Szerintetek érdekes a történetem kezdése?

Folytatás:

Kedves Sógorom!

Engedd meg, hogy az udvarias közhelyeket mellőzve rögtön a lényegre térjek. Legutóbbi leveled mélyen elgondolkoztatott gyermekem jövőjét illetően. Mikor nemrégiben közöltem azon elhatározásomat, hogy Solriellt férjhez adom, Te és húgom egyaránt úgy véltétek, túl fiatal még a házassághoz, s ezt alátámasztotta a gyerekes dac, amellyel a hírt fogadta, miszerint már ki is választottam számára az ideális jelöltet. Így hát beleegyeztem abba, hogy az esküvőre akkor kerüljön sor, ha Solriell eléri a nagykorúságot. Hozzáteszem, meglehetősen kínos feladat hárult rám, amikor közölnöm kellett ezt a jövendőbelijével.

Értesülve arról, hogy a gyermek elég érett már ahhoz, hogy elengedd egy távoli útra kettesben barátoddal, Alytes úrral, akinek tisztességes szándékáról ugyan biztosítottál, mégis úgy vélem, sokan, köztük én is, nem vagyunk elég haladó szelleműek ahhoz, hogy ne hasson ránk egy-egy pletyka, amely egy ilyen esemény hatására szárnya kélhet.

Úgy döntöttem tehát, hogy az esküvőt mindenki örömére az eredeti tervek szerint tarthatjuk meg. Annak érdekében pedig, hogy az ifjú pár megismerkedhessen, és megkedvelhessék egymást, a vőlegény már el is indult hozzátok. Kérlek, készítsd fel Solriellt, hogy illő módon fogadja Léven Ásgeir urat, aki várhatóan e levél érkezése után nem sokkal tesz látogatást nálatok.

Üdvözlettel,

Kerovin Sotar Sheridan

– Nyomorult féreg! Ezt mégis hogy képzeli? - Florensz a párkányra csapta a levelet és ingerülten hadonászott.

– Hogy képzeli? – húzta fel szemöldökét a lyth. – Komolyan kérdezed? Apám vérbeli kereskedő. Azt teszi, amiből a lehető legnagyobb hasznot remélheti – megvetően nézett félre az egyik sarok irányába, mintha csak az említett férfi is ott állt volna.

– Na de a saját gyerekével? – Florensz egyre jobban felemelte hangját.

– Tudod, egyszer közölte velem, hogy én vagyok a legértékesebb árucikke. Most végre a javára fordíthatja, hogy mennyi pénzt és türelmet volt kénytelen rám áldoznia – Solriell gúnyosan elhúzta a száját. – Arról nem is beszélve, hogy az eredeti terve is ez volt, és nagyon nehezen állt rá, hogy eltérjen tőle.

– Meglepően higgadtan kezeled a helyzetet – hökkent meg a férfi.

– Már túl vagyok az első megrázkódtatáson – vonta meg a vállát, de Florensz látta rajta, hogy csak magára erőlteti a közönyt. – Különben is, így századszorra olvasva rájöttem, hogy egészen mulatságos. Lássuk csak, melyik része is a kedvencem – Közelebb húzódott a párkányhoz és Florenszt is lehúzta maga mellé a padra. Kisimította a lapot, s mutatóujját színpadiasan az ajkához téve böngészte a levelet. – Itt van például apám nagyszerű indoklása. Kissé erőltetett ugyan, de egy dicséretet mindenképpen megérdemel, amiért sikerült úgy beállítania, mintha saját magamnak köszönhetném az egészet – mindezt játékosan mondta, de hallatszott hangján elfojtott zaklatottsága.

– Ugyan, előbb-utóbb biztosan kitalált volna valami más kifogást. Képzelem, Orielnek milyen bűntudata van, amiért elengedett velem Karionba.

– Ó igen, de a bácsikám valószínűleg már akkor megbánta, amikor kiléptünk a kapun – vigyorodott el a lyth sokat sejtetően, majd erőteljesen legyezni kezdett a kezeivel: – De ne hagyj elkalandozni, épp a levelet elemzem – húzta fel kényeskedve az orrát. – Szóval, talán a személyes kedvencem az ifjú pár kifejezés. Ha a kormányzó és az én életkoromat átlagolnánk, akkor sem illene oda az ifjú szó, bár tudom, ez csak amolyan közhely – fejezte be már csevegő hangnemben.

– Mindenki azt hiszi majd, hogy a nagyapád. Nem hiszem el, hogy ez őt nem zavarja. Bár, ha jobban belegondolok, ha én annyi idősen megkaphatnék valaki olyat, mint te, nekem sem lenne ellenemre. Most sincs – vigyorodott el s szavai megerősítéseként tenyerét a lyth térdére helyezte, majd lassan elkezdte felcsúsztatni a szoknyája szegélye alatt.

– Ó igen, Alytes úr, és az ő tisztességes szándékai – mosolyodott el sokat sejtetően a lyth, majd közelebb húzódott a férfihoz és megcsókolta.

– Nekem ez a kedvenc részem a levélben – vigyorodott el szélesen Florensz, miután ajkaik szétváltak.

– Nekem ez a kedvenc részem – mondta Solriell halkan, miközben térdét a férfi lábain átvetve az ölébe ült és elkezdte kigombolni a nadrágját.