Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Mi a véleményetek a novellámról?

Mi a véleményetek a novellámról?

Figyelt kérdés

Áldozat

- Író és költő leszek! - mondta a fiú, aki az asztal elé helyezett apró fa széken üldögélt.

Az asztal mögött egy sötét, csuklyás ruhába öltözött Úr ült, hófehér arcán nem volt semmi érzelem.

- Nem leszel. - jelentette ki az Úr, és néhány iratot belesöpört az asztala fiókjába.

- De igenis az leszek! - emelte fel a hangját a fiú, habár ő csak vendég volt ott.

Az Úr unott arckifejezéssel nézett rá, majd anélkül, hogy megmozdult volna elővett a fiókból egy ragyogóan fényes pengéjű fűrészt. A fűrész elég kicsi, és könnyű volt ahhoz, hogy egy kézzel is használható legyen.

- Vágd le az egyik ujjad. - parancsolta az Úr.

A fiú a kezébe vette a fűrészt, és közelebbről megnézte. A fémesen csillogó apró fogacskák fényes nyilakat lőttek a fiú szemébe a szoba földöntúli fényében. A fiú legbelül sóhajtott egyet, majd bal kezét az asztalra helyezte.

A jobb kezében tartott fűrészt a bal keze kisujjához emelte, de egy hirtelen jött gondolat után inkább a hüvelykujját vette célba. Bizonyítanom kell! Egy kisujj nem elég!

A hideg fűrészt a bőréhez érintette, majd lassan elkezdte le-fel mozgatni. A fűrész tépte, szaggatta a bőrét, de a fiú arcán egy izom sem rándult. Amikor elért az ujja csontjához erősebben kezdett fűrészelni, hogy át tudja vágni a csontot. Egy hangos koppanással a fűrész az asztalhoz ütődött, jelezve, hogy a hüvelykujj már nem tartozik a fiú kezéhez. A fiú kezéből lágyan folydogált a vér, de nem törődött vele csak az Úrra összpontosított.

- Vágd le az egész kezed. – mondta szárazon.

A fiú nem ellenkezett, elfogadta az ajánlatot. Ha ez kell ahhoz, hogy író legyen, hát ez kell. Jobb kezébe vette a véres markolatú és fogazatú fűrészt, majd a csuklójához helyezte. Gondolkodás nélkül hozzálátott a művelethez.

Amint a fűrész átvágta a vékony bőrt a csuklóján, és elérte az erek szövevényes hálózatát, szökőkútszerűen spriccelt szét a vér a szobában. Mindenhova jutott a vérből: a fiú arcára, az asztalra, a falakra, a pislákoló lámpára, de az Úrra egy csepp sem esett.

A szoba fémes szaggal telt meg a rengeteg vértől, ami fiúból folyt ki. A fiú ezek ellenére továbbra is rezzenéstelen arccal fűrészelte tovább a bal csuklóját. A csontnál – csakúgy, mint az ujja esetében - most is felgyorsított, és fénysebességgel mozgatta a jobb kezét fel-le. Miután a fűrész az asztal fa lapjához ért a fiú nem állt le, tovább fűrészelt. Csak akkor hagyta abba, amikor az Úr a kezét a fiú jobb - fűrészt tartó - kezére helyezte. Már majdnem átvágta az asztalt is. A fiú örömtelien nézett fel az Úrra.

- Író és költő leszek! Rengeteg novellát és verset írok majd! Szép szerelmes verseket Patimról. Igen, meg rövid és hosszú regényeket a végén csattanókkal! Igen, meg... - az Úr a szavába vágott:

- Vágd le a másik kezed is. - nem mondta, parancsolta.

A fiú némán meredt a jobb kezére, amellyel még mindig a fűrészt szorongatta. Hogy vághatná le a megmaradt kezét? Fogja a két lába közé a fűrészt, vagy vegye a szájába? Egyetlen megmaradt kezét hogyan tudná levágni? Az Úr adta meg a választ a kérdéseire.

Az Úr halk sercegő hang kíséretében felállt a székéből, és az asztal fölé hajolt. Elvette a fiú kezéből a fűrészt, majd ő markolta meg. A markolat pontosan beleillett a kezébe, rá formázták.

A fiú rögtön megértette, hogy mit akar az Úr: segít neki. A fiú bőszen bólogatni kezdett, hogy tegye meg az Úr. Az Úr a fiú jobb csuklójához tette a fűrészt majd erősen rányomta. Nem is fűrészelte, csak a fiú csuklójához nyomta a rideg fémet. Az egész olyan hatást keltett, mintha az Úr egy virslit vágott volna félbe egy késsel, a hátas sem volt különböző. Alighogy az Úr nyomást gyakorolt a fiú csuklójára az szinte egyből elválasztódott a testétől. A vér hangosan bugyogott a testéből.

