Rian Johnson kicsinyes bosszút állt a Star wars rajongókon?
Mert az Ébredő erőnél még senki nem tudta igazán, mire számítson, bár az is kapott rendesen.
A Zsivány egyes csak egy filler epizód, tétje nincs a Star Wars univerzum szempontjából.
A Lázadókat pedig a filmek célközönségének csak töredéke nézi csak, pedig az is kapja a hidegzuhanyt, csak annak nyilván nem lesz sok hangja.
Ez a film volt a veszélyes, mert az Ébredő erő nosztalgiavasútja után ennek az epizódnak kellett meghatároznia, milyen jövőbeli irányt vesz a Star Wars univerzuma a Disney kezében. És meg is tette, csak épp ez az új irány nem egyezett a kismillió kitalált fan teóriával, így jön a Disney hate.
A legjobb, hogy mikor az előzménytrilógia közepén jártunk, ugyanígy ment a Lucas hate. Most őt istenítik a régen olyan látványosan utált prequeljeivel együtt, megy a Disney hate.
Egyszerűen van egy nagy tömeg birka aki gondolkodás nélkül utál mindent, a filmet, a rendezőt, a szereplőket, stb, ha nem pontosan azt kapja vissza amit ő előre megálmodott.
Csak néhány gyakorlati példa. Ha már említettem a Jedi visszatért, akkor onnan.
- az egész gonoszság mögött álló hatalmas mestert simán és gagyi módon megöli a tanítványa, csak mert nem oda figyelt (Snoke ill. az Uralkodó)
- ráadásul semmit nem tudunk róla, csak hogy gonosz, erős és randa ( Snoke ill. az Uralkodó)
- gagyi poénok (Luke eldobja a fénykardot ill. Han Solo átveri a birodalmi őrt)
- cukiságok a fiataloknak (porgok ill. ewokok)
- inkompetens Birodalom/Első rend (nem tudnak megállítani egy ellenséges cirkálót ill.a legmodernebb technológiával nem tudnak legyőzni egy rakás kőkorszaki bucimacit)
- felesleges mellékszál (kaszinós jelenet ill. értelmetlenül túlbonyolított mentőakció a Tatooineon)
- semmiből erőssé vált főhős (Rey ill. Luke - és nem, pár nap edzés a Dagobah-n neki sem logikus magyarázat, hogy pl a semmiből megtanulja az erő fojtást)
Ha kihagytam valamit, mondd, és arra is hozok példát a régi részekből!
Lényeg a lényeg, az egyetlen "hiba" amiben az Utolsó jedik bármiben is más mint a többi Star Wars film, az az, hogy új, és hogy Disney. Tehát akkor mire is fel az útálkozás?
Már leírtam többször, de látom valamiért nem akar átmenni, nem csinálhatsz egy trilógiát, amit eleve trilógiának szánsz így, hogy nincs meg a sablon, hogy nincs meg a fő történetszál, mert itt az Utolsó Jediknél kijött, hogy nincs megírva.
Engem ez háborított föl nagyon, hogy egy ilyen ad hoc folytatást kaptunk, én laikusan azt hittem, hogy az Ébredő erő fölvezeti a karaktereket, meg a fő sztorit, a második film elmélyíti őket, a harmadik meg lezárja, ami történik. Hát nem fogja, mert ötletük nincs merre kéne menni.
Ugye-ugye irodalomóra bevezetés-tárgyalás-befejezés, hármas tagolás, ez az, ami nincs meg az új trilógiában.
Az utolsó Jedik legnagyobb baja, hogy a főszál egy semmi, megy három űrhajó, aztán őket lövi három másik.
A film egyszerűen bámulatos ötlettelenségbe fullad, mintha egy kezdő fanfiction író csinálta volna ezt a forgatókönyvet. Itt a baj, az Ébredő erő sok szempontból összecsapott volt, ez meg őrületesen vontatott és hosszú.
Az egész cselekményen azt éreztem, hogy szándékosan erőltettek bele pár elemet, hogy teljen az idő mint Poe rögtönzött felkelése vagy Finnék kaszinózása. Ezek azért kellettek, hogy teljen a játékidő, teljesen egyértelmű, hogy ez az ötlettelenség miatt volt így.
Gyerekek ezt a forgatókönyvet egy rendes író így szedi szét, és hasonlóan élvezi, mint a kisbaba:
https://www.youtube.com/watch?v=RP4abiHdQpc
egyszerűen ez a történet kevés egy Star Wars filmhez!
