Mit gondoltok erről a novella kezdésről?

Esős nap volt, amikor megérkezett. Nem szólt senkinek, hogy jön, nem tudhatta egy ember sem, mégis megérezték, ahogy betoppant a kisvárosba. Pontosabban utólag ezt állították. Azt, hogy valóban így történt, igazán nem hitte el senki. Ennek ellenére az idős asszonyok a mai napig azt szajkózzák, hogy borzalmas derékfájás tört rájuk, mikor az idegen átlépte a városka határát. A fáma szerint azon a bizonyos napon a kisgyerekek mind szomorkásak és kedvetlenek voltak. Ezek a gyerekek persze már megnőttek azóta, tinédzserek lehetnek, és semmire nem emlékeznek abból az időből. Az állattartók szerint a kutyák aznap minduntalan csak ugattak, mintha vihart jeleztek volna, csakhogy a szüntelen eső ellenére sem támadt égszakadás.

Ugyanolyan volt, mint bármely másik nő. Vonattal érkezett, csupán egy kisebb koffert és retikült cipelt, senki nem ment ki érte az állomásra. Joslynnak hívták. A peronon egy kevesen felfigyeltek rá. Talán a nadrágja miatt, szénaboglyát idéző hajáért, vagy, mert csupán egy rövid blúzt viselt, a hűvös klíma ellenére? Hiszen ezek már nem számítottak akkora ritkaságnak. Bár az angolok mindig is konvencionálisak voltak az öltözködés terén.

- Süt róla, hogy amerikai – súgta Mrs. Fields a lányának, Marynek, akinek titkon nagyon is tetszett az idegen könnyed viselete.

- Úgy gondolod, mama? – kérdezte tisztelettudóan.

- Minden kétséget kizáróan – felelte Mrs. Fields mély megvetéssel.

Mrs. Fields rendes nevelést kapott, így nyilván nem nyilatkozott volna ilyen lesújtóan az ismeretlen nőről, ha tudta volna, hogy az minden szavát hallja. Az átlagosnál messze kifinomultabb hallással rendelkezett. Miután leszállt a vonatról, leült az állomáson egy padra, és kofferjából előráncigálta bézs színű ballonkabátját, amit hanyagul magára kapott.

A padon ülve gyakran pillantott az órára, illetve a pályaudvar bejárata felé, azt a látszatot keltve, mintha várna valakire. Joslyn különösebb feltűnés nélkül tudta figyelni az embereket. Úgy viselkedett, mint valami keresőprogram. Fürkésző szemei minden egyes alakot megvizsgáltak, kiélezve azokra a bizonyos részletekre, amik alapján azonosíthatta a cél személyt. Miután megállapította valakiről, hogy nem a keresett illető, szinte nem is látta a továbbiakban, az adott ember csupán szürkés árnnyá zsugorodott a szemében, míg az összes olyan egyed, akit nem ellenőrzött, szinte vörösen villogott számára.

Néhány férfi megnyerő vigyort küldött felé, mikor észrevették, hogy vizslatja őket, ilyenkor a nő erőltetetten mosolygott vissza, jelezvén, félreértették a szándékát. Tisztában volt vele, milyen hatást vált ki a férfiakból, legalábbis viszonylag sokukból. Elvégre a kinézete is nyomott a latban, már ami a munkáját illeti, és hiába ismerték el a tudását, bármennyire is kitűnt kollégái közül – ha a legjobb nem is volt –, tudta, főnökei ezzel együtt is választották már őt azért egy-egy munkára, mert csinosabb bizonyos női munkatársainál. Pedig például Liana sok szempontból képes felülmúlni, gondolta az idegen, egy egyébként roppant kellemetlen kolleginájáról.

Csak figyelt, figyelt és figyelt, míg végül délután hét óra után négy perccel, meglátta a személyt, akit keresett. Egy pillanatra teljesen ledöbbent, hogy mennyire hasonlít a férfi, a főnöke által leírt személyre, pontosan így képzelte el. Lehajtotta a fejét, hogy az ember véletlenül se lássa meg az arcát. Kitűnő periférikus látásának köszönhetően így is nyomon tudta követni az illető útját, és látta, amint az jegyet vesz egy londoni járatra. A nő komótos tempóban felállt, és maga is kért egy jegyet Londonba a pénztárostól.

- Sajnálom, már az összes jegy elkelt a Charing Cross pályaudvarra. A következő londoni járat éjszaka indul – mondta unottan a jegyárus. A nő összepréselte az ajkait, és gyilkos pillantást lövellt a pénztáros felé, majd sarkon fordult, és felkereste a női mosdót.

A mellékhelyiségben két másik nő tartózkodott, és élénk társalgást folytattak egy bizonyos Martin nevű férfiról. Joslyn nem figyelt a beszélgetésre, kezet mosott, közben a tükörből látta, amint az egyik fiatalasszony bement egy fülkébe, míg az illető barátnője ott maradt Joslynnal egy légtérben. Az amerikai nő megfordult, hogy kimenjen az ajtón, és mintegy véletlenül beleütközött a mögötte strázsáló személybe. Joslyn udvariasan szabadkozott, és amíg a másik gépies válaszát hallgatta, észrevétlenül becsúsztatta a kezét a nő kicipzárazott táskájába, és kihalászott belőle egy vonatjegyet.

Bocs, ha hosszú lett, remélem azért néhányan elolvassátok. Őszinte kritikákra lennék kíváncsi, ne kíméljetek.