Véleményeznéd a részletet?
Tudom, hogy ez így nem sok, csak egy részlet az épp készülőfélben lévő történetemből, de mégis, megakadtam, valamiért úgy érzem, nagyon vacak az egész.
Valahogy, azt hiszem, túlságosan is tökéletesre akarom megírni (eddig ez még egyetlenegy művemnél sem volt annyira fontos számomra, mint ennél) és így nagyon túldíszítettnek, valóságot nélkülözőnek tűnik számomra a szöveg. Mindez persze csak egy hirtelen összeroppanós, idegölős, kétségbeesett véleményem, de őszintén örülnék mások gondolatainak is, még akkor is, ha igazolják a félelmemet.Inkább, mint hogy végigírjam, és azután jöjjek rá, micsoda katasztrófa. Szóval ez alapján a rövid részlet alapján kérdezném; tényleg olyan rettenetesen borzalmas, mint ahogy gondolom? ( szerintem eléggé túlcifrázott szöveg, érdekelne, ti mennyire látjátok annak, mennyire zavaróak a számomra "szörnyűnek" minősített szóismétlések, vagy épp a bonyolult, zavaróan összetett mondatok.) Előre is köszönöm, minden válaszolónak.
Előhang
1889. Január 28,
Hofburg
„Kedves Stefánia!
Megszabadulsz tőlem és az általam okozott kellemetlenségektől; légy boldog a magad módján. Légy jó a szegény kislányhoz, ő minden, ami belőlem megmarad. Add át üdvözleteimet minden ismerősnek, különösen Bombellesnek, Spindlernek, Latournak, Wowónak, Gizellának, Lipótnak, stb. stb.
Nyugodtan megyek a halálba, mert csak ez mentheti meg jó hírnevemet.
Szívből ölel szerető Rudolfod…”
A tinta lecsöppent a trónörökös tolláról, sötét foltot hagyva a papíron. Rudolf elmosolyodott, s az itatós párna felé nyúlva gyöngéden föltörölgette az egyre terjedő foltot, majd tollával ismételten a fekete tintával telt, gyémántberakású kalamáris felé nyúlt. Elgondolkodva belemártotta a hegyét – a fehér hattyútollak lágyan zizegve simultak össze minden mozdulatára – a kalamárist két téllel ezelőtt, huszonnyolcadik karácsonyára kapta az apjától. Az utóbbi években már annyira elhidegültek egymástól, hogy az ajándékot karácsony másnapján, az apja egyik cselédje adta át neki, szíves elnézést kérve amiatt, hogy őfelsége édesapja, a császár, elhúzódó betegeskedésére való tekintettel nem lehet személyesen is jelen az ajándékozásnál.
Hű, szerintem szépen fogalmazol, egyáltalán nem túldíszítetten! Fantasztikusan el tudtam képzelni a jelenetet, szinte én is fogtam azt a tollat. A levél is jó lett, korhű, egyedül a "stb. stb" akasztott meg.
Még annyit kötnék bele, hogy ennél a résznél:
"Elgondolkodva belemártotta a hegyét – a fehér hattyútollak lágyan zizegve simultak össze minden mozdulatára – a kalamárist két téllel ezelőtt, huszonnyolcadik karácsonyára kapta az apjától."
Helyesen így lenne:
"Elgondolkodva belemártotta a hegyét – a fehér hattyútollak lágyan zizegve simultak össze minden mozdulatára. A kalamárist két téllel ezelőtt, huszonnyolcadik karácsonyára kapta az apjától."
Vagy valahogy így. Csak mert ha így használod a kötőjelet, nem akaszthatod meg a mondatot.
Ne haragudj tényleg az akadékoskodásomért:)
Imádom, hogy milyen feltűnésmentesen csepegtetted bele azt az információt is, hogy hány éves a főszereplő. Meg ez a rész ->"A tinta lecsöppent a trónörökös tolláról, sötét foltot hagyva a papíron" a szívem csücske, annyira magával ragad, és megadja számomra az alaphangulatot.
Nagyon kíváncsi lennék a folytatásra, meg az előzményre is, hogy miért kell Rudolfnak elmennie, és ki az a Stefánia. További jó írást!
Pedig ez túlcifrázott, öt oldal után kifolyna tőle a szemem. :D De láthatóan élvezed a túldíszítést, szóval nem mondanám, hogy azonnal húzz és írj szikárabban, majd a végleges verziónál úgyis szerkeszted a szöveget. Addig cifrázd, ahogy kedved tartja. Úgyis minden szövegből minimum tíz százalékot ki lehet törölni, szóval állj úgy hozzá, hogy előbb írd meg, legyen egyben a történet, a karakterek, és ha az nem működik (szóval a nagy kép), akkor dobható a kukába.
Egyébként ha mindenáron most akarod szerkeszteni, akkor a jelzők, határozók terén ritkíts. (Csak ebben a rövid részben nézd meg, mennyi van!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!