Szerintetek nagyon unalmasak azok a könyvek, amik nem egyből akcióval kezdődnek, hanem az első pár fejezetben az érzelmek, a környezet részletes leírásán van a hangsúly, és sok tájleíró rész van benne?

Lehet néhány kivétel, ami valmiért megfog, de általában untatnak az ilyen jellegű kezdések.

Ha hosszú oldalakon keresztül csak téjleírás megy és semmit nem tudok meg arról, mi is fog történni, valószínűleg el fog tőle menni a kedvem. (Kivéve, ha tudom, hogy miről fog szólni később a mű és érdemesnek tartom átszenvedni a kezdést.)

Sokkal jobban megfognak azok a történetek, amik már az első pillanattól kezdve pörögnek. A részletek ráérnek később, amikor már eléggé magával ragadott a könyv ahhoz, hogy folytassam.

A könyv kezdése nagyon fontos. Szerintem nem jó, ha táj- környezetleírással indul. Max. ha az izgalmas vmiért. A kezdetnek fel kell keltenie az olvasó kíváncsiságát, hogy folytassa a történetet.

Egyébként én nem szeretem, ha oldalak (fejezetek?!) ugyanarról szólnak. Tehát mint ahogy írtad "pár fejezetben az érzelmek" meg a környezet leírása. Hát nálam ez lenne a könyv "halála".

Nálam az a nyerő, ha ezek egészséges egyensúlyban és keveredve vannak egymással.

A tájleírás, személyek bemutatása ne zökkentse ki a történetet olvasót.

És nem bírom a szájbarágást sem, pl. egy akciójelenetből is sokmindent le lehet szűrni a szereplők tulajdonságairól, jelleméről, ha az jól van megírva.

Egy leírást is lehet izgalmassá tenni. Illetve a főszereplő folytathat belső monológot, ha jól írod meg az lehet annyira izgalmas, mint egy párbeszéd. Ha egy belső erőt fedez fel ezt nem is tduom másképp elképzelni, mint monológformában.

A lényeg, hogy ha leírásról van is szó, legyen informatív.

Ne arról írj oldalakon keresztül Fekte István stílusban, hogyan táncoltak a napsugarak a faágakon ülő esőcseppeken, hanem szolgálj információkkal, amik előrelendítik a cselekményt vagy a karakter fejlődését.

Úgy-úgy, ahogy a 4. írja!

És még annyit tennék hozzá, hogy nem szükséges minden infót egyszerre, részletezve rázúdítani az olvasóra.

Lehet azt részletekben is adagolni.

Pl. a te esetedben, ha ez a szereplő felfedez magában egy különleges erőt. Valszeg azt normál esetben még ő sem ismeri teljes egészében ahogy megtapasztalja magán.

Viszont pl. jellembeli dolgokat magából a cselekményből, a szereplő reagálásaiból és párbeszédeiből is le tudja szűrni az olvasó. Hagyni kell szerintem ilyen jellegű dolgoknál, hogy ő is rájöhessen, ráérezzen saját magától ezekre, nem szükséges mindent konkretizálni. Hagyni kell, hogy az ő képzeletének is legyen 'mozgástere'.

Könyvtől függ. A Gyűrűk ura trilógia például kb. 50 oldal k__rva unalmas résszel kezdődik, amin alig bírtam átrágni magam, mire eljutottam oda, hogy elindult a történet... de onnantól kezdve imádtam minden egyes sorát.

Bár általában hamarabb feladom. Ha az első 30 oldalban nincs semmi, ami megfogna, akkor sarokba dobom a könyvet.

A GYU-val is csak azért nem tettem, mert az olvasás előtt láttam a filmet, és az tetszett, úgyhogy tudtam, hogy lesz ez még jobb is..... később!

Mondjuk azért jobban szeretem azokat a könyveket, amik már az elején megfognak, és a végéig jók. De ilyen kevés van.

Nos, én szeretem Stephen King könyveit, azokban általában az első 200 oldalon semmi nem történik, csak a szereplőket ismerjük meg, hogy később jobban sajnáljuk őket :D

A Gyűrűk Urában is vannak elég tömény tájleírós részek.

Nálam az dönt, hogy HOGYAN van megírva. Lehet a leírást, meg az érzelmeket érdekesen írni, meg dögunalmasan is.