A GTA V. lett olyan klasszikus, kötelező, meghatározó darab, mint a San Andreas?
Nem, de mégis. A mostani gyerekek, akik főképp konzolon játszanak, azoknak valószínűleg az 5. lesz a meghatározó darab az életükben, főképp a multi miatt, és majd az alattuk lévő generációknak ódákat fognak zengeni róla, mint mi az SA-ról v a VC-ről. De az egyéni ízlésen is múlik, meg hogy hogyan változik a közízlés majd a jövőben.
Az SA közízlésben azért is ütött ekkorát, mivel sokkal többen tudtak azonosulni ezzel a stílussal és maga a felvázolt banda szerep több embert érintett a való életben vmilyen szinten. Ugye gettók majdnem mindenhol jelen vannak, de azért komoly maffiákat nem mindennap lát az ember stb... így könnyebben teret nyert a más részekhez képest. A GTAV meg szinte mindent magába forrasztott + a jelenben játszódik + grafikailag a szeren van. Nehézkes megjósolni, hogy melyik foglalja el majd a trónt úgy 20 év múlva. Ha pár éven belül megjelenne a 6 ami már sok újdonságot nem tudna felmutatni, akkor az V lesz a mostani idők ikonikus darabja, viszont a lehet, hogy unalmas 6 miatt lehet, hogy többen visszanyúlnának a régebbi címekhez, ami ugye megint csak a SA helyzetét erősítené. De ha a 6 valami epic újítást bedobna (inkább konzol gyanús ez), akkor sztem az V általi őrület alább fog hagyni. Kb az lesz vele, mint anno a VC-vel a SA-szal szemben.
Bár kövezzetek meg, én a Vice City-t előbb ajánlanám egy szériához újonc egyednek, mint az San Andreas-t, és számomra az a rész a legmeghatározóbb de nem vonom kétségbe az SA ikonikusságát :)
A gta 4et meg kihagyjátok itt a sorból :D
Mondjuk elsőre arról az optimalizálatlanság ugrik be nekem.Még régen xbox 360on is voltak kisebb problémák.
Akkoriban pedig egy tisztességes gépet drága dolog volt összerakni amit viszi rendesen.
Viszont azt kell mondjam nekem az VC és az SA a "klasszikus" de csak azért mert gyerekkoromban azt játszottam.
Nem, sőt. Nálam még a legjobb 3 közé sem jutott be. Erre az indoklásom:
1. Nem bővül. Míg az online folyamatosan kap új járműveket, küldetéseket, ingatlanokat, esetleg tuningopciókat, addig a hagyományos játék semmit nem változott a kiadása óta.
2. Lapos történet. Nincs benne egy olyan pillanat sem, ami megfogná az embert, és emlékezne arra. Példának okáért, a San Andreas-ban ilyen volt, mikor előkerült a zöld Sabre, vagy amikor a IV-ben a döntésed okán fogyatkozik az ismerősi kör. Csak kérdés, kivel.
3. Három játszható karakter. Az elején tetszett a dolog, aztán ahogy haladt a történet, úgy utáltam meg a dolgot. Sokszor rád eröltetik a váltást, és olyan karakterrel kell olyan dolgot csinálnod, amit egy másikkal sokkal jobb volna.
4. Unszimpatikus karakterek. Bár ez egyéni ízlés dolga, de személy szerint én utáltam szinte minden mellékszereplőt. Egyedül Johnny K.-t kedveltem volna, csak ugye ő nem kapott sok szerepet.
Nem, sőt szerintem elég nagy csalódás lett. Pedig amúgy szeretem a gta v öt.
De igazából az egész a multira való építésen ment el.
A Gta 4 után főleg mivel a SA után a 4 is csalódás volt, voltak bőven elvárások amik egyáltalán nem voltak nagyok, és kábé semmit sem sikerült az V nek teljesítenie.
Még csak annyira sem lett "jó" mint a SA nem, hogy még annál is jobb kábé egy évtized után.
Kaptunk egy rohadt nagy szép térképet, de ezen kívül túl sok lelke nem volt a játéknak, a sztori meg a 3 karakter jó volt, de semmi kiemelkedő.
Maximum annak lehet ez meghatározó majd, aki él hal a multiplayer játékokért és elszarja single -t, mert ebben tényleg az V kiemelkedő, de amúgy mint gta elégközepes, meh kategória lett, mint a 4.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!