Érdekes lett a történetem?

Futottam, ahogy csak bírtam, alig láttam a szememet elfutó könnyektől. Az ágak belekaptak a hajamba, ahogy próbáltam átverekedni magam a sűrű növényzeten. Üldözőim kiáltásai egyre közelebbről hallatszódtak, de nem voltam képes még gyorsabb tempóra váltani. Ahogy felnéztem az égre, megláttam Őt. Vörös szemét rám függesztette, fekete szárnyait behúzva kezdett zuhanni felém, miközben őrülten kacagott.

Előttem ért földet, haja az arcába hullott. Kezében megjelent egy tűzgolyó, éreztem a belőle áradó forróságot. Levegőért kapkodva tántorodtam hátra, félelemtől reszketve néztem, ahogy megindul.

- Miért rettegsz tőlem ennyire, Lia?- kuncogott gonoszan.

- Hol van?- nyögtem fel kétségbeesetten- Mit tettél Vikrammal?

- Én vagyok Vikram- nevetett fel hisztérikusan.

- Nem- suttogtam keservesen-az nem lehet.

- Bebizonyíthatom, csak figyeld-vigyorodott el kegyetlenül.

Behunyta a szemét, és elkezdett mormolni valamit idegen nyelven. Egyre halványult, fény vette körül, és felsejlettek rajta a barátom sajátosságai. Fekete haja szőkére változott, szemszíne kék lett, a szárnyai elporladtak.

- Látod?- kérdezte már-már szánakozóan- Az a Vikram, akit te ismertél, soha nem létezett. Csak álca volt, hogy beépülhessek az angyalok közé.

- De megmentettél. Segítettél, mikor bajban voltam- remegtem meg- nem mondhatod, hogy soha, egyetlen percig sem kedveltél engem, mert nem hiszek neked.

- A Kőért bármire képes vagyok. Az egész csak színjáték volt. Fogadd el.

Hazugság. Minden egyes szava.

- Kérlek. Ne tedd ezt, gyere vissza velem- könyörögtem neki. Nem érdekelt, hogy gyengének tarthat miatta, csak azt akartam, hogy újra olyan legyen, mint régen.

- Túlságosan naiv vagy. Ha nem állsz az utamba, elengedlek. De ha megpróbálsz megállítani-keményedtek meg a vonásai-akkor megöllek.

- A Kő nem a tied-jelentettem ki- nem hagyhatom, hogy megszerezd.

- Ez esetben végzek veled- vonta meg a vállát és eldobta a tűzgolyót.

Oldalra vetődve sikerült kikerülnöm, csak a ruhám perzselődött meg egy kicsit.

- Állj félre- parancsolta, de mikor megráztam a fejem előttem teremve taszított el az útból. Pillantásra sem méltatva indult tovább, halkan dudorászva.

Bánatosan kuporogtam a földön, nem tudtam abbahagyni a sírást. Ő volt az egyetlen barátom, akit tényleg mindennél jobban szerettem. De nem hagyhattam, hogy megszerezze a kincset. Bármennyire fájt, meg kellett állítanom. Elszántan tápászkodtam fel, elöntött az erő. Vörös szárnyak törtek elő a hátamból, úgy éreztem, nem tudom elviselni a kínt. Kezemben hatalmas buzogány, a fejemen pedig ezüstszínű sisak jelent meg. Vikram fejcsóválva fordult hátra.

- Soha nem adod fel?- sóhajtotta- Te nem vagy angyal, sem démon, mint én. Az átváltozásod fájdalommal jár, és minél tovább vagy abban a testben, annál elviselhetetlenebb lesz a szenvedés.

Igaza volt, a testem egyre jobban hasogatott, azt hittem, menten szétszakadok. De meg kellett próbálnom. Meglendítettem a fegyvert, de ellenfelem rájött mit tervezek, kitépte kezemből, és egy fának hajította.

- Én figyelmeztettelek- szorította meg a karom, kezében megjelent egy kard. Acélkék szemében semmilyen érzelem nem tükröződött, ahogy a szívembe mártotta. Összeestem, eleredő könnyeimen keresztül csak homályosan láttam, ahogy kisétál az életemből. Örökre. Nem voltam képes megmenteni önmagától. A fal, amit kettőnk közé emelt, túl magasnak bizonyult. Kirázott a hideg, fáztam. Egy idő után már nem éreztem semmit, végül a lelkem felszárnyalt a magasba. De egy utolsó szó még ott visszhangzott a fejemben:

Elbuktam.