Mi a véleményetek a történetemről? (fantasy)

Egyenlőre még csak a prológust írtam meg. Tudom, sablonsztorinak tűnik, de csomó ötletem van, amik nem a tipikus mai Twilight-feelinget és hasonlókat okozzák. Bírom a kritikát, de a "nem tetszik, sz@ar"-stílusú megjegyzésektől kíméljetek. Ha tetszik, ha nem, kérlek, részletesen fejtsétek ki! Köszönöm! :)

Basil egy pillanatra megszédült, meg kellett támaszkodnia az utca szélén a házfalba, amíg vissza nem nyerte az egyensúlyát. A feje megint zúgott, akár előző este. Érezte, hogy gyengül. Minél előbb szereznie kellett valamit, hogy visszanyerje az erejét. Már nem képes sokáig bírni, talán a következő teliholdat sem éri meg.

Felemelte a fejét, és lehunyt szemmel teleszívta a tüdejét levegővel, aztán lassan kifújta, és körbenézett. Egy lélek sem lézengett a városnak azon részén, amerre ő járt, valahonnan nem messziről azonban zene ütötte meg a fülét. Talán pár háztömbnyire lehet. Basil megropogtatta a nyakát, kopott farmere zsebébe dugta a kezét, aztán elindult a hang irányába.

Alig egy percen belül meglátta az ünneplő tömeget egy utca végében, ami egy nagyobb térre nyílt.

Szent Patrik napja a végéhez közeledett, a nép azonban még mindig lelkesen ünnepelte Írország védőszentje halálának évfordulóját. Harmonikán és hegedűn temperamentumos ír népzenét játszottak színes népviseletbe öltözött, kipirult arcú, fiatal nők és férfiak. A tér közepén néhány kisgyermek kézenfogva körtáncot járt, a házak előtt fabódékban mosolygós árusok kínálták portékáikat: a kegyszobroktól kezdve a különböző mézeskalács-szíveken és cukorfüzéreken át egészen a különféle borokig szinte minden megtalálható volt. Idősebb párok és ifjak csapatai karöltve, nevetgélve sétáltak a helyszínen, egytől egyig minden ember arcán boldogság és felszabadult öröm látszott. Ez és az ezt követő nap Írországban hivatalosan munkaszüneti nap volt, a nép pedig kihasználta a ritka szünetet, és örömmel eltelve táncoltak, iszogattak, vásároltak, vagy csak egyszerűen üldögéltek egy padon kürtőskalácsot csipegetve.

Basil könnyen elvegyült a tömegben, az emberek túlságosan el voltak foglalva az ünnepléssel, így senkinek sem tűnt fel a véreres szemű, kissé ingatag járású fiatalember. Bárki, aki rápillantott, nyugodtan hihette azt, hogy a kelleténél kissé többet ivott, és ez nem volt szokatlan aznap este.

Néhány röpke másodperc után kiszúrta a lánybandát Szent Patrik szobra mellett. Hatan voltak, mind csinos, fiatal, szemrevaló, és kissé részegesnek tűntek. Basil figyelmét azonban csak egyikük keltette fel.

Valaki a vállának ütközött. Basil normál esetben idegesen ugrott volna neki, most azonban nem akarta szem elől téveszteni a hosszú lábú, fehér miniszoknyát és zöld, fodros felsőt viselő lányt. Derékig érő, gesztenyebarna haját szórakozottan csavargatta, a másik kezében egy műanyag pohárban forralt bor gőzölgött. Valamin összenevetett a barátnőivel, így kivillantak hibátlan, hófehér fogai. Basil kissé előre furakodott a tömegben, így már csak néhány méterről vizslatta a kiszemeltjét. Érdeklődve végigmérte a nyakát, a csupasz, napbarnított karjait, telt, vörös rúzzsal szépített ajkait. Határozottan úgy érezte, megtalálta, amit keresett.

Közelebb lépett hozzájuk, aztán mosolyogva megállt előttük.

A társaság egyik tagja, egy szőke, erősen dekoltált ruhájú, teltkarcsú lány szélesen rávigyorgott, aztán kinyitotta a száját, és megszólította őt.

– Segíthetek, szépfiú?

Basil kissé elhúzta az orrát a tömény alkoholszagtól, ami az ittas kisasszonyból áradt, de a szemét továbbra is a vörös ajkún nyugtatta.

– Nem árt meg ez ilyen fiatalon? – mutatott a kezében lévő pohárra. A lány kérdőn felhúzta a szemöldökét, aztán kacéran elmosolyodott.

– Elég idős vagyok hozzá.

Szabad kezével megérintette a fiú karját, aki azonban a kezét még mindig a zsebében tartotta. A barna hajú szépség újra megszólalt, ezúttal szélesebb mosollyal.

– Adaline vagyok – mondta, miközben mélyen belenézett a véreres szemekbe.

Basil egy pillanatig habozott, majd határozottan közelebb hajolt a lány füléhez.

– Van kedved sétálni?

Adaline egy cseppet meghökkent, majd a többiekre nézett, akik azonban olyannyira távol álltak a józan gondolkodástól, hogy csak biztatóan vigyorogni voltak képesek. A szöszi, aki leszólította Basilt, még egy kicsit meg is lökte a karját.

– Menj már – röhögött fel. – Rád fér egy kis szórakozás, szívem.

