Mit gondoltok a regényemről a részlet alapján? Érdemes folytatnom az írást?

Részlet:

|

V

"Délelőtt tizenegy óra. Szakad az eső, én meg az ablakom előtt ülök és nézem az üveg túl oldalán. Az ablaküvegen csurognak le szépen, lassan az esőcseppek, s vele együtt a könnyeim is.

Reggel arra keltem fel, hogy üzenetem jött, méghozzá a legjobb barátomtól, Tomitól. Csupán öt sor volt, mégis majd’ megszakadt a szívem.

Szia!

Csak azt szeretném elmondani, hogy kiköltözünk Romániába. Személyesen kellett volna elmondanom, de nem tudtam veled közölni, féltem a reakciódtól. De attól még tarthatjuk majd a kapcsolatot és fogjuk is, igaz?

Sajnálom.

T.

Egyedül vagyok. Tomi elköltözik, a barátnőm, Lilla meg utál. Tisztában vagyok vele, hogy először majd minden nap írni fogunk egymásnak, csakhogy neki is lesz majd dolga, nekem is, nem lesz időnk egymásnak írosgatni és egy idő után úgy is elmaradtak a levelek, telefonálások, míg végül már egyáltalán nem fogjuk tartani a kapcsolatot.

- Zsófi, gyere le ebédelni! – kiabál fel az emeletre anyu.

- Nem vagyok éhes.

- Még mindig? Egész nap nem ettél még semmit.

- Majd később eszek.

- Oké, de később tényleg enni fogsz! – és szerencsére ennyiben hagyja a dolgot, mert semmi kedvem nem lenne neki elmagyarázni, hogy miért nem vagyok éhes.

Még mindig az ablak előtt ülök, annyi különbséggel hogy már csak szemerkél az eső. Össze kéne szednem magam, amire van még egy hetem. Utána megint kezdődik a suli. Felvettek álmaim iskolájába, most boldognak és izgatottnak kéne lennem, ehelyett félek hogy nem fognak szeretni, hisz akikkel egy osztályba fogok járni, azok már nagyjából megismerkedtek egymással, én leszek az új, kívülálló. Hogy gondolataimat eltereljem, kimegyek a kertbe, leülök a kedvenc tölgyfám tövébe és olvasok estig. Azt azért tudni kell rólam, ha én elkezdek olvasni, addig nem fejezem be, még el nem olvasom az adott könyvet. Talán ezért is mondják rám olyan sokan hogy külön világban élek, komolyabb vagyok, mint a velem egy idősek. Ahelyett hogy buliznék, ahogyan a többi hozzám hasonló korú fiatal teszi, olvasok és zenét hallgatok. Azt hiszem, én vagyok a jókislány, a többiek meg a „normálisak”.

Arra kell ébrednem, hogy kopognak az ajtómon. Még mindig jobb, mintha rám nyitják az ajtót, amit annyira utálok – állapítom meg magamban. Anya lép át a szobám ajtaján, arcán kedves mosollyal.

- Jó reggelt kicsim, hogy aludtál?

- Neked is, jól.

- Van egy kis meglepetésem, vagyis nem pontosan az enyém. Behívhatom?

- A meglepetésemet? – lepődök meg, mert tudtommal a meglepetések általában tárgyak, azok pedig nem tudnak járni.

- Lilla jött át hozzád, beszélni szeretne veled.

- De ilyenkor? – nézek az órára – Még csak fél nyolc van.

- Azt mondta, fontos.

- Oké – sóhajtok egy nagyot -, jöjjön be.

- Beküldöm, akkor magatokra is hagylak titeket. – mondja, majd már csukódik is be a szobaajtóm. Fél perccel később pedig ismét kinyílik, de anyu helyett már Lilla lép be rajta."