SZJG rajongók! Valaki be tudná nekem másolni ezt a részt? (többi lent)

Cortez üzenete: Holnap mozi?

Te jó ég! Lehunytam a szemem, és végiggondoltam a dolgot. Moziba hív! Elhív moziba! Nem

hezitálhatok sokat, mert félreérti, és akkor azt hiszi, hogy nem akarok menni. De akarok! Persze hogy

akarok!

Reni üzenete: Oké!

Láttam, hogy ír, úgyhogy a fülemben doboló vérrel vártam, hogy erre mit fog lépni. Igyekeztem

kontrollálni a kézremegésem, de nem sikerült. Totál szétestem.

Cortez üzenete: Bocs, félreküldtem.

Rámeredtem a sorra, aztán, amikor tudatosult bennem, lehunytam a szemem. Nem hiszem el! Nem

hiszem el, hogy rávágtam, hogy oké, amikor nem is nekem akarta írni! Úristen! Két kézzel beletúrta a

hajamba, és a sírógörcs kerülgetett. Úgy döntöttem, írnom kell valamit, aztán utána majd kitombolom

magam. Másolom.

Reni üzenete: Jó, azt hittem, te is jössz velünk. Mindegy.

Cortez üzenete: ?

Reni üzenete: Mert én megyek Virágékkal. Holnap. Azt hittem,, azt kérdezed, hogy holnap

megyek-e moziba Ricsiékkel. Mert arra válaszoltam.

Az ujjaimmal folyamatosan doboltam az asztalon, és rémülten vártam, hogy beveszi-e.

Cortez üzenete: Jó.

Némán néztem az üzenetváltásunkat, aztán sóhajtva lecsuktam a gépem fedelét. Mehettem

elkéredzkedni moziba. Anyu nem támogatta kifejezetten az ötletet, mondván, hogy hétköznap van, de

apu szerint a sok tanulás mellett megérdemlem, úgyhogy elengedtek. Azzal a feltétellel, hogy

hazakísérnek. Nos, ennek nem láttam akadályát. Visszamentem a szobámba, és rácsörögtem Virágra,

hogy holnap megyek velük moziba. Tökre örült neki. Klassz.

Nem a regény hibája, de ma este egyáltalán nem haladtam Jane Eyre-rel, egyszerűen nem tudtam

koncentrálni. Tele volt a fejem Cortezzel, a körülötte lévő felhajtással, Mónival, a Facebook-falával,

a sok-sok lánynévvel. És életem legnagyobb beégésével. Hogy félreküldte nekem az üzenetet. Ki volt

az eredeti címzett? Áááá!

Cortez: 5/2 – inkább hagyjuk.

Arnold: 5/4 – csak e-mailt írt, hogy elég elfoglalt, majd holnap hív.

Jane Eyre: 5/3 – most valahogy nem köt le. 

Karcsi: 5/1 – egy végzős fiú ma fellökte a lépcsőn. Szegény. 

Ideges vagyok: 5/1 – tudom, hogy tilos, de megyek, és megnyomkodom az arcom.

Szeptember 23., csütörtök

Első órán feleltem etikából. Valahogy annyira nem lepődtem meg. Sőt, szinte azelőtt felálltam,

hogy Vladár mondta a nevem. Kaptam vagy öt keresztkérdést, de így is kiválóra sikerült a feleletem.

Mindent elmondtam, amit csak meg lehetett tanulni ezzel a tantárggyal kapcsolatban. Vladár

grimaszolva írta be az ötöst, én meg kifejezéstelen arccal ültem a helyemre. Ezek után a nap lazán telt,

duplairodalmon Kardos megnézette velünk a Holt költők társaságát, mondván, néha lássunk értékes

filmeket is. A film közben hárman kissé szipogtunk (Virág, Jacques, én), Kinga elfojtotta az

érzelmeit, Andris és Robi a pad alatt PSP-zett, Cortez lehajtotta a fejét az asztalra, és zenét hallgatott,

Ricsi szendvicset evett, a többieket nagyjából lekötötte. Óra végén Kardos összerakta a tanári

asztalon a holmiját, és kifelé indult, amikor Zsolti hirtelen felállt a székére, aztán az asztalára.

– Kapitány! Kapitányom! – kiáltott a tanár után. Mindenkiből kitört a nevetés, Kardos pedig az

orrnyergét dörzsölgetve megrázta a fejét.

