írunk sztorit? (bővebben lent)

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

De a családban mindenki kicsit más mert a bátyám transzvesztita a húgom levágott halfejeket gyújt egy láncra.

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

De a családban mindenki kicsit más mert a bátyám transzvesztita a húgom levágott halfejeket gyújt egy láncra.Így az egész lakás bűzlik a halfejektől,anyu nem győz takarítani.

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

De a családban mindenki kicsit más, mert a bátyám transzvesztita, a húgom levágott halfejeket gyújt egy láncra. Így az egész lakás bűzlik a halfejektől, anyu nem győz takarítani.

Persze anyu ezt zokszó nélkül tűri, így néha elgondolkozom, hogy nem bolond-e ő is kicsikét, bár most, hogy említem, tegnap...

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

De a családban mindenki kicsit más, mert a bátyám transzvesztita, a húgom levágott halfejeket gyújt egy láncra. Így az egész lakás bűzlik a halfejektől, anyu nem győz takarítani.

Persze anyu ezt zokszó nélkül tűri, így néha elgondolkozom, hogy nem bolond-e ő is kicsikét, bár most, hogy említem, tegnap... Tegnap ordítva felfalta a kályhának az ajtaját.

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

De a családban mindenki kicsit más, mert a bátyám transzvesztita, a húgom levágott halfejeket gyújt egy láncra. Így az egész lakás bűzlik a halfejektől, anyu nem győz takarítani.

Persze anyu ezt zokszó nélkül tűri, így néha elgondolkozom, hogy nem bolond-e ő is kicsikét, bár most, hogy említem, tegnap... Tegnap ordítva felfalta a kályhának az ajtaját.

A sorból apukámat sem felejthetem ki, aki éjt nappallá téve dolgozik, csakhogy a fizetését aztán használt cipőkre költse.

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

De a családban mindenki kicsit más, mert a bátyám transzvesztita, a húgom levágott halfejeket gyújt egy láncra. Így az egész lakás bűzlik a halfejektől, anyu nem győz takarítani.

Persze anyu ezt zokszó nélkül tűri, így néha elgondolkozom, hogy nem bolond-e ő is kicsikét, bár most, hogy említem, tegnap... Tegnap ordítva felfalta a kályhának az ajtaját.

A sorból apukámat sem felejthetem ki, aki éjt nappallá téve dolgozik, csakhogy a fizetését aztán használt cipőkre költse. Amiket amúgy anyukám rögtön megeszik, amikor éppen dühös ránk.

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

De a családban mindenki kicsit más, mert a bátyám transzvesztita, a húgom levágott halfejeket gyújt egy láncra. Így az egész lakás bűzlik a halfejektől, anyu nem győz takarítani.

Persze anyu ezt zokszó nélkül tűri, így néha elgondolkozom, hogy nem bolond-e ő is kicsikét, bár most, hogy említem, tegnap... Tegnap ordítva felfalta a kályhának az ajtaját.

A sorból apukámat sem felejthetem ki, aki éjt nappallá téve dolgozik, csakhogy a fizetését aztán használt cipőkre költse. Amiket amúgy anyukám rögtön megeszik, amikor éppen dühös ránk.

Néha szívesebben töltöm az időt a szomszéd idős bácsinál, Bergman Austerlitz-nél, aki nagyon kedves, szereti a horgas kereszteket a falán, és mindig a Königgratzer March-ot hallgatja éjszakába nyúlón, miközben heves karlendítéseket tesz.

A nevem Debóra és 14 éves vagyok, ja meg most költöztünk New York-ba a szüleimmel. Van egy bátyám, James, aki 17 éves, és az élete a foci. Van egy húgom is, Emily, ő 9 éves, szóval nagy család vagyunk. Alig költöztünk ide a városba, de máris különös dolog történt velünk. Furcsa képeket látok a víz tükrében, legyen az egy pocsolya vagy egy medence. Ha belepisilek, akkor halott emberek tükörképe jelenik meg benne. Így láttam meg egyszer a nagymamámat. A nagyim 2 éve halt meg, nagyon hiányzik nekem. A halálát még fel sem tudtam fogni, olyan hirtelen történt. Megettem a porcicáját, de nem mondtam el neki, és emiatt a mai napig rémképek gyötörnek. Olyannyira szerettem a mamámat, hogy még a mai napig úgy alszom el, hogy magamhoz ölelem rózsaszínpettyes, lyukas zokniját. Lehet hogy ez másnak undorító, de ezzel a zoknival tudok vele találkozni. Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy találkozgatunk, de sosem tudtam levenni a szememet a hatalmas melleiről. Nem vagyok leszbi, csak nagy mellei vannak, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy mikor találkozunk, mindig mond nekem valamit a jövőmről, mint például a tegnapi:

- Édes gyermekem! Ha nem hagyod a pic.sába békén a lyukas zoknimat, elkapod a körömgombát, ami azóta kínoz, hogy megválasztották Nagy Imrét miniszterelnöknek!

Nagyon megijedtem a jóslattól, ezért mostantól már csak nézem a zokniját, és erősen gondolok rá. De most van egy fontosabb feladatom: Mindig is szerettem volna egy kiskutyát, de a szüleim nem akartak venni igazit, viszont mivel Amerikába költöztünk, ezért alkalmazkodtam az átlagos amerikaiak tudásszintjéhez, így elég hülye vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy a lámpa mellett a kezem árnyékából készített kutya igazi, és mivel rajtam kívül nem foglalkozik vele senki, ezért nekem kell mindig megetetnem. Életem egyik legnagyobb álma amúgy az, hogy egyszer eljutok Sohaországba és Pán Peti lesz a férjem.

Amúgy ha még nem jöttetek rá, én egy kicsit mentálisan bolond vagyok...

De semmi baj, gyógyulófélben vagyok, mert már csak 10 szem gyógyszert kell szednem naponta.

De a családban mindenki kicsit más, mert a bátyám transzvesztita, a húgom levágott halfejeket gyújt egy láncra. Így az egész lakás bűzlik a halfejektől, anyu nem győz takarítani.

Persze anyu ezt zokszó nélkül tűri, így néha elgondolkozom, hogy nem bolond-e ő is kicsikét, bár most, hogy említem, tegnap... Tegnap ordítva felfalta a kályhának az ajtaját.

A sorból apukámat sem felejthetem ki, aki éjt nappallá téve dolgozik, csakhogy a fizetését aztán használt cipőkre költse. Amiket amúgy anyukám rögtön megeszik, amikor éppen dühös ránk.

Néha szívesebben töltöm az időt a szomszéd idős bácsinál, Bergman Austerlitz-nél, aki nagyon kedves, szereti a horgas kereszteket a falán, és mindig a Königgratzer March-ot hallgatja éjszakába nyúlón, miközben heves karlendítéseket tesz. Látszik, hogy odafigyel testmozgásra. Ja, jut eszembe, ma megígérte, ha jó kislány leszek, levisz a földalatti bunkerébe, és megmutatja a pillangógyűjteményét.