Az asztalon immáron volt egy hüvelykujj, a hozzá tartozó kéz, és még egy kézfej, aminek az ujjai még szaporán kapkodtak a levegőbe, mintha meg akarnák ragadni annak a torkát, aki elválasztotta őket a gazda testtől.

A fiú a megcsonkított karjait maga elé emelte és elszörnyülködött, de aztán eszébe jutott, hogy most már teljesülhet a kívánsága. Ennyi áldozat nem lehet, hogy hiábavaló legyen. Mosolyogva nézett az Úrra, aki már visszaült a székére.

- Végre író és költő lehetek! - mondta a fiú lelkesen.

Az úr nem válaszolt. Szótlanul megfogta az asztalon heverő végtagokat és lágy puffanás kíséretében az asztala egyik fiókjába dobta őket. Csak azután nézett a fiúra, hogy becsukta a fiókot:

- Kezek nélkül, hogyan akarsz írni?

2015. szept. 10. 19:37

1/7 anonim

válasza:

hááááát van tehetséged, jól fogalmazol de a történet több sebből vérzik... érted... :D

nem hinném hogy az a gyerek olyan hülye hogy nem jön rá

hogy ha minden karját levágja akkor nem tud írni. ezt nevezik fuck logic-nak. nem tudom hogy az a gyerek egy isten vagy titán, hogy rezzenéstelenül nézi ahogy szétfűrészeli a testét. hogy költő legyen. író és költő.

de ezeken kívül van tehetséged, csak egy normális történet kellene hozzá.

2015. szept. 10. 19:57

Hasznos számodra ez a válasz?

2/7 A kérdező kommentje:

Nos igen ez egy elég elvont történet, ahol a realitás nem igen van jelen. :D

Nagyjából fél éve írtam ezt. Mivel még sosem mutattam meg egy írásom sem a nagyközönség előtt, úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát ezzel, és megnézem milyen fogadtatást kap.

2015. szept. 10. 20:26

3/7 anonim

válasza:

Ha az volt a célod, hogy megborzongasd az olvasót, azt elérted. De ez a puszta téma hatása.

A fogalmazásmódod önmagában nem rossz, tetszetős. Számomra pont megfelelőnek tűnt a leírás, nem pazaroltál túl sok időt rá, nem éreztem úgy emiatt, hogy megállt az idő és nem történik semmi. Az viszont szemet szúr, hogy ez így ebben a formában túlságosan (rém)álomszerűen hat. A srác reakciói aligha valószerűek eléggé, hogy hihetőnek tűnjön. Ezt egy ponton a fogalmazásoddal meg is erősíted: "...egy kézfej, aminek az ujjai még szaporán kapkodtak a levegőbe" – ez mozgó hatást kelt, nem pedig egy kimerevedett mozdulatot ír le. Különben, nincs az a lelkesedés és motiváció, ami annyira elvakítsa, hogy a fiú ne lássa be már félúthoz közeledve, hogy mire megy ki az egész. Valamint, mindez ahhoz is édeskevés, hogy egy mukkanás nélkül eltűrje ezt a tortúrát.

A sok szóismétlés kissé zavar. Más megnevezésekkel is kéne illetned a szereplőket, hiába nem derül ki róluk konkrétan semmi. Igaz, ez nem mindig szükséges, olykor az átfogalmazással elhagyhatod az alany megnevezését és ezzel lecsökkented az ismétlések számát. Egyébként akár jelzőkkel is utalhatsz rájuk. Ez a fűrészre ugyanúgy igaz, ebben az egyoldalas részletben 19-szer szerepelt, akárcsak az Úr, valamint a fiú megnevezése is 25 alkalommal jelent meg. A "kezét", "kezébe" ugyancsak túl sokszor fordul elő. Ezt én nem tartom költőien elfogadhatónak, még ebben az elvont novellában sem, szubjektív véleményem alapján enyhén bosszantó egy párszáz szavas műben. Más kisebb, két egymást követő mondatban megjelenő szóismétlés alkalomadtán szintén zavaró lehet ("...nem tartozik a fiú kezéhez. A fiú kezéből..."). Egyedül egy részt találtam, ahol ez utóbbi nem zavaró, hanem valóban költői eszközként funkcionál: "Ha ez kell ahhoz, hogy író legyen, hát ez kell.".

Néhány vesszőhibára is felfigyeltem. Felsorolások esetén például nem kell vessző az 'és' elé ("A fűrész elég kicsi, és könnyű volt..."). De nem csak a kötőszavak előtti vesszőkitételben van hiány, viszont mindet nem fogom most felsorolni. A vesszőhibák a kisebb problémák. A párbeszédekben az írásjelek kitételére jobban figyelj.

Ha a szereplő mondanivalójához szorosan kapcsolódó közbevetéssel folytatod a mondatot, ami még az elbeszélőről szól ("- Nem leszel. - jelentette ki az Úr..."), akkor nem teszel ki pontot, csak a felkiáltójelet és a kérdőjelet, s ezt követően kisbetűvel kezdesz a gondolatjel után, amit meg is tettél. Apropó gondolatjel: te kötőjeleket (-) használsz az írásodban, nem gondolatjeleket (–). Wordben, illetve más szövegszerkesztőben be tudsz állítani egyedi billentyűparancsot a gondolatjel írására, így javaslom, mindig szövegszerkesztőben írj, soha ne közvetlenül webes felületen. Igaz, ehhez képest két helyen kivételt tettél ebben ("...az egész kezed. – mondta szárazon", "A csontnál – csakúgy...").

Összességében ennyi. Csiszolgasd az írásodat, volna hozzá tehetséged. Talán próbálkozz meg más témákkal, másjellegű ötletek írásával. Érdekes és bizarr, de szerintem legyen konkrétabb képed arról, hogy mire is mész ki a történet lényegével, mert így ellentmondásokat kreálsz. Itt-ott kifejezetten ráerősítesz az álomszerű mivoltára az egésznek, ezzel szemben egy-egy valószerűbb reakció (mint pl. a végén, amikor a szereplő elszörnyülködik a történteken egy pillanatra) elbizonytalanítja az olvasót, hogy mi is járt az író fejében a novella írásakor.

2015. szept. 11. 06:57

Hasznos számodra ez a válasz?

4/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a hosszú választ, sokat segítettél. :)

2015. szept. 11. 07:41

5/7 anonim

válasza:

Nagyon szívesen, ha időm engedi, bármikor szakítok véleményezésre belőle olyan műveknél, amik kicsit is érdekelnek. Bár azt hadd jegyezzem meg, hogy a véleményem főleg szubjektív, szakértőnek aligha nevezném magam. Hobbi szintű, amatőr író vagyok, meglehetősen maximalista a saját munkámra és hasonlóan kritikus az olvasottak esetén.

De remélem, valami számodra is hasznosnak tűnőt el tudsz csípni a leírásomból.

#3 voltam.

2015. szept. 11. 14:24

Hasznos számodra ez a válasz?

6/7 anonim

válasza:

abszolute egyet értek az elő kettő válaszolóval. de engem rohadtul idegesített amit az a szerencsétlen gyermek mondott: Író és költő leszek!!

2015. szept. 11. 18:16

Hasznos számodra ez a válasz?

7/7 anonim válasza:

sziasztok!nekem nagyon tetszett a novellád de nem túlságosan értek hozzá! erről a novelláról mi a véleményetek? vegyétek figyelembe hogy ez az első novellám és még csak 15 vagyok! Decemberben két héttel karácsony előtt egy nagyon hideg és havas napon hazaértem és még be sem értem a házba, már hallottam, hogy a bátyám veszekszik az édesanyámmal, nem igazán tudtam kivenni a szavakat, de annyit leszűrtem, hogy a bátyám ellopott egy drága karórát, mindannyian tudtuk a családban hogy nagyon vágyott arra az órára, de a szüleim nem vették meg neki mondván ellopják tőle vagy összetöri. Miután végeztek a veszekedéssel a bátyám becsapta az ajtót, ezt követően elmagyarázta az édesanyám, hogy mi történt, elvileg a bátyám végig tagadta, hogy ellopott volna bármit is, de az anyám elmondta, hogy megtalálta az órát elrejtve a ruhás szekrény mögött, egyértelmű hogy ellopta, mert nem kapott zsebpénzt és a számla sem volt az óra mellet, ennek ellenére a bátyám folyamatosan tagadta. Az apámnak inkább nem mondtuk el, tudván hogy az jó néhány lilafolttal járna. Mindig is tisztességesnek tartottam a bátyámat, de ez egyértelmű volt, de azért őt is megértettem, hiszen minden pénzt, amit kapott a rokonoktól azt elvették tőle a szüleink, és tudom, hogy nagyon akarta azt az órát. Sokat vacilláltunk rajta az édesanyámmal hogy most mit tegyünk az órával, végül úgy döntöttünk, hogy észrevétlenül visszatesszük a boltba, így nem kerül bajba a bátyám. másnap meg csináltuk, szerencsére nem vett minket észre senki. Eltelt pár nap, a bátyámmal beszélgettem, de nekem is csak azt mondta, hogy nem tudja, hogy került oda. Senkinek nem mondtuk el ezt a lopás dolgot, hiszen nagyon kellemetlen lett volna. Már csak két nap volt karácsonyig mikor az apám őrült módón kereset valamit a ruhásszekrényben mikor hangosan felkiáltott, hogy: HOL VAN MÁR AZ ÓRA?

2021. jún. 26. 22:38