A lány végül beleegyezően rámosolygott a fiúra, és szórakozottan felemelte behajlított könyökét, hogy Basil belékaroljon. Ő azonban csak megfordult, és elindult az egyik mellékutca irányába. Adaline értetlenül állt, aztán követte.

– Hová megyünk? – kiáltott a fiatalember után. A járása különös volt, a tartása is szokatlan, az izmai mintha megfeszültek volna felhajtott ingujja alatt. A zárkózottsága zavarta a lányt, még akkor is, ha tudta, ez az idegen csak egy gyorsan lezavart éjszakát akar tőle. Szerette az efféle kalandokat, nem egyszer történt már meg vele néhány pohárka után.

Basil befordult az utca végén egy újabba. Ismerte Adaline ezt a környéket, a park felé tartottak. Gyakran jártak oda a barátnőivel, így nem is kérdezősködött többet. Egyértelműen látta a fiú úticélját.

A lány gyorsabbra fogta lépteit, hogy beérje őt, aztán igyekezett feloldani a feszültséget.

– Mi a neved?

Nem lepte meg Basilt a kérdés, fel volt rá készülve. Gondosan felépített álcája – és hűséges barátja segítsége – biztosított neki kellő mennyiségű, szocializálódást segítő információt.

– Richard.

– Richard... – ízlelgette a szót Adaline. – Hívhatlak Rich-nek?

– Nyugodtan.

– Rövidebb, jobban hangzik, egyszerűbb kimondani – a lány az ujján számolgatva sorolta az érveket, bár Basil erre egyáltalán nem kérdezett rá.

Pár percen belül elérték a park nagy, fekete, kovácsoltvas kapuját. A fiú lenyomta a kilincset, majd belépett a gyéren kivilágított, kihalt ligetbe. Egyikük sem lepődött meg azon, hogy nyitva van; Adaline azért, mert az alkohol nem engedte meg, hogy ilyenekre gondoljon, Basil pedig tudta, hogy ez az egyetlen hely, amit sosem zárnak be az efféle „eltévedt” párok számára.

– Honnan jöttél? – folytatta a kérdezősködést a lány, miután követte újdonsült partnerét a fák közé.

– Magdeburgból.

– Németországból?

– Igen.

– Nincs akcentusod – állapította meg Adaline, miközben megtámaszkodott egy vastag fatörzsben.

– Minek kérdezel ennyit? – förmedt rá Basil. Az ereje csökkent, tudta, hogy nem képes már sokáig megőrizni a nyugalmát. Egyre beljebb haladtak a fák sűrűjébe, távolodva a civilizációtól, ez a buta kislány meg mit sem sejtve követi őt, és mindent tudni akar. Egészen másra számíthatott ma éjjel, mint amit a fiú tervezett.

– Gondoltam, nem árt tudni, kivel szeretkezek – mondta ki a lényeget Adaline.

A fiú megfordult, és rámeredt a részeges teremtésre, de azonnal elkapta a tekintetét. A lába megremegett, a mellkasa szorítani kezdett. Ha nem cselekszik azonnal, pár perc, és kínok között, hörögve, holtan fog összerogyni.

A lány háta mögött hirtelen megmozdult valami, mire Adaline riadtan megforult, aztán hitetlenül felnevetett, miközben egy mókus villámgyorsan felszaladt a közelben álló tölgyre.

– A szívbajt hozta rám ez a buta rágcsáló – fordult vissza, de a fiút sehol sem látta már. Hogy tűnhetett el ilyen gyorsan?

–Rich! – kiáltott bele az éjszakába. Előrelépett, és benézett a fák közé, de a különös idegennek nyoma sem volt.

– Játszani akarsz? – nevetett tovább zavartan. – Bújócskázunk?

Különös zajt hallott valahonnan. Értetlenül forgolódott körbe, de hiába. Egyedül volt, még a mókust is szem elől tévesztette. A hang forrása azonban nem ugyanaz volt, mint az előbb. Hangosabbnak tűnt, kevésbé bizalomgerjesztőnek.

– Rich, ez már nem annyira vicces – nyögte kínosan a lány. – Nyertél, előjöhetsz.

Amikor nem érkezett válasz, rémülten újra felkiáltott.

– Rich!

A fák közül hirtelen egy hatalmas szerzet alakja rajzolódott ki. Adaline felkiáltott, ahogy meglátta a közeledő, óriási méretű farkast. Basil ereiben forrt a vér, képtelen volt gondolkozni. Megfeszítette testét, aztán egy pillanat alatt, mint a villám, úgy szelte át a köztük lévő, pár méternyi távolságot. Természetfeletti gyorsasággal csapott le az ártatlan áldozatára, miközben a fogait a lány húsába mélyesztette, s egyetlen mozdulattal kettétörte a gerincét.

Adaline halálsikolya még sokáig csengett az éjszakában, aztán elhallgatott, és csend maradt utána. A farkas darabokra tépte a testet, majd egyenként, gyorsan falta fel őket. Érezte, ahogy a teste feltöltődik energiával, az erő visszakúszik a tagjaiba a tápláléktól.

Basil lihegve, megkönnyebbülve egyenesedett fel. Pár percig meredten nézett az előtte elterülő vértócsára, aztán megfordult, és a bűntudattól gyötörve idegesen rohant be az erdőbe. A park és az éjszaka elég nagy és elég hosszú volt ahhoz, hogy elrejtse őt.

17/L