Milyennek találjátok ezt a részletet?

Párizs, Franciaország - 1944

Klaus Eisenberg homlokán kövér verejtékcseppek gyöngyöztek. Az utóbbi napokban sokszor érezte magát nyugtalanul, gyomra folyamatos görcsben húzódott össze. Aggódott a háború kimeneteléért, a Párizshoz egyre közelebb nyomuló Szövetségesek miatt, valamint a saját élete miatt. Ugyanakkor zavarta a feladat is, amit a felettesétől kapott. Hűséges katonaként szolgált a német seregben, de nem volt ínyére, hogy az egyik bajtársa után kémkedjen. Három másik társa, akik szintén ezzel lettek megbízva, már behatoltak abba az épületbe, ahol a megfigyelt katona elszállásolta magát. Ötödik cimborájuk már órákkal korábban meglátogatta a férfit, de azóta sem tért vissza. Rosszat sejtettek, ezért úgy döntöttek, hogy utánajárnak a dolognak.

Klaus puskájával a kezében várakozott az éjszakai sötétségbe burkolódzott utcán, egy fa árnyékában. A holdfényben minden ezüstösen csillogott, síri csönd ülte meg a környéket, akár egy temetőben. Normális körülmények között szeretett este a szabadban tartózkodni, élvezni a mély hallgatást és az ilyenkor aktív, apró állatok neszezését. Ezúttal azonban egy néma fenyegetés lappangott a sötétség mélyén. Klaus szinte érezte a zsigereiben, ahogy egy baljós jelenlét bekúszik a bőre alá, hogy belülről falja fel. A rettegés úrrá lett rajta, amit időnként az utcán elsuhanó árnyak is alaposan felerősítettek. Valami ólálkodott a férfi körül, morgása és karmainak hangja, ahogy csikorgott a járda kövein, félelmet ébresztettek a német katonában. Végül ezek a különös zajok teljesen elhallgattak, és Klaus valamelyest megnyugodott, majd kíváncsiságtól hajtva átvágott az úttesten, kitárta a ház kerítését és belépett az épületbe. Márványpadlós, üres előszobában találta magát.

Koromsötétség fogadta odabent, egyedül az emeletről szűrődött le némi világosság, de hang egy szál sem. Az egyik szobában gyertya éghetett, mivel a falakra vetülő árnyékok elmosódott táncot jártak, mintha élnének. Lassú léptekkel ballagott felfelé a lépcsőn, mikor a semmiből egy túlvilági, dermesztő női sikoly hasított az éjszakába. Klaus ereiben a vér is meghűlt, de kényszerítette magát, hogy átlépje az utolsó lépcsőfokot. A hang egyenesen abból a szobából érkezett, ahol a gyertya égett, így a férfi abba az irányba haladt, előre tartott fegyverrel a kezében. A következő pillanatban állati morgás ütötte meg a fülét, amit egy sötét árny és fehéren csattogó fogsor követett, ahogy a lény rávetette magát. Klaus felkiáltott ijedtében, miközben a súlyos testtől elvesztette egyensúlyát, és legurult a lépcsőn.

Nem tudta, meddig feküdt eszméletlenül, de mikor magához tért, szédült és minden porcikája sajgott. Vérző fejét megrázva próbálta kitisztítani látását, csak hogy pillantása egy a lépcső alján álló karcsú, női alakra essen, aki mellett egy izzó szemű, acsargó, szokatlanul nagy testű kutya bámult rá meredten. Klaus moccanni sem mert. Nem láthatta a nő arcát, hála az árnyékoknak, azonban kérlelhetetlen tekintete valósággal égette bőrét. Hosszú szoknyát viselt, kezeit a válláig semmi nem fedte, haja a derekát verdeste.

A férfi várta, hogy számára itt és most minden véget érjen, ám a különös jelenés és félelmetes társa, szó nélkül kisétáltak az ajtón, majd eltűntek az éjszakában, akár bolyongó kísértetek. Klaus, miután összeszedte magát, felsietett az emeleti szobába, s belépve olyan borzalommal találta magát szembe, amit még a csatatereken sem látott. Bajtársait, akik előtte hatoltak be az épületbe gyakorlatilag szétmarcangolva találta meg. A vér beleivódott a szőnyegbe, nedvesen cuppogó hangot adva, ahogy rálépett.

Felismerte az összeesküvők ötödik tagját is, aki legelsőnek érkezett a lakáshoz. Őt egy székben ülve, késsel a mellkasában talált. Akiért halott bajtársa eljött, hogy kivallassa viszont sehol sem látta. Már azelőtt elmenekült, hogy Klaus és a többiek megérkeztek ide. De ki lehetett a titokzatos nőszemély? Klausnak fogalma sem volt, csak azt tudta, hogy minél előbb a lehető legmesszebb szeretne lenni a háztól. Így hát sietve menekült el a helyszínről, hogy jelentést tegyen felettesének, aki - ezzel Klaus tisztában volt - nem fog örülni a híreknek.