– Nagy Zsolt, én egyszerűen nem tudom, milyen jelzővel illesselek – sóhajtott, és kiment.

Zsolti leugrott a padjáról, aztán röhögve meghajolt, amíg a többiek füttyögtek. Jó, tényleg klassz

poén volt.
Utolsó óra után (emelt francia tizenharmadik osztálytársunkkal, Monsieur Durand-nal) a

suliboxomnál pakolgattam, aztán, amikor Virág és Ricsi is kijöttek a folyosóra, együtt indultunk el.

– Ren, ma te választhatsz filmet! – közölte Ricsi.

– Kösz, de nekem mindegy – legyintettem. És igaz volt. Eredetileg könyvet akartam venni, de a

pénzem elmegy mozira, ráadásul premiernap, még drágább…

– Tuti? – pislogott nagyokat Virág.

– Persze. Válasszatok csak – feleltem.

– U, úúú. Akkor nézzük azt a horrort! – ugrándozott Virág. Horror? Jaj ne!

– Oké, a „brutálzombisat”? – kérdezte Ricsi.

– Ühüm.

– Jó, de, valaki hazakísér, ugye? – szóltam közbe, és kezdett igazán rossz ötletnek tűnni, hogy rájuk

bíztam a döntést.

– Ja – biccentett Ricsi.

– Indulunk? – néztem rájuk, mert nem értettem, miért állunk a lépcsőnél.

– Most már igen – közölte Ricsi. Cortez lépkedett le a lépcsőn, lazán megrántotta a vállán a táskáját,

és egyenesen hozzánk jött.

– Itt vagyok – jelentette ki. Jaj, ne! A fenébe!

– Te mit csinálsz? – kérdeztem nem túl barátságosan.

– Moziba megyek? – kérdezett vissza szemtelenül.

– Velünk? – csodálkoztam.

– Velük – mutatott Ricsire és Virágra, akik kérdőn néztek minket.

– Én is velük megyek – közöltem, bár ezt senki nem kérdezte, és elég egyértelmű is volt.

– Jó – vonta meg a vállát.

Akkor tisztáztuk, hogy semmiképp nem együtt megyünk, hanem inkább mindketten Virágékkal.

Elindultunk gyalog, négyen. Kellemetlen szituáció.

– Miért nem mondtad, hogy a nekem félreküldött üzenetet Ricsinek szántad? – fordultam

Cortezhez, miközben begomboltam a farmerdzsekimet.

– Miért kellett volna mondanom?

– Hogy tudjam.

– Miért akartad tudni? – mosolyodott el.

– Mert akkor lemondtam volna – vágtam rá kapásból. Cortez felnevetett.

– Nem volt mit lemondanod – mondta kíméletlenül.

– Mi?

– Éppen Ricsivel beszéltem, amikor azt írtad, hogy te is velük mész moziba. Fogalma sem volt róla

– vigyorgott Cortez. Hú, de ciki. Virágot figyelmeztettem, hogy ők az alibim, Ricsinek azonban nem

szóltam. Uppsz. Kérdőn hátrafordultam.

– Pedig megbeszéltük. Ugye? – néztem rá tágra nyílt szemekkel.

– Engem hagyjatok, jó? – rázta meg a fejét Ricsi.

– Égsz – mondta Cortez, miközben a saját lépteit figyelte.

– Nem égek – húztam ki magam, és örültem, hogy nem látom a tükörképem. Valószínűleg rákvörös

volt a fejem, de mindegy.

– Figyu – lépett közénk hátulról Virág, és belém karolt –, tök jó, hogy ti is jöttök, vicces lesz –

próbált jópofizni, eléggé sikertelenül. Sóhajtva Cortezre néztem.

– Azt hiszed, hogy neked mondtam igent a mozira? – nevettem fel erőltetetten.

– Nem – rázta meg a fejét. – Tudom – vigyorodott el.

– Nem akarok veled moziba menni! – háborodtam fel. Jó, ez persze így nem igaz, de ne legyen már

ennyire magabiztos! Azért ez felháborító.

– Akkor ne gyere – mondta mosolyogva.

– Nem is veled megyek. Velük – mutattam hátra. Virág és Ricsi időközben ránk untak, és

megosztva a fülhallgatót, zenét hallgattak.

– Tehát jössz.

– Igen, de nem veled! – magyaráztam. – Csak te is ott leszel.

– Aha – tűnődött.