_Nektek is a kötelező olvasmányok vették el a kedvetek az olvasástól?

A kiskereső kisködmön még hagyján, a hét krajcár legalább rövidebb. Később a Goriot apó, a Nagy utazás, Vörös és Fekete, Tóték csúnyán betette a kaput. A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok kimondottan tetszett, de amikor elkezdtük "elemezni", na az ütött. A lényeg gyakran kimaradt, illetve az, hogy egy művészeti mű egy tizenévesnek nem feltétlenül azt jelenti, mint a tanárnak, illetve a tankönyv írójának. Ezt most 50 évesen már meg tudom fogalmazni, akkor csak néztem, hogy miről beszélünk és visszamondtam, amit kellett.

A kötelezőekkel az a baj, hogy nem akkor kell olvasni, amely korosztálynak szól, illetve a szegénységről a 21. században nem feltétlenül a Kincskereső kisködmön az optimális mű, ráadásul, ha jól emlékszem egészen fiatalon kell olvasni, amikor még a szükséges tapasztalatok nincsenek meg.

Olvassátok el, meséld el, amit a lányod nem tud hozzá (húú ez a mondat szörnyű). Tanítsd meg arra, hogy a suliban mondja el azt a könyvről, amit a tanár hallani akar, mert arra kapja a jegyet, a többit meg beszéljétek meg otthon.

Mutasd meg, hogy a kötelező olvasmány egy dolog, de vannak jó könyvek is, egy-egy műről eltérő vélemények is lehetnek. A Rómeó és Júliáról az a véleményem, hogy egy hatalmas butaság. A szerelem az életről szól, nem a halálról (bár tudom, hogy sokan lesznek öngyilkosak szerelmi bánatukban), az iskolában azonban áradozni kell róla. A Makrancos hölgyről sem lehet megjegyezni, hogy manapság Kata az első leckéztetés után rohanna a NANE-hez és a Petruccio-t csúnyán meghurcolnák.

Sajnos a kötelező olvasmányok (egy-egy tanár magánkezdeményezései kivéve) nagyrészt megragadtak a 19. század végi 20. század eleji listánál, néhány frissítéssel.

A művészetekhez való vaskalapos hozzáállás valószínűleg nem csak a magyar oktatási rendszer sajátja. Erről tanúskodik a Holt Költők Társasága (A filmet láttam csak). A felvázolt helyzet teljesen ismerős volt.

Nekem az volt a szerencsém, hogy kiskoromban anyukám nagyon sokat olvasott nekem és később is, ha megkértem, olvasson, talált rá időt. Szóval nekem jó viszonyom volt a könyvekkel. A kötelezőkkel is próbált segíteni, de azokat olyan szinten gyűlöltem, hogy mondtam, hagyjon, majd lesz valami:D

Néhányat próbáltam elolvasni, többnyire pár oldal után feladtam és mentem falni az aktuális kedvencem, mert azokat már általánosban is 1-2 nap alatt kiolvastam.

14 évesen kezdtem olvasni magamtól. Sci-fit.

A háziolvasmányokat világ életemben utáltam.

De 9.-12.-ben legalább már nem a tartalmon volt inkább a hangsúly, hanem azon, hogy kellett írjunk olvasóélmenyt is.

Szétszedtem minden kötelezőt, a legmellékebb mellékmondatba is belekötöttem, s több mint 20 oldalon keresztül taglaltam, hogy miért volt sz@r az adott könyv... És mindig 5-öst kaptam rá. :) A tanárnő még 2-szer ki is elmelte az én olvasóélményemet. (Gondolom, mert olyan szinten kritizáltam a műveket, hogy azt már biztos nem másoltam valahonnan. :D )

De az 5.-8. az halál volt...

6.-ban el kellett olvassuk, A kőszívű ember fiait. Én szépen fejezetenként tartalmat írtam. 2 hónapig szenvedtem vele, de csak 3 mozzanat maradt meg.

