Szerintetek érdemes kidolgoznom ezt a történetet, vagy hagyjam?

Nem rossz, sőt. Gyakorlatilag egy túlzottan rendmániás ember életét próbálod felvázolni, bár az eleje túlságosan sablonos, és én a végét nem zárnám happy enddel.

Ha folytatásban is gondolkozol, akkor csak sima szomorú zárás, ha nem akarsz többet ezzel foglalkozni, akkor túldrámázás és öngyilkosság. Ami nem sikerül, pszichiátria, leépülés, majd sikeres öngyilkosság.

Ezzel az egész sztori az elejétől a végéig egy óriási fordulatot venne, és ha nagyon belemélyülsz, a borítója is lehet egy cuki kislányos előlap, és egy zord, sötét hátlap.

Szóval összességében nekem tetszik az elképzelésed, de az elejére behoznék még valami szálat, amitől nem tűnne ennyire sablonosnak ez a gimis vagyok, hú de jó dolog.

Nekem azért fenntartásaim vannak a sztorival kapcsolatban.

Kezdjük ott, hogy Magyarországon nincs ekkora presztízse egy fővárosi giminek, a felsőoktatásba az érettségid alapján vesznek fel, az meg központilag van összeállítva, tehát az, hogy egy vidéki felmenjen a fővárosba egy gimnáziumba, ráadásul úgy, hogy már két évet letudott valahol -elvégre már 16 éves- szerintem szimplán valószínűtlen. Már persze ha ez Magyarországon játszódik.

Aztán érdemes lenne eldönteni azt is, hogy a "barátnő" tulajdonképpen micsoda? Mert lehet egyfajta természetfeletti lény is, aki csak számára látható, (szellem, démon, tulpa) vagy -és ez a realisztikusabb változat a főhősöd szimplán elmebeteg, méghozzá súlyosan.

Ebből ki is lehetne hozni egy olyan csavart, hogy valójában az elitgimi nem más mint egy pszichiátriai intézet iskolája -ilyenek valóban vannak az ilyen idős gyerekeknek- (és azt is megmagyarázná, hogy miért kapott "ösztöndíjat értsd. beutalót oda 16 évesen)és a kollégium pedig maga a szanatórium.

A tanárnő pedig lehet az a pszichológus, aki többek közt vele foglalkozik, így rögtön érthető, hogy miért kerül vele jó viszonyba.

A fiú, aki a "jelleméért" szereti szimbolizálhatja a saját vágyát arra, hogy fogadják el őt így betegen is, és ne akarják megváltoztatni. Ráadásul a "barátnő" marja el, tehát a fiú épp úgy lehet képzeletbeli is, ahogy a "barátnő".

Amikor pedig rájön, hogy a barátnője nem létezik az jelentheti azt is, hogy bár meggyógyult a skizofréniájából és újra az emberek közé mehet, már nem érzi magát ugyanannak, mint aki korábban volt, pedig valójában a "barátnője" a saját énje, ami meg akart gyógyulni, elvégre mit is vár el: "teljes tökéletességet" -ez lehet egy szimbólum a normalitásra.

Az meg, hogy a gimit a sajátodról mintázod nem probléma, elvégre ha skizofrén a lány, akkor szimplán gondolhatja azt, hogy ez valóban egy elitgimi.

Bár lehet, hogy szimplán én képzelek sokat bele a sztoriba. :-D

Mondjuk nekem messze szimpatikusabb lenne egy ilyen pszichiátriai vonal.

Szerintem azt, hogy az elején klisének tűnik, megoldhatod úgy, hogy végig E/3-ban írsz, így egyértelművé teheted azt, hogy a lány nem egy egyszerű gimibe megy (mert szerintem nagyon jó ötlet, amit előttem fejtett ki valaki), de mégis leírhatod közben azt is, hogy a lány mit gondol, így nem fog klisének tűnni.

A fiú is lehet képzeletbeli, de én meghagynám valódinak, mondjuk nehéz lenne úgy elmarnia tőle a srácot a "barátnőnek", hogy ő nem is létezik, így egyiküknek sem kéne léteznie. Vagy ezt megoldhatod úgy, hogy a barátnő mondja mindig azt, hogy a fiú nem szereti őt, ilyenek...

Szerintem sokkal ütősebb lenne, ha megfogadnád a tanácsot és az ötleteket, amit előttem írtak, de akkor a fiúnak is kell adni valami szellemi fogyatékosságot, amit te találsz ki. Ez nem kell, hogy feltűnő legyen.

"Ha életben marad, sokkal rosszabb neki, mintha meghal, nem?"

Pont ezért választja az öngyilkosságot, mert az olvasónak ez elég drámai, de fordítsd át a való életre. Választanál egy olyan életet, ami rosszabb, mint a halál? :) Egyedül akkor, ha bátortalanságból képtelen vagy öngyilkos lenni, viszont pszichiátriai eseteknél egy idő után beüt az a pont, amikor már nem érdekli mi történik vele, vagy mennyire fáj.