súlya alatt.

Mielőtt folytattam , vettem egy mély levegőt, annak érdekében, hogy a hangom nehogy elárulja a hirtelen felszínre törő szomorúságom.

- Már van valakim , aki megérdemli hogy szeressem és aki viszonozza is azt. Boldog vagyok ! Nem tudom honnan jött ez neked most , de megköszönném ha többet nem hoznád fel. Sőt, az lenne a legjobb ha... - Nem tudtam be befejezni a mondatot , de igy is értette mit akarok mondani.

- Rendben .

Ránk telepedett a csend. Már kezdtem azt hinni , le tette ,amikor egy örökkévalóságnak tűnő idő után megszólalt.

- Niná...- kezdte – Hiányz.

És itt tettem le a telefont. Nem vártam meg míg be fejezi a mondatot. Nem vagyok rá kíváncsi.

Letettem a telefont az asztalra és körül néztem. Már le ment a nap. A város fényei fel éledtek . borzongás futott végig rajtam. De nem a hideg miatt.

Éreztem, hogy az eddig elzárt kínzó, érzelmek elő akarnak törni belőlem . Miért? Miért most kellet fel hívnia ? Miért nem tud a múltamban maradni?

Nedvességet éreztem az arcomon . Még sírok is.. Csodás. Mikor is sirtam miatta utoljára ? Kattant a zár. Gyorsan le töröltem a könnycseppet és megpróbáltam összeszedni magam. Nem hagyhatom , hogy össze törjenek az érzéseim .

- Megjöttem ! - Kiáltotta kedvesen Balázs .

Fel tápászkodtam a fotelből és be mentem hozzá. Amint le tette a dolgait, a karjaiba borultam.

- Szia ! – mondtam a mellkasába fúrva a fejem - nagyon szeretlek ... - be szívtam édes illatát, és vártam hogy elmúljon minden szomorúság. Mert tudtam, hogy ő képes rá . Képes rá, hogy elvegye minden bánatom és biztos boldogságot hagyjon utána.

egy pillanatra elhúzódott tőlem ,hogy a szemembe nézhessen.

- Valami baj van ? - Aggódó tekintettel vizsgálta az arcom. A halvány kék szemébe néztem, ki kényszeritettem egy mosolyt és gyengéden megcsókoltam. - Csak hiányoztál- mondtam elcsukló hangon . Értelmetlen lett volna elmondani neki a történteket. Úgy sincs jelentősége. A karjaiba vont és szorosan át ölelt. - te is cica

És épp erre volt szükségem.

Az éjjel szinte semmit se aludtam. Újra és újra végig játszottam a fejemben a beszélgetést és próbáltam rá jönni a miért-jére. De nem sikerült. Igazából nem is értem miért foglalkozok ezzel ennyit. El kell felejtenem. Amúgy se hiszem, hogy lenne bátorsága még egyszer fel hívni. Hisz a tegnap is a piából gyűjtötte az erőt. Oldara fordultam az ágyban , hogy meg nézzem hány óra. Az éjjeliszekrényen lévő digitális óra 8:30-at mutatott. Majdnem 9- ig aludtam. Szép. Ez is az "ő" hibája .

A telefonom megint zümmögött egyet.

Ma reggel már hatodszor. Nem mertem megnézni. Félek ,hogy olyat látnék amit nem akarok. Halkan ki nyílt az ajtó . Balázs dugta be a fejét rajta.

- Ébren vagy ?- Mosolyodott el és beljebb jött .

- Igen - mondtam kedvesen . Le ült az ágy szélére .

- Jól vagy cica ? Ma sokáig aludtál .- Ismét megjelent az arcán az aggodalom. Nem szerettem ilyennek látni. Főleg , hogy tudom miattam van. Beljebb ültem az ágyon , helyet engedve neki is. Amint be mászott , hozzá bújtam.