1. Mikor ketten korcsolyáztak a farkasok elől.

2. Mikor az egyik meg akart szökni egy városból. (Amit nem értettem, miért vernek olyan nagy dobra. Miért nem sétál simán ki a városból?)

3. Mikor a végén az egyik testvért ítélik el a másik helyett. (Amit szintén nem értettem. Mégis hogy lehet így becsapni a bíróságot? Az nem fog később feltűnni valakinek?)

Arról meg már nem is beszélek, hogy az akkori szegényes töri tudásom, meg az internet hiánya miatt, azt hittem, hogy a középkor végén játszódik az egész...

Az egyetlen amit szerettem az Az átváltozás volt. De az se úgy ahogy elvileg értelmezni kellett volna, hanem szó szerint. :D (Mert szeretem a morbid dolgokat és az alakváltást)

Nem vették el a kedvem. Már azok előtt is szívesen olvastam, az után is, szerencsére nem mostam össze a saját személyes olvasmányaimat az iskolai olvasmányokkal. Az otthoni olvasással csúsztam ki sokszor a kötelezők elolvasása alól is, mert általában a számonkérés módja az volt, hogy írjunk egy rövid történetet, ami kapcsolódik a kötelezőhöz. Na ott ha jól fogalmaztál -amit fejlesztettem olvasással - az órai jegyzettel tudtál írni egy ötöst.

Később gimiben volt olvasott ellenőrzés, ott ha volt kedvem elolvastam, ha nem, akkor rövid összegzésekből felkészültem és lesz ami lesz. Ott már voltak olyan művek is, amik érdekeltek - Tartuffe, A köpeny, Az orr stb stb szóval az is segített.

Gimiben megértem a kötelezőket, mert ott tényleg elemzünk és az ember már elég idős, hogy fel is fogja. Mondjuk nem tudom, miért a nehezen olvasható ókori görög drámákkal kell kezdeni, de mindegy. A kronológia a mániája az iskolarendszernek.

Általánosban viszont értelmetlen és több rosszat tesz mint jót. Én pl. egy életre megutáltam Móricz Zsigmond összes munkáját, mert az erőszakolták le a torkunkon és én egyszerűen nem értettem, idegesítőnek találtam minden egyes szereplőt.

Gyerekkoromban igazi könyvmoly voltam. Mindent elolvastam, ami a kezem ügyébe akadt. Mindent, kivéve a kötelező olvasmányokat. :)

Szóval az olvasástól nem vették el a kedvem, de a kötelezőket sosem szerettem. Egy-kettőt elolvastam közülük, de a legtöbbnek csak a rövidített változatát olvastam, mert borzasztó unalmasak voltak.

Szerintem nem megfelelő könyveket adnak fel a gyerekeknek kötelezőnek, nem az ő szintjükön van az olvasmány, hanem a felnőttek szintjén. Nem csoda, ha szenvednek szegények olvasás közben.

Pörgősebb, modernebb irodalmat kellene olvasnia a gyerekeknek, lehetőleg kortársat. Lehet, hogy irodalmilag nem akkora alkotások ezek, mint a klasszikusok, de ugyanúgy lehet velük gyakoroltatni a szövegértést, nyelvtant, stb., tehát a feladatnak tökéletesen megfelelnének. A gyerekeknek pedig biztos sokkal jobban tetszene, ha olyat olvasnának, amivel tudnak is azonosulni.

Egészen kicsi koromtól imádtam olvasni. Két évesen rengeteg verset tudtam fejből és már oviban tudtam olvasni, a nagymamám tanított.

Mese könyvet olvastam a testvéremnek és az óvodában a kissebbeknek.

Amikor elsőbe mentem, a magyar tanár közölte velem, hogy ne olvassak folyamatosan, hanem úgy olvassak, ahogy a könyvben van, szótagolva.

Ezután ugyanez a tanár szerintem szörnyű könyveket olvastatott, amiket egyszer sem olvastam el.

Harmadikban közösen kellett a suliban olvasni és borzalmas volt.

Felsőben már írattak belőle dolgozatot, amiket fogalmam sincs hogyan, de mindig jóra írtam, pedig bele sem néztem a könyvekbe. Na meg volt olyan is, amit le kellett adni, én nem adtam le, de nem kaptam semmit érte.

Középiskolában szerencsére ami kötelező volt, azt a tanár szépen elmondta, amit tudni kellett, amelyik pedig érdekelt, azt elolvastam.

Ezenkívül otthon ugyanúgy rengeteg könyvet olvastam, én nem adtam meg azt az esélyt senkinek, hogy elvegye a kedvem az olvasástól. Mindig úgy voltam vele, hogy aminek nem tetszik a borítója vagy a hátuljára írt szöveg, azt nem fogom elolvasni.

Szerintem nem kell erőltetni. Húsz év múlva úgysem az lesz az életed lényege hogy elolvastad – e akármelyik író akármelyik könyvét.

Mindenki olvasson olyan könyvet, amit szeret, muszájból amúgy sem lesz olyan és ha el is olvassa, csak kínlódás lesz az egész szerintem.

#4-es vagyok. Nagyon egyet értek mindenkivel.

"ugyanúgy lehet velük gyakoroltatni a szövegértést, nyelvtant" - igazából talán jobban. Picit olyan, mintha elsőben nem tanítanák meg a számokat, hanem csak egy feladatlaoot adnának és megmondanák a gyerekeknek, hogy itt van tíz szorzás, tíz osztás, oldjátok meg. Nincs semmi fokozatosság, nem veszik figyelembe az életkori sajátosságokat, hogy mi érdekelné a gyerekeket és mi az a fogalmatásmód, történetvezetés, amit értenek és ne adj isten még szeretnek is.

"Amikor elsőbe mentem, a magyar tanár közölte velem, hogy ne olvassak folyamatosan, hanem úgy olvassak, ahogy a könyvben van, szótagolva." ez ismerős, én is tudtam olvasni yamikor elsőbe mentem és nagyon untam, hogy amikor szépen hangsúlyozva felolvastan volna a mondatot, akkor én voltam a hülye. De azt bezzeg meg kellet dicsérbi, amikor Pistike felolvasta a mondatot és miután emlékeztetve lett, hogy kérdőjel van a mondat végén, ez úgy hangzott, hogy "Hár-man ül-nek a. Ko-csi-ban?".

Ah, na mindegy, biztos van valami pedagógiai oka. Biztos...

Én mindig is könyvmoly voltam, már egész pici koromtól. A kötelező olvasmányok szerencsére nem tudták így elvenni a kedvem, mert volt mellette sok másik, amit élveztem.

A Kincskereső kisködmön második osztályban volt kötelező, ha jól emlékszem, én akkor voltam 7,5 éves. Rettenetesen kiborított akkor. 16 évesen egy kényszerű fekvésre ítélés miatt újra a kezembe került. 16 évesen ugyanúgy kiborított. Azóta sem bírtam magam rászánni, pedig azóta kortárs irodalmat is olvasok sokat. + Érdekes, de ugyanekkor, 16 évesen a Honti igricekben volt olyan, ami egészen tetszett.

Az Egri csillagokkal az a tapasztalatom, hogy amikor kötelező olvasmányként nekifeküdtem (itt is még csak 11 voltam), lányként annyira nem fogott meg. És tudom, hogy kb 30 oldalt egyszer simán átlapoztam, és ugyanott vettem fel kb a fonalat :D

Szerintem fontos lenne a mai gyerekek tempójához igazodó könyveket ajánlani. A mai gyerekekről, a mai gyerekeknek szóló regényeket, ifjúsági irodalmat beválogatni. Sok helyen ezt meg is teszik, de mellettük még marad a kínszenvedés a régiekkel.