Mennyire kezeled jól egy könyvben a párbeszéd hiányát?

Ez értelmetlen. Műfajtól függetlenül a jó könyv, a tehetség köt le.

Mindegy, hogy párbeszédes is, vagy csak leíró/elbeszélő.

"Mikor kezdtek el ásítozni?"

Amikor a leírás átmegy felesleges szószaporításba. Egy érdekes leírás felőlem tarthat akármennyi oldalon keresztül, akkor is érdekes marad.

Nem az a lényeg, hogy párbeszéd-e, hanem hogy érdemben kapunk-e új információkat. Karakterekrõl, a helyszínrõl, a cselekményrõl...

Pl ha két karakter egymás mellett ülve feszengve figyeli egymást, ez a kínos csend sokkal hatásosabb, mint egy beszélgetés.

A testbeszéd, belsõ narráció is kommunikáció. Már ha tudod használni.

A leírásoknak is megvan a maga helye és ideje. Nem szeretem ha pl a 120.-ik oldalon derül ki, hogy Cloe egy rózsaszín elefánt kantáros nadrágban.

Ja, és a dialógus is lehet idegölõ, ha a karakterek hangját nem találod el, vagy ha nem közöl semmit.

Pl azt, hogy Béla és Józsi eldönti, hogy vesznek lángost a piacon, nem feltétlen kell dialógusként megírni, ha a cselekmény elõbbre jutása szempontjából ez lényegtelen.

Szóval ha össze tudod foglalni egy vagy két tõmondatban, hogy mi egy beszélgetés tartalma, akkor lehet elég az a két tõmondat, nem kell lejátszani az egészet.

Szívesen olvasok JÓL MEGÍRT leírást.

És én magam is szívesebben adok leírást, mert a párbeszédeim nem a legjobbak. De tudom, épp ezért kevesebb a párbeszéd, és az is visz valamerre, nem pl kétoldalnyi "szia, mizu, mi történt, az jó" - és társai small talkok.