- Semmi bajom. Ne aggódj miattam- Mondtam és gyengéden szájon csókoltam. Fejemet a mellkasára hajtottam és hallgattam a szív verését. Ő is át ölelt engem. A hátamra apró köröket rajzolt a hüvelykujjával, ezzel is rá segítve ,hogy megnyugodjak.

- Ugye tudod ,hogy nekem bármit elmondhatsz?

A mellkasa bele rezgett minden ki ejtett szóba. Ezt is imádtam. Ilyen test helyzetben beszéltetni.

- Igen , tudom.

Pár percig várt , hátha megnyílok .

De mikor látta hogy nem vagyok hajlandó beszélni , úgy tűnik elfogadta, hogy most nem szed ki belőlem semmit , mert ejtette a témát.

- Mára mit tervezel ?

- Tudod , hogy nem szoktam tervezgetni. Nem emlékszel ? Amnézia – néztem fel rá vigyorogva. Föl nevetett.

- De emlékszem, csak gondoltam megkérdezem ! – próbált magyarázkodni, de igen kevés sikerrel.

- Oké, édes. Ha te mondom , biztos úgy van . Mondtam cukkolva .

- Nina! Viselkedj !- mondta nevetve majd megpuszilta a fejem tetejét. Válaszként még jobban hozzá bújtam . Betakargatott minket és készen állt a pihenésre.

- Szeretlek cicám

- Én is szeretlek – mondtam , és szép lassan álomba merültem.

11-re másztam ki a ágyból. Balázs már nem volt itthon. Az ágyon hagyott üzenet szerint , el ment egy barátjával valahova. Fel kaptam a telefont és ki mentem a konyhába. Az asztalnál ülve próbáltam erőt gyűjteni , hogy megnézzem mit zümmögött annyit. Mély levegőt vettem és megnyitottam az üzeneteket.

Üzenet Emmától , az anyámtól és... És 2 üzenet a tegnapi számtól.

[Kérlek ne haragudj a tegnapi miatt]

[Beszélni szeretnék veled. Találkozhatunk?]

Csak néztem az üzenetet és vártam, hogy jöjjön egy 3. amelyben tájékoztatnak hogy mekkora egy hülye vagyok ,hogy elhittem. De nem jött.

Úgy tűnik Dominik tényleg találkozni akar velem.

Kaptam egy lehetőséget ,hogy választ kapjak a „miértekre”, egy esélyt akár egy új életre . Valaki mással. A tekintetem egy Balázzsal közös képre esett az étkező asztal melletti polcon .

És meg írtam a választ.

2011. Szeptember 4. 7 évvel korábban.

- Igen .

- Na ne már! Komolyan te vezetted körbe ?

- Mondom hogy igen . – Emma még mindig úgy nézett rám mintha a Mars űrállomáson vezettem volna körbe az új fiút.

- És milyen? Barátságos ?

- Nem tudom. – feleltem őszintén. - Nem igazán beszélgettünk az út alatt. Összesen pár szót szóltam hozzá , az is a iskolával kapcsolatos körbe igazítás volt, amit ő bólintással nyugtázott.

- Hmmm...- elmélkedett Emma látványosan majd folytatta.

- És helyes ? – kaján vigyor jelent meg az arcán a kérdést követően.

- Ezt meg se hallottam.

Előszedtem a matek könyvet és füzetet. Emma vigyora le olvadt és sóhajtott egyet.

Szerencsére be látta , hogy tőlem aztán nem szed ki információt , és tovább állt Vivienéket ki kérdezni. Különben is mit mondhattam volna neki?

Még magam , se tudom hova tenni az új osztálytársunk. Olyan érzésem van ,mintha már láttam volna ezelőtt . A rövid barna haja, kerek arca és az a hatalmas kék szeme -amellyel valószínűleg még sok lányt fog elcsábítani- nagyon ismerős volt számomra .

A nap szokott rend szerint vánszorgott tovább. A 3. Szünet alatt ki derült, hogy az új fiú(Dominik) velem egy utcában lakik. Ennek örültem is meg nem is. Örültem ,mert végre nem csak én fogok az iskolába ballagni reggelenként abból az utcából, de ha arra gondolok, hogy esetleg beszélni is kell , gyomor össze rándul. Jó , tudom fura vagyok meg talán bunkóság, de az a bizonyos „ kínos csönd” még rosszabb. Én annak a híve vagyok, hogy jobb megelőzni a katasztrófát.

Tanitás után ott kellett maradnom osztályt rendezni. Meg locsoltam a virágokat, föl sepertem az osztály termet és ki vittem a szemetet.

Már majdnem elhagtam az iskola területét ,amikor valaki utánam kiáltott .

-Nina! – megtorpantam és a hang irányába fordultam.

- Várj már meg , úgy is egy irányba megyünk! – kiáltotta Kitti . Megvártam mig be ér , S csak utána mentem tovább.

-Na mi újság csajszi ? – kérdezte lelkesen , mire elmosolyodtam.

-Velem semmi különös. Veled ?

Kitti körül nézett , hall-e valaki minket mielőtt el kezdte.

- Szerinted milyen Dominik? Tudom ,hogy te kísérted körbe , ezért kérdezlek. A többi lánnyal szóba se állt.

Nagyot sóhajtottam. Már megint ez a téma. Hányszor fogják még ma megkérdezni ?

- Nem tudom. Mint már elmondtam Emmának is , én nem beszéltem vele semmi személyesről, ő meg hozzám se szólt.

- Óh , értem... – mondta vontatottan. Nem tudom mire számított , mit mondok , de az biztos, hogy már kezdtem unni ezt a témát. Nyilván neki is kínos lehet ,hogy róla beszél mindenki. Valahol még meg is értem a szótlanságát . Ezért ki mondtam amit helyesnek találtam.

- Amúgy meg ez a első napja szegénynek. Új osztályba került , senkit se ismer, nem tudom mit várja el tőle mindenki hogy ki fecsegjen , mindent magáról.

- Hmm igen. Lehet hogy még fel kell oldódnia.

És itt le is zárult , az „új fiú „ téma.

Körül néztem az utcában. Nem volt valami nagy forgalom. Habár nem is csoda. Olyan meleg volt hogy, álló helyben meg lehetett sülni a napon. Csak a szokásos” térfigyelő kamera” társaság ült kint a kis padon. És most nem túloztam. Esküszöm ,hogy én csak télen látom üresnek érzem a fa padot. Tavasszal, nyáron, ősszel , minden áldott nap ott ülnek. Nem értem mi értelme ennek. Ha legalább a napon lennének, akkor rá lehetne fogni ,hogy napoznak , de így, hogy a diófa árnyékában lebzselnek a vak is látja, hogy pletyka telep van a kapu előtt. Ha meglehetne kerülni őket , tuti nem itt lenne az út vonalam. Ki tudja hányszor dumálták már ki az életemet.

A házunk előtt , elköszöntem, Kittitől és fel mentem.

Csak anya volt a konyhában. Be jelentettem, hogy megjöttem és fel mentem a szobámba. Csak este mentem le, hogy vacsorázzak.

Másnap reggel fura , érzés lett úrrá rajtam miközben készülődtem. Úgy éreztem , mintha le nyeltem volna egy nagy követ ami ott kényelmetlenkedik lent a gyomromba. Kifejezetten fura volt. És ahogy közeledtem a kapuhoz, be kellet látnom , hogy a kő is nőni fog. Ki dugtam a fejem a kapun. Síri csend fogadott. Tettem pár lépést az utca felé és körül néztem.

Sehol senki. Akaratom ellenére is , eszembe jutott a kérdés ami már tegnap is be fészkelte magát a gondolataim közé.

Vajon hol lakik ?

Elmosolyodtam a gyerekes viselkedésemen. Mit csinálok én ? De komolyan! Mit érdekel az engem, hol lakik ?? Emmáék nyilván megbolondítottak.