Nem kezdem korán?
Tizenhárom évesen nincs meg még az emberben a kellő élettapasztalat, szókincs, fogalmazási érzék, és ahogy látom, nálad a helyesírás ahhoz, hogy egy tisztességes történetet írjon. Persze, ha írni akarsz, írj, írj sokat, gyakorolj, mert miből lesz a cserebogár. De ne hidd, hogy ez lesz életed nagy műve, két-három év múlva már fuldokolni fogsz a nevetéstől, hogy te jó ég, hogy tudtam ezt írni? Én legalábbis mindig fuldoklok, ha visszaolvasom a régi írásaimat =D
És szerintem nem igaz, amit mondasz, hogy egy felnőtt ember ne lenne képes egy ifjúsági könyvet jól megírni. Az összes kedvenc könyvemet felnőtt írta, és egy pillanatig nem merült fel bennem, hogy a főszereplő nem egy fiatal korombeliként viselkedik.
Ha már itt tartunk, még soha nem olvastam könyvet, amit egy tizenéves adatott volna ki, szerintem azért, mert még nem rendelkeznek olyan tapasztalattal, hogy egy épkézláb történetet meg tudjanak írni, amit aztán vihetnek kiadatni. Persze olvastam fiataloktól egy csomó blogos történetet, meg a Merengőn is, és persze, rengeteg tetszett, és élveztem, de azért egyik sem ért fel a kedvenc könyveimmel, amiket felnőttek írtak.
De hajrá, írd csak meg bátran, ez is nagyon jó gyakorlás =)
Túl sok korodbeli vállalkozik ilyesmire és szinte mind befuccsol. Bármennyire is érettnek érzed magad, ennyi idősen rengeteg dolgot nem értesz még ahhoz, hogy sikeres könyvet írj.
De a saját maga szórakoztatására nyugodtan.
Mindenféleképp írd meg, gyakorolhatsz és szórakozol is. Ha pedig mégis olyan jó lesz, mint amilyennek képzeled, akkor hajrá!
Nincs mit veszteni.
Nem, egyáltalán nem kezded korán. Rengetegen járnak hasonló cipőben, sokkal többen, mint hinnéd. Én is alsós koromban kezdtem az írást hasonló korú gyerekeknek szóló "minimesékkel", hogy a te szavaddal éljek. Aztán apránként egyre terjedelmesebb, és - az akkori önmagam szerint - egyre jobb történeteket írtam.
Amikor huszonévesen elköltöztem otthonról, lomtalanításkor rábukkantam a 13-14 évesen írt "műveimre", amelyeket, amikor írtam, nagyon jónak tartottam. Huszonéves fejjel csak nevettem rajtuk, és kidobtam mindet a kukába.
A mai napig is írogatok, igaz, csak hobbiból, mert nem célom belépni a hivatásos írók soraiba. írj, ha élvezed, mert ez egy nagyon szép és értékes hobbi, és olvass is rengeteget, hiszen ez elengedhetetlen az íráshoz. De ahogy már írták, 13 évesen még kiforratlan a stílusod és az egyéniséged egyaránt, csúnyán úgy is mondhatnánk, hogy egy 13 éves még nem képes igazán jót írni, egyszerűen azért, mert túl fiatal.
Irkálj és olvass, de ne feltétlenül a kiadás vagy a közzététel legyen a célod. Mert nem ezek egy irodalmi mű értékmérői.
Én 13 évesen írtam meg az első, hosszabb, nagyjából 350 oldalas fantasy könyvemet. Azelőtt én is csak 80 oldalas kisregényeket, 100 oldalas, lovas történeteket, és persze a naplómat írtam. Akkor nagy reménységeket fűztem hozzá, átjavítottam, átolvastam milliószor, nagy hiba nem is maradt benne, csupán annyi, hogy egy 13 éves írta, és ahogy előttem mondták, még nem volt meg a kellő élettapasztalatom, szókincsem ahhoz, hogy elfogadható könyvet írjak. De nagyon élveztem, jó volt, mikor leütöttem az utolsó betűt, amolyan, ha, írtam egy könyvet életérzés. Gyakorlásképp írd meg, de őszintén... Attól, hogy írsz egy könyvet, még nem fogják kiadni, lehet, hogy soha nem fogja a barátaidon és a szüleiden kívül más olvasni, és lehet, hogy a történet nem is olyan jó, mint gondolod. Ú, ez nagyon negatív, nem úgy gondoltam, hogy muha, még egy kis tehetségtelen zsenijelölt, inkább csak nagyon sokan vannak, akik írók/írónők szeretnének lenni, és soha, egyetlen könyvük sem jelenik meg. De én szurkolok neked, és nagyon örülnék, ha küldenél esetleg részletet, mert kíváncsi vagyok arra, hogy írsz.
Sok sikert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!