Rendben van nagyjából ez a kontextusból kiragadt részlet? Nelvtan és szóhasználat megfelelő?

Ez egy regényből kiragadott részlet, nem ezzel kezdődik, jócskán volt már előzmény, de nagyjából érthető lesz önmagában is:

"– Ébresztő van, a k*rv* anyád!

A jelek szerint legyengült szervezete végül csak nem bírta tovább és megadta magát, teste álomtalan alvásba menekült fáradtsága és reménytelensége elől. Összerezzenve riadt fel a hirtelen világosságra és kiabálásra, mint kórházi beteg a hajnali viziten. A vakító fényben hunyorogva nézett fel az elmosódott alakra. Pislogva próbált könnytől homályos szemére élességet kényszeríteni. Pista bámult le rá görényvigyorával. Laza terpeszben állt fölötte, keze zsebre vágva. Tekintetében elégedettség és káröröm csillogott, háta mögött csukva volt az ólajtó, a mennyezeten ráccsal védett csupasz led égett.

Ildikó kábult ködben úszott. Álmosan találgatta, vajon hol lehet a másik állat. Talán őrt áll odakint? Vagy elment, hogy kortyoljon egy kis szíverősítőt? Szüksége van némi főzött bátorságra mielőtt szétfeszíti lábát, és beléerőszakolja magát? Nem. Nyilvánvalóan egymás után csinálják. Két magányos menet. Még egymás előtt is szégyellik, amire készülnek.

– Tán még fáradt a hercegnő? – A portás kérdése kizökkentette gondolatmenetéből. – Mit szólna egy kis frissítő fuvallathoz?

Ildikó zavartan figyelte, ahogy a másik – majd kicsattanva a jókedvtől – előbb leguggolt mellé, majd a nő zakós vállába karmolva, nyögve végigfeküdt rajta. Görbe háta miatt kicsit feljebb kellett kúsznia, hogy arcuk egy szintben legyen. A férfi szíjának csatja lehorzsolt hasába nyomódott, bordája kilapította mellét, térdkalácsa fájdalmasan az ágyékába szúrt. Szerette volna a fejét elfordítani, de Pista rögtön elkapta az állát, és visszacsavarta. Tarkóját nyomta a beton, feneke zsibbadt volt a hanyatt fekvéstől. Bőre borsódzott a félelemtől. Legörbült szájjal nézett a férfi szemébe.

A portás kajánul vigyorogva még közelebb hajolt hozzá, eltátotta száját, és gyomra pöcegödrének mélyéről közvetlenül az igazgatóhelyettes asszony orrlyukába lehelt.

Ildikót a légzőjáratában felgyülemlett takony sem mentette meg a halitózis pusztító erejétől. Az érett szájszag minden fintorgása ellenére szinte lekúszott tüdejébe.

– Azt hiszed, nem vettem észre, hogy mindig próbálod visszatartani a lélegzeted, amikor velem beszélsz? – Pista minden egyes szavával újabb bűzbombákat köpött Ildikó arcába. A nő nyüszítve próbált elfordulni, de a portás durva marka szorosan tartotta, ajkát ráncos halszájjá gyűrve. Fekete körme sápadt pofijába vájt, és még a foga is sajgott kínzója bosszúszomjas erejétől.

– Akkora h*ly* p*cs* vagy, hogy azt hiszed, bármit megtehetsz? – bömbölte a férfi. Méregtől vörös képéből nyál fröcsögött áldozatára. – Hogy bárkit megalázhatsz? – Hangja remegett, ahogy asztmásan kezdett lihegni.

A penetráns bélszag marta a nő szemét, mintha sampon csorgott volna bele. Kibuggyanó könnyei homályos folttá maszatolták a portást. Gyomra görcsben rángva igyekezett a torkába nyomni tartalmát. Magában ismét hálát adott, hogy több mint egy napja evett utoljára, akkor is csak pár falatot, mert depressziója és függősége nem engedett neki nagyobb mennyiséget. Igazából még most sem volt éhes, bár ez valószínűleg csak annak volt köszönhető, hogy a rettegés és undor kettőse minden más érzést elnyomott. Nyeldekelve gyűrte le hányingerét.