Mi a véleményetek erről a részletről?
Egy részlet annak a regénynek az elejéből, amin éppen dolgozom. Nem ezzel kezdődik, csupán kiragadtam ezt a részt a szövegből. A műfaja kaland/thriller kategória lenne majd.
... "Gondolataiba merülve ballagott tovább, maga mögött hagyva az utolsó házakat is. A hegyoldalt borító erdő éjszakai hangjai megnyugtatóan hatottak a férfira. Hirtelen azonban váratlan esemény zökkentette ki merengéséből. Bugyborékoló hangok ütötték meg a fülét, s ahogy az adott irányba pillantott, a vér is megfagyott az ereiben. Alig tíz méterrel maga előtt, két alakot látott, akik közül az egyik hason feküdt a fűben, mialatt a fölötte álló éppen a fejét tartotta lenyomva a víz alatt. A fuldokló áldozat vadul kapálódzott, ám tehetetlen volt a másik testi erejével szemben, így pár perc múlva mozdulatlanná dermedt, miután kilehelte a lelkét. David tátott szájjal, földbe gyökerezett lábbal figyelte a borzasztó jelenetet, de ami végképp megrémítette az maga a gyilkos volt.
Az ezüstös holdfényben volt alkalma megnézni magának az elkövetőt, ám David azt kívánta, bárcsak jótékony sötétségbe burkolódzott volna inkább! Magas, izmos férfinak tűnt, kinek fakó bőrét halványkék, spirális tetoválások borították. Félmeztelen volt, sötét bajusza a mellkasáig ért, hosszú haja a vállait verdeste, és a kezében kardot szorongatott. A lábait valamilyen állatbőrből készült, buggyos nadrág takarta. Nem látta tisztán az arcát, azonban a testéről lógó hínártömeget annál inkább. A bőre is nedvesnek tűnt, mintha a víz alól érkezett volna, ráadásul vörösen izzott a szeme, ahogy ránézett.
A tetovált férfi lassan felegyenesedve megindult David felé, aki ijedtében elbotlott a saját lábában, és hanyatt vágódott. Értékes másodpercek teltek el, miközben megpróbált felállni. Pánik lett úrrá rajta, képtelen volt koordinálni végtagjai mozgását, ezért kétszer is visszaesett a földre. Ekkor futó lábak rohanását hallotta, majd a gyilkos fölötte termett egy szempillantás alatt, mire az üzletember kétségbeesetten felkiáltott, ahogy tekintete a magasba emelkedő pengére siklott. A vörösen lángoló szemek azzal fenyegették, hogy elemésztik a lelkét. Úgy ugrott fel, mintha rugók lökték volna, és rohanni kezdett a házak felé. Szíve a torkában dobogott, a tüdeje égett a megerőltetéstől. Később megkockáztatott egy pillantást a háta mögé, majd önkéntelenül megtorpant, mivel egy teremtett lelket sem látott, aki üldözné.
Bizonytalan léptekkel indult vissza a bűntett helyszínére, ahol megtalálta a holttestet, de rajta kívül senki mást.
– Mi az ördög? – motyogott maga elé, s a következő pillanatban a tó irányába kapta a fejét.
Nem messze a parttól fodrozódott a vízfelület, mintha valami éppen elmerült volna benne."...
Nekem tetszett. Jól fogalmozol, bár a sztorit ennyiből nem tudom megítélni. Mindenesetre túl vagy már a teljesen kezdő szinten.
Néha zavartak a klisék, de egyébként nem rossz.
"Alig tíz méterrel maga előtt, két alakot látott, akik közül az egyik hason feküdt a fűben, mialatt a fölötte álló éppen a fejét tartotta lenyomva a víz alatt."
Milyen víz? Értem mire gondolsz, de azért írd oda hogy ott volt a tó, ne csak a végén. Bár lehet én vagyok csak kuka :D
Ettől függetlenül nagyon tetszik minden! :) Csak így tovább!
Nagyon jó! Érdekfeszítő, jók a leírásaid, szépen van megfogalmazva.
Hajrá !
Kedves második válaszoló: A fejezet elején meg van említve, hogy van ott egy tó, csak ebben a kiragadott részletben tűnik úgy, mintha nem beszélnék róla, hanem csak hirtelen ott van és kész :D
De örülök, hogy tetszett azért!!
Igen, pontosan. Külföldi történet.
Ha magyar lenne, akkor egyértelműen magyar nevek szerepelnének benne:)
Akkor mindent vissza :).
utolsó voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!