Könyvet kezdtem el írni, hogy tetszik a Prológusa?

Először csak szórakozásból kezdtem el írni. Milyen?

- Erre! – mondta a jól megismert, megnyugtató hangján.

A hátam mögött becsapódott a régi, fából készült ajtó. Megálltam, mert hirtelen kivilágosodott a terem. A fény vakító volt, így becsuktam a szemem.

Mellettem, az elegáns cipők kopogását hallottam. Őt nem zavarja a fény. Megragadta a karomat, és a terem közepe felé vezetett. Már ki mertem nyitni a szemem. Egy fehér, kör alakú teremben voltunk. Nem volt ott rajtunk kívül senki, csak a terem közepén kiemelkedő szökőkút.

Most kell neki elmondanom. Elhoztam, ide Aliába, a különleges lények világába. De mintha ő nem lepődne meg semmin. Az utcán a legkülönfélébb lények járkáltak, de ő egy szót sem szólt. Utána ő vezetett ebbe a terembe. Talán ő is olyan, mint én?

- Erik! – fordultam felé. – Tudnod kell mért hoztalak ide. – A hangom remegett.

- Tudom én azt. – legyintett, majd a szökőkút felé fordult.

- Te is olyan vagy, mint én? – A hangom még mindig remegett.

- Nem. – Mondta, mire meglepődtem. Ki lehet ő?

Eközben, odament a szökőkúthoz. A zsebéből elővett valamit. Egy pillanatra megcsillant rajta a vakító fény. Egy kés!

- Ki vagy te? – kiáltottam, és odarohantam hozzá. Ő belemártotta a kést a szökőkútba, majd mikor kiemelte fekete víz csorgott le róla.

Felém fordult, és mélyen a szemembe nézett.

- Én nem a te fajtádból való vagyok. Én azért létezem, hogy elpusztítsam a fajtádat.

Ebben a mondatban a szerelem, barátság, és az életem végét találtam meg. Hátrálni kezdtem, de az ajtó, amin bejöttünk eltűnt. Csapdába esetem.

Egymással szemben egy férfi és egy nő. A nő fegyvertelen, a férfinél mérgezett kés van. Pár másodperc alatt fel tudtam mérni az esélyeket.

Semmi esélyem az életben maradásra.