Írtam egy rövid novellát mi a véleményed?

Modern tündérmese

Az élet sajnos nem olyan, mint egy mese. Ha valamit elrontasz azt egy életre megemlegeted. A való életet nem érdekli a szerencsés végkifejlet, fütyül a hősökre, és arra ahogy a dolgoknak valójában kéne történniük. Nem kapsz meg valamit mert megérdemled, nem fog a jó győzni csak azért mert az a helyes. Az élet nem, így működik. Szóval ha azt gondolod az élet nagyszerű lehetőség arra, hogy megéld életed legnagyobb és legteljesebb örömét gondold át újra, mert össze fogja törni a szíved. De ezzel nincsen semmi baj, mert a történetünk főszereplője se a maga boldogságát kereste. Olyasmit ami erősebb bármely fegyvernél, mélyebben bevésődik bármely leckénél, és hatalmasabb bármely titoknál, valamit amit nem lehet elvenni vagy elpusztítani. Hősünk egy kóbor lovag volt az országot járta, keresett, kutatott a rászorulók után, mert valahol mélyen tudta, amíg mások problémáját oldja meg a sajátjával nem kell foglalkoznia. Habár tudta, hogy ez számára elterelés nem számított. Nem számított miért teszi tudta, hogy jobbá teszi a világot. Talán a kislányt, akit megmentett a szörnytől érdekelni fogja miért tette? Ha majd felnő és éli a szép boldog életét a férjét érdekelni fogja, a gyerekeit, unokáit érdekelni fogja miért tette? Akármit tett a lovag, mindig ugyanazt érezte azt a kellemes bizsergést a mellkasába és az a sok sötétség magában eltűnt, akár csak még egy pillanatra is. Mindig volt egy újabb nap arra, hogy visszatérjen fájdalom benne, de amíg a világba vannak más szenvedők, akiknek segíthet nem aggódott. Egyik nap azonban kimerült, elment minden ereje: szerelmét elrabolták. Éppen virágot szedett kedvesének a háza előtti kertből, amikor elfogta az az ismert fékezhetetlen nyugtalanság, mintha valami szörnyűség történt volna vele. Mindig megérezte, ha valami történt vele és ez a nap se volt másképp. Gyorsan elfutott házáig a kardjáért és a vértjéért. Az ajtón egy üzenet fogadta: „Sir Balthazar nem szeretem, ha egy nagyszájú lovag keresztül húzza a számításaimat, ha valóban érdekli a falu sorsa, nem fog utána jönni” Fel se fogta mi történt a tudatáig nem jutott el mit jelent ez. Aztán alig hallhatóan rekedt hanggal rimánkodott:

- Ely, még el se mondtam, hogy érzek.

Ezen a gondolaton egy darabig elidőzött majd felkiáltott. Szavakba nem foglalható ez az üvöltés színtiszta csalódottság, színtiszta fájdalom és keserűség. Valahol a lénye legmélyéről jött fel és addig nem hagyta abba, amíg még bírta tüdővel. Ahogy hangja elhagyta a testét lelkében az űr eloszlott és felváltotta a düh. Izzó fehér gyülölet. Tudta ki írta a levelet és elindult a faluba, hogy megkeresse azt, aki tudja hol lehet. Nem is látta hova vezet útja, amíg el nem ért a falu melletti fogadóba és tétovázás nélkül belépett. Mintha porcelánon lépkedett volna, feszültség tapintható volt, minden szem őt nézte, mindenki a kocsmába félt a hatalmas erőtől amit képviselt. Meg is találta, akit keresett egy köpcös törpe, haja mindenhol volt csak a feje búbján nem, éppen egy hamis gyémántot nézegetett különleges zöld szemüvegével. Balthazar szó nélkül odasétált és leült vele szemben, addig nem szólalt meg amíg észre nem vette.

- Elyt bajt érte úton hazaféle – úgy vonta meg a vállát, mintha csak csevegnének – nem tudod véletlenül mi történt vele?

- Balthazar – fel se nézett a munkájából – milyen kellemes meglepetés. Megkapta a nyakláncot amit küldtem?

- Igen hamis zafír volt ketté tört, mikor elejtette – Balthazar már készült robbani. A törpe érezte, hogy kihúzta gyufát félre tette a gyémántot és mélyen a szemébe nézett.

- Ez igen sajnálatos – kapkodott levegő után – ha akarod készíthetek egy … - Balthazar nem bírta tovább felborította az asztalt és magához szorította. A vendégek gondolták jobb ha kimaradnak ebből.

- Eresz el! Eresz el! Ez csak üzlet érted haver? Valamiből megkell élni érted, bratyó?

- Nem arról a rohadt zafírról beszélek! Elyt elrabolta a boszorkány te láttad. Mert te mindent látsz azzal a szemüvegeddel.

- Próbálom nem használni érted, cimbora? Saját életemre is vigyáznom kell biztos te is érted, pajtás?

- Pont az életed fogja bánni, ha nem mondod el hova vitte Elyt! - Végre értett a szóból a szívfájdalom a kétségbeesés nem érdekelte, de ha valakinek sikerült megfenyegetnie az életét kezes bárányá vált. Eddig nem sok embernek sikerült. Csak szörnyeknek. Nagy otromba félelmetes szörnyeknek.

- Jól van! Látom te nem vagy barát, de elárulom hol van. Nem is tudom hogy mondjam. Szóval kicsit távolabb állok addig. A boszorkány nem elrabolta, önként ment vele, mert megszállta őt. - Balthazar nem tudott mást tenni nevetett ezen az ostobaságon, de látva komor képét belátta hogy igazat beszél. Nem sok ember tudott volna hazudni neki.

- De azt hittem a boszorkányok csak azokat tudják megszállni, akik beleegyeznek! - kapaszkodott Nicholas egy utolsó szalmaszálba hátha rosszul tudja, hátha megőrült, hátha ez csak egy rossz álom és mindjárt felébred.

- Ezt jól tudod – felelt neki komor képpel. Balthazar arcáról kiolvashatatlanná vált a döbbenet, semmilyen érzelmet nem mutatott már, mint egy lámpa amit túl sokáig használtak kiégett nem maradt már benne semmi. Csak egy puszta gondolat, el kell pusztítani a boszorkányt. Szipogott egy sort, aztán felvette kardját a földről és elindult kifelé. Félúton megállította a törpe.

- Te meg hova készülsz? Ha egyszer a boszorkány elfoglalta a testét senki se tudja tőle megszabadítani, még te se bármennyire is akarod. Egy egyszerű lovag varázserő és szerencse nélkül.

- Segíts vagy állj félre az utamból.

- Nem értelek. Az egyetlen amit látni fogsz az az, hogy a boszorkány megöli őt.

Balthazar ezt tudta nagyon jól tudta, de már nem is számított, már semmi se érdekelte őt.

- Legalább nem fog egyedül meghalni. - Most a törpén volt a döbbenet sora szó nélkül elengedte. Odakint nagy volt a felfordulás az emberek menekültek a főtérről gyerekek, idősek, asszonyok egyiken se kegyelmezett a pusztító erő amit a falut sújtotta , míg a kocsmában volt, ahol varázserő védte a vendégeket. Porrá égtek, darabokra szakadtak az emberek, legalább fájdalom nélkül haltak meg, még vér se volt, mintha csak üvegből lettek volna az emberek és most eltörtek örökre. A falu totemje fölött lebegett kedvese Ely, de teljesen máshogy nézett ki mint ahogy ismerte. Bőre fekete volt és vágások burjánoztak rajta mint mikor a köves út alatt nőnek ki a fából a gyökerek. Haja vörös volt ahogy ismerte, de mintha kiveszett volna a szín belőle, amit érintett selymes haj most, mintha tűzről pattant volna nem volt benne semmi szépség. Vajon képes elhalni a haj? Szeme fekete írisz nélküli volt. Ruhája vörös fekete volt, ahogy dobálta szél, félelmetes hatást keltett a lány. Sugárzott belőle az erő és a könyörtelenség. Az a sok ember akit megmentett, mind eltűnt elveszett örökre. Az egyetlen ami tartotta benne a lelket, az az hogy ezek az emberek még ott vannak még mindig élnek boldogan örökre, miatta, a hős miatt. S most hogy mind elment, mi maradt még neki.

- Ely - kiáltott felé – Tudom, hogy még ott vagy – ahogy ezeket a szavakat kimondta végre ránézett kedvese. A megértő szívélyes tekintetnek nyoma se volt. Ez nem az a lány akit ismertem. Egy aljas gondolat hatolt belé, amit talán a boszorkány rakott belé. Mi van ha mindig ilyen volt? Az az jelentené: hogy kedvese nem csak meghalt de nem is létezett. Páncélja elkezdett összenyomodni a varázserejétől töredezett és meghajlott, de nem engedett. Megpróbálta a boszorkány elolvasztani, de az se ment neki. Úgy nézz ki a törpe, jól dolgozott páncélja amit szülinapjától kapott kedvesétől, megvédte a sötét erőktől. A boszorkánynak tetszett a kihívás leszállt a fellegekből és elindult felé erőteljes dühös lépteitől belehatolt a félelem a lovag szívébe meg is fagyott ott helyben még ha akarta akkor se tudott volna védekezni, akármit tesz ő is érezni fogja, a kedvesse még ott van bennt. Mire odaért hozzá a boszorkány teljes erejéből megütötte. Vér csordult ki a lovag szájából, már sírni tudott volna szegény, de erősnek kellet maradnia:

- Ely – rekedt élettelen volt a hangja - odabent vagy? - válaszra a lány ledobta a földre és addig verte amíg egy véres péppé változott az arca. A fájdalom semmi se volt ahhoz képest amit a lelkében érzett, de tudta mit kell mondania. Mit akarna hallani.

- Semmi baj Ely itt vagyok. Itt vagyok nem foglak elhagyni – újabb ököl túsa volt rá a boszorkány válassza – Nem foglak elhagyni. - Hirtelen a boszorkány ökölbe szorult keze megállt egy pillanatra, ahogy készült az újabb ütésre, de ekkor felcsillant valami a szeméből az kedvese szeme nézett rá egy pillanatra. Mindketten sírtak. Gyorsan pislogott párat, hogy visszakapja az irányítást és dühében ott is hagyta a lovagott és felszállt megint az égbe, hogy keressen más játszótársat magának. A lovagnak sikerült felállnia és tovább indulnia felé. Valami történt a páncéljával nem bírta tovább a hatalmas kisugárzását a varázserőnek leesett róla és darabokra szakadt már semmi se védte tőle. Itt a vég. Egy percig se habozott.

- Ely – kiáltott amilyen hangosan csak tudott – Kérlek! - a boszorkány visszanézett rá. Mágiáját használva a bőr levált róla. Vörös szakadások teremtek az arcán tekintettétől. Bőre mintha papírból lett volna kezdett leválni. Elkezdett lépdelni felé nem érdekelte a fájdalom csak még egyszer a szemébe nézhessen és elmondhassa mennyire sajnálja. A fájdalom már a tető fókára hágott, mintha üveg szilánkokká vált volna a teste. Aztán mintha megolvadt volna szétfolyt volna a lelke csak hogy újra összerakodjon és újra kínozhassa a boszorkány. Feldarabolta, megégette, kínozta, amíg már nem maradt benne semmi. Mire odaért hozzá már csak a lelke tartotta egybe a testét. Összerogyott, de a boszorkánynak tetszett a látvány így egy szintbe került vele, hogy lássa utolsó halál tusáját. A lovag végül ránézett most látta a lány sírni először életében. A lány arca hirtelen megváltozott sajnálatot tükrözött. Újra szerelme nézett vissza rá. Lágy selymes hangja ugyanolyan angyali volt ahogy ismerte. De így még sose hallotta őt. Ely rimánkodott.

- Kérlek menj el nem akarom látni ahogy meghalsz Kelj fel Balthazar! Kelj fel és menekülj! Kérlek! KÉRLEK!!! - A lovagnak nem volt szája amivel beszélni tudott volna így gyengéden megérintette az arcát ez egyszer útoljára. És mozdult valami az arcában talán egy mosoly halvány reménye. Aztán eltűnt vége volt teste elporladt. Semmi sem volt ami megakadályozhatta, hogy az történjen ami, meghalt. Valami történt a boszorkány engedett a szorításból többé nem ő irányított. Szeme felpattant és lihegett mintha régóta nem kapott volna levegőt.

- Balthazar még el se mondtam hogyan érzek

Hatalmas üvöltés rázta meg a falut, ahogy a lány teljes erejéből ordított. A bűntudat mint egy féreg egyre csak ficánkolt benne, míg már nem bírta tovább ütötte verte a földet kiáltozott és rimánkodott. A boszorkány se bírta tovább azt érezte amit ő, átérezte mit tett így elhagyta a testét és felmenekült a hegyekbe. A lány meg egyre csak sírt sírt amíg nem maradt már könnye, míg már nem maradt ereje. Könyörgött Balthazar hogy térjen vissza, síri csend volt a válassza. Vajon a szeretett az emberrel együtt meghal?