S. O. S. Sürgős segítség kéne! Egy meseíró pályázatra kéne írnom valamit és valami viccesre gondoltam de nem muszáj annak lennie de sietnem kéne ötlet?

Csak ha nyersz és enyém a díj, amit kapsz.

Ember, nem gondolod, hogy ha egy pályázaton a te szellemi termékedet értékelik, akkor az tényleg a te szellemi terméked legyen? Olyan nincs, hogy semmi nem jut eszedbe, vagy akkor ne indulj. Ha meg kötelező, akkor nem kérhetik, higy nyerj is, tehát írj bármit, ami eszedbe jut.

Vót itten egy palóc faluba-e; nagyon büszkén hordjuk mink ezt a sok szoknyát. Nagyon szépen fölöltözködve ugye vasárnap sok szoknyát, akkor cifrát, mindenféle cifra menyecske: vót oszt akkor egy menyecske. Ugye gyütt a vasárnap. fölszedte magára a sok szoknyát, fölöltözött nagy farra, fölvette a, fölhúzta ja lakos szárú csizmáját, oszt akkor ahogy ment az úton. Oszt régen úgy mondták a menyecskékre - mert édesanyám mikor engem is fölöltöztetett-, hogy a szoknyád üsse ki, hogy: tiszta búza, tiszta búza. Hogy szálljon ide-oda, tiszta búza, tiszta búza, hogy aki meg nem tudta magát szépen tartani, leengedte a farát, az csak: rozs, rozs.

Elindult a templomba, hát összetanálkozott a kántorral.

- Hej - aszongya, az anyá//dba, a kántor megnyalta a száját -, de szép csizmád van Sára, szép annak az ára! Elmehetek-e hozzád estére?

- Hatvan pengő annak az ára!

Hej, a kántor hiába is okos vót, de gondolkozóba esett. Meg a menyecske is. Egyszer a menyecske csípőre csapja a kezit:

-Tudja mit, kántor úr, gyüjjön el estére! Majd elküldöm az uramat a kocsmába, úgyis nagyon szeret oda menni. De tudja meg, két nagy baja van neki - aszongya. - Nagyon szeret a kocsmába menni, meg ott a másik, hogy elfelejt hazagyünni. No de estére elengedem.

No, megegyeztek. Megy haza a menyecske, mondja az urának:

- Te ember, tudod-e, hogy a kántor úr ajánlatot tette nekem, hogy eljön hozzám estére.

- Jaj, ide ne jöjjön, majd kihanyítom azt a károgós kántort! - mindent mondott az ember mérgibe.

- Ember, ne legyél mérges, mán én kieszeltem, mit fogunk csinálni. Tudod, úgy is nagyon sok kukorica van morzsolni, oszt jajgatsz, hogy fáj a tenyered a morzsolástú, maj morzsoltatjuk vele a kukuricát!

No, hőj. fölvillant a szeme az embernek, nem mérgeskedett tovább, úgyis vót. Gyün a kántor nagy vígan, dölyfössön.

De adjon Isten jó estét!

Hű, nagyot nézett, mert bizony az ember meg otthon vót. De mán akkor az ember lekészítette a pallásrúl a sok kukoricát. Mondja oszt:

-Jó, kántor úr, az Isten küldte magát-e, éppen kukoricát készültünk morzsolni, üljünk csak le, itten egy kisszék-e meg egy szakajtó, üljön csak le, majd morzsoljunk!

Hát bizon vót má vagy 10 óra, este, mikorira nagy sok kukoricát lemorzsoltatták a kántor úrral. mán csak úgy égett a terennye. Mer ugye az is csak gyengébb vót, mint az emberé, a paraszté. Hát nagy kúrom szemvel elment a kántor úr. Na, arra se nézett, ahol a menyecske ment máskor. Egyszer oszt a menyecske - oly jó szájas menyecske vót - aszongya:

- Kántor úr, hát nem is köszön? Ide hallgasson, hát gyüjjön má el arra felénk valamikor!

Nagy mérgessen az orrábúl:

- Mi az, má elfogyott a kukoricátok, amit lemorzsoltam?

Hát így a menyecske megleckéztette a kántor úrt, akkor má utána nem szólingatta le a menyecskéket tovább.