Véleményeznétek a pár perces történetemet?

Szoktam írogatni,nem rég kezdtem bele egy novellába, de gyakorláskén ilyen pár perces történeteket írok. Tudnátok véleményt mondani erről? Min javítsak? Nem egy nagy mű, a történet sem olyan izgalmas, csak gyakorlás jellegű, hogy fejlesszem magam.

Anne Collins felállt a székről és határozott léptekkel osztálytársa felé indult. Annak ellenére, hogy csak 13 éves volt, magas sarkú cipőben robogott végig a teremben. Arcát vastag smink fedte, karján több ezüst és arany karkötő is díszelgett, haját a feje tetején helyezte elegáns kontyba. Fehér blúzt, barna bokacsizmát és drapp színű nadrágot viselt, amin hatalmas üdítőfolt virított. Anne osztálytársnőjéhez lépett, kihúzott vállal és felszegett állal állt meg előtte, majd nyugodt, de határozott hangon szólalt meg.

- Dögölj meg, Diane!

A következő pillanatban kis méretű tenyere az osztálytára arcán csattant. Diane feje jobbra hajlott, nyakizmai jól láthatóvá váltak. Szemeiben düh izzott, szája vékony vonallá préselődött össze.

- Ezt te sem gondoltad komolyan, Anne…- Diane megragadta ellensége vállát és teljes erőből a falnak lökte.

A teremben tartózkodó diákok többsége elnémult és egy emberként fordult a két lány felé, Martin Anderson még a telefonját is előkapta, hogy rögzítse a történéseket.

- Ó, dehogynem! Azt hitted büntetlenül megúszod a kis csínyedet? Almalevet önteni a nadrágomra? Alig klisés! Elegem van a játszmáidból, Diane! Nem akarom, hogy az életem része legyél! Az lenne a legjobb, ha megdöglenél. Sőt, meg is fogsz. Én magam öllek meg!

Diane O’Brian teljesen lesápadt. Szája beszédre nyílt, de egy hang se jött ki a torkán. Csendben ácsorgott a fal mellett és hallgatta osztálytársai izgatott szuszogását, akik tettre éhesen várták, hogy a harc folytatódjon.

- N..n…nem én voltam! Nem én öntöttem üdítőt a ruhádra! Kérlek…követtem el csínyeket, de csak mert féltékeny voltam rád. Te olyan tökéletes vagy! Ezt mindig is irigyeltem.

Anne afféle ,,ez nem fog összejönni” mosollyal az arcán megrázta a fejét. Tudta, hogy osztálytársa csak próbál kiutat találni egy számára kellemetlen szituációból. Diane mindig ezt csinálta, mindig elmenekült, de ebből elég volt – legalábbis Anne szerint.

- Evan, nyisd ki az ablakot! – Anne Collins hangjából szikrázott a düh.

- Szerintem inkább nem kéne. – a fiú halkan, aggodalom teljesen beszélt.

- Akkor majd én megteszem! Mert ti mind gyáva nyulak vagytok!- ezzel odalépett a fehér keretes üvegablakhoz és olyan szélesre tárta, amilyenre csak tudta.

Diane segítségkérő pillantásokat lövellt szét a teremben, de osztálytársai túlságosan le voltak dermedve ahhoz, hogy bármit is tegyenek. Reszketve vette tudomásul hogy ellensége magabiztos léptekkel éppen felé tart. A következőpillanatban felkiáltott, mert Anne meleg tenyerei két vállát megszorítva tolták őt az ablak felé. Sikoltozva próbálta ellökni Diane kezeit vagy legalább megállni egy helyben, de egyik sem sikerült neki. Az ablak és az alatta lévő több méter mélység egyre inkább közelített hozzá. A lány egyszerre érzett félelmet, dühöt, szomorúságot és bűntudatot. Félt, mert tudta: meg fog halni. Dühös volt, mert az osztálytársai nem segítenek rajta. Szomorú volt, mert úgy kell elmennie, hogy nem búcsúzhatott el a szüleitől. Bűntudata volt, mert addig szekálta Anne Collins, amíg idáig nem jutottak.

Anne-ben is hasonló érzések kavarogtak. Ő félt, mert nem tudta, hogy mi lesz a büntetése. Dühös volt, mert osztálytársa addig szekálta, hogy idáig jutottak. Szomorú volt, mert tudta: a nevelőszülei csalódni fognak benne. És legfőbbképpen bűntudatot érzett, mert egy életet készült kioltani. Még az is eszébe jutott, hogy nem kéne megtennie amire készült, de ennek az ötletnek az átgondolásához túl mérges volt. Amikor csak pár milliméterre voltak az ablak szegélyétől, hirtelen hátrahúzta kezeit amennyire csak tudta, lendületet vett és útra indította izmos karjait, amik Diane feszes hátán álltak meg. Ezután már csak egy harsánysikítást egy puffanást lehetett hallani: Diane O’Briant kilökték az ablakon. A következő pillanatba kinyílt az osztályterem ajtaja és a papírjaiba temetkezett kémia tanárnő lépett be rajta anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna diákjaira.

- Rendben, gyerekek! Mindenki üljön le a helyére! Az óra elkezdődött.