Vélemény a könyvemről? A történetemről? (lent)

Már egyszer kiírtam, csak félek, hogy nagyon az aljára került a kérdésem, és nem kapok már rá választ, pedig nagyon fontos nekem a véleményetek..:)

Megvan a folytatása, vagyis szerintem egy első fejezet. Érdekelne, hogy mit gondoltok róla, és hogy milyen érzelmeket vált ki belőletek, hogy mit láttok benne vagy hogy mit kéne benne kijavítanom.:)

ez lenne az:

Minden ember életében eljön egy pont. Egy pont ahol, döntenie kell jó, és rossz között. Nos, én ennél a pontnál a rosszat választottam. Abban a percben nem számított. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Én mindig azt mondtam, hogy élj a mának. De mi van ha egy rossz döntéssel elrontok mindent?! Mindent, amit addig csináltam, és ennek a döntésnek súlyos következménye lesz, és többé már nem mondom, hogy élj a mának, mert már nem lesz több ma. Minden többi nap egy keserv lesz. Egy nyűg, egy nehéz poggyász, amit örök életemben cipelnem kell. Ha valaki, hát én tudom, hogy milyen együtt élni dolgokkal, amik hatással vannak az egész életemre. Súlyos és rossz poggyászok. Viszont amit még jobban megtanultam, az az, hogy hogyan leplezzem a fájdalmamat. A fájdalmat, amit a rossz döntések okoznak. Képes vagyok mosolyogni a világ felé, miközben belül olyan dolgot érzek, amit nem kívánok senkinek. Egy érzést ami szép lassan szinte felemészt, és nem tehetek ellene semmit, mert tudom, hogy az én hibám, és bűnhődöm a rossz döntések miatt. Ezt az életet szánta nekem a sors. Nincs kibúvó, nincs kiskapu. Megszoksz vagy mekszöksz. Persze egyszerűbb mindig a könnyebbet választani, de amikor már az ember úgy érzi, hogy összeroppan, és nem bír többet, bizony sokmindre képes. Tudom, mert velem is így történt. Még egész kiskoromban kezdődött. Jó, akkor még nem hoztam rossz döntéseket, hiszen az életem akkor még a szüleim kezében volt, de már akkor cipeltem egy kis terhet a hátamon. Nem betegséget vagy bűnt hanem magamat. Bizony, amióta az eszemet tudom, tehernek érzem magamat. Nem csak magam számára. Mindig is gyáva voltam megszólalni, kiállni magam, az igazam és mások mellett. Sok ember kihasználta ezt. Tudod, hisz ismered az embereket. Én csak a rossz oldalukat ismertem. Bizony, nincs túl sok jó tapasztalom emberek és emberségesség téren. Habár én mindig is igyekeztem az lenni, nem volt elég. Persze én is követtem el rossz dolgokat a rossz döntéseken kívül. De olyat, mint mások... Sosem bántam úgy senkivel, ahogy velem bántak. Talán ez volt az, ami miatt szenvedtem. Nekem is viszonoznom kellett volna mindent. A sok rosszat, fájdalmat. Viszont ha azt tettem volna, szörnyű bűntudat gyötört volna, hogy olyasmit tettem, ami másnak rossz. Ez az, amit én nem bírtam, sem lelkileg, sem pedig idegileg. Nem tudtam embereket bántani. Túl gyáva és jószívű voltam hozzá. Inkább elmenekültem a saját kis világomba, és elvoltam magammal, meg a kusza kis gondolataimmal. Most is ezt csinálom. Bújkálok a világ elől és az olyan emberek elől, akik gonoszak. Bemenekültem a kis képzeletbeli világomba, és szórakozok a gondolatokkal. Azokkal a gondolatokkal, amiket most lerírok. Bizony, én írok. Jó unaloműzésre, de a legfőbb célom vele az, hogy a tapasztalataimat átadjam más embereknek. Olyanoknak, amilyen én vagyok. Akik emberségesek, tudnak jót cselekedni, és gyűlölik a gonoszt. Nem ez az első könyv, aminek nekiállok, de ebben látok valamit. Az a valami én vagyok. Magamat látom ebben az egészben. Azt, ahogy végigsodródtam az eddigi életemen, mint egy kis hal, a hatalmas óceánban, attól rettegve, hogy jön egy cápa és bekapja. Rám a cápaveszély nem fenyeget, de annyi más igen. A hal legalább nem tud vízbe fulladni. Milyen is lenne az... Viszont nem akarok elszakadni a történetemtől, még a halak kedvéért sem. A lényeg az, hogy én is sodródok, és az életem tele van félelemmel, eltitkolt vágyakkal. Olyasmi vágyakkal, amitől nem a földön járok. Egy lelki szárnyalásról beszélek. Olyan boldog pillanatokra vágyok, amitől úgy érzem, bármire képes vagyok, csak hogy tovább érezhessem. Valaki karjába fonódni, mint két vizes fűszál, mikor összeragad, és érezni, hogy biztonságban vagyok, többé senki sem bánthat. A boldogság az, amire legjobban vágyom, és arra, hogy kitörhessek valakivel az összefoltozott burkomból. Szabadnak lenni. Mint egy madár... Hisz milyen csodálatos neki. Oda repülhet ahová akar szabadon. A szárnya alatt érzi a lágy szellőt vagy a vad szelet, és azt csiripeli: "Határ a csillagos ég!".

Na, hogy sikerült?:)