Az alap rossz volt, mert e mellé a szál mellé húzták föl a Luke-Rey szálat, de még ezt se tudták rendesen megcsinálni, mert itt meg a karakterírás sem ment, mintha Rian Johnson nem ismerné a Star Warst, Mark Hamill felháborodása érthető, Luke nem úgy viselkedik, ahogy kellene neki, erre mondják, hogy "acting out of character"
Annak azért örülök, hogy belátod 79%-os, hogy kritikát kap a többi Disney-féle Star Wars is, csak nem ekkorát, de miért nem ekkorát? Mert a krtika egy része épp azért volt halkabb az Ébredő erő kapcsán, mert ott volt a lehetőség, hogy majd a folytatás mindent elmagyaráz logikus, érthetően az univerzumának szabályait tisztelve, nem fogja.
Bizonyos tekintetben az Utolsó jedik több tekintetben is elbukik, rossz főszál, rosszul használt karakterek, tonnányi kihasználatlan lehetőség, kérdések nyitva hagyása, sorolhatnám, egyszerűen számomra az a fölfoghatatlan, ha egyszer a Disney a kezébe vett egy ilyen értékes kvázi aranytömböt, ami a Star Wars, akkor miért az ablakot támasztja ki vele?
Azt meg hagyjátok már abba, hogy a régi trilógia hibáit felhánytorgatjátok, ezt már írtam, rz annak a jele, hogy nem tudjátok érdemben védeni a filmet, amit mondjuk meg is értek, ezért be akarjátok bizonyítani, hogy a többi is rossz volt, mert voltak hibái. Ez nagyon gyönge védelem.
#23
A Jedi Visszatér és a Birodalom Visszavág között eltelik fél év, ezalatt Luke a küldetései között visszament Yoda mesterhez és folytatta a kiképzését, arról nem is beszélve, hogy az Új Remény és a Birodalom Visszavág közötti 3 évben Obi-Wan szelleme folyamatosan tanította. Magyarul, onnantól kezdve, hogy először hall az Erőről egészen addig, hogy kiáll végleg Vader ellen, eltelik 3,5-4 év, ami alatt ő folyamatosan tanult, aminek a végén Yoda meg is mondta neki, hogy ennyitől még nem lesz Jedi, utalva ezzel arra, hogy bőven van még mit tanulnia és igaza is lett, mert Luke nem volt elég erős ahhoz, hogy védeni tudja magát az Uralkodó ellen. Luke személyiségfejlődésének az alapja a tanulás, mind a mestereitől, mind a saját hibáiból, merthogy ő nem tökéletes, követ el hibákat, bedől Vader csapdájának, amibe elbizakodottan bele is sétál nagy mellénnyel, aztán kéz és Han Solo nélkül megy haza.
Ezzel szemben Rey talál egy fénykardot, azt mondja, hogy "Erő", aztán legyak egy tapasztalt Jedi gyilkost (mielőtt valaki bedobná, hogy meglőtték és ezért veszített: a sötét oldal a haragból és fájdalomból táplálkozik, amitől Kylo még erősebb lett, ezért is ütötte a sebét, hogy még jobban fájjon és még erősebb legyen, de úgy tűnik ennyi se volt elég Rey istencsászár ellen), utána elmegy Luke-hoz, akit lever közelharcban, aztán elmegy az Uralkodó 2.0-hoz, meggyőzi a Jedi gyilkost, hogy nyírja ki a mesterét, az ketté is vágja az öreg Hókuszpókot, végül lecsap egy halom elit testőrt, végül felemel több tonna követ és elrepül. Aki pedig még továbbra is kételkedik az ő hatalmas erejében, a szenilis Yoda konkrétan belemondja a kamerába, hogy "ez a lány annyira boss, hogy neki nem kell tanulnia a könyvekből, mert már mindent megtanult azalatt a 3 nap alatt, ami azóta telt el, hogy először hallott az Erőről", aztán teljesen karakteridegen módon villámot küld a fába.
A Disney iránti utálat és a Lucas meg az előzménytrilógia iráni utálat két külön dolog. Az utóbbiak azért rosszak, mert egyrészt Lucas kreativitása elszabadult és olyan hülyeségeket írt bele a filmbe, amik teljesen idegenek a Star Wars-tól: idegesