Jól írtam le a depressziót?

Könyvet írok róla, és szeretném tudni, hogy akik már átélték körülbelül ilyen-e, azt se tudom hogy tudok-e írni csak azt tudom hogy szeretnék tenni valamit. Mert vanak gyógyszereink meg okos orvosaink hogy elélüjnk legalább 60 évet de arra egy se aki boldoggá tudná tenni ezt az életet.

Esik. Azért mondom, hogy esik mert csak erre tudok gondolni, mert a tény hogy esik az kifejez, valamit amit még én is letudok írni. Az ég szomorú nekem is annak kéne lennem, de nem tudok. Csak ürességet érzek belül. Bár bennem nem tombolt semmi úgy mint ahogy felhők lázadoztak az ég ellen, villámokal csokoltak a homlokát és mélyen betakartak feketén eltorzult testükkel, de már bent a házban ugyanekkora felfordulás volt, egy nagy parti kezdődöt éppen. A házunk ablakánál bújtam el, vissza huzodva a terasz egyik sötét sarkába, a falon felfutó borostyán zavaróan csiklandozta a hátamat, és a sok rozsaszín virágoktól és kövér, pelenkás, kis babás szobor látványától, úgyéreztem mintha egy hatéves kislány fantáziájába csöppentem volna. Nem tudtam, hogy azok kupidók és hogy a szerelemet jelentik, hogyan is tudhattam volna? Akárhogy is nem akartam, hogy egy barátom is meglásson itt nehogy visszavigyenek, ahol ott az a sok ember, ahol ott az a sok boldog ember és ahol tovább kell játszanom a agyamat. Mintha minél szomorúbb vagyok annál boldogabbnak látnám a többieket. A barátok persze megértőek tudnak lenni az ilyen helyzetekben, ha egyedül akarsz maradni látják rajtad és békén hagynak de ha köztük vagy és nem tudod megmondani miért vagy szomorú, azt fogják hinni hogy csak megjátszod magad és otthagynak, vagy elegük lesz mert a megszólalasáimra nem tudnak mit mondani. Nem kell ezt kimondaniuk, hogy tudjam látom a szemükbe, ez csak túl zavaró nekik látni egy morcos fickót, aki ki nem állhat mindenkit aztán azon panaszkodni miért nem kedveli senki. Tény az nem tudtam mit akarok ha emberek között voltam menekülnöm kellet ha egyedül voltam társaságra vágytam. Csak túl bonyolult vagyok, de pillanatnyilag nem, pillantnyilag azért nem szeretek velük lenni mert kívülállónak éreztem magam, a sorból kilógot. Nem érthetik min megyek keresztül mert nem hisznek nekem, és ha meg nem értenek, hogy segíthetnének. A fejem erősen zúgott, de a nem benti zenétől, a sötét gondolatoktól amíg megbujtak a fejemben vártak rám, amíg elég nagy csönd lesz és szurkálhatnak hátulról. Amik miatt nem éreztem magam elég viccesnek elég jóképűnek, eléghez hogy összejöjjek valakivel elégnek hogy szeressenek nem érzem magam elégnek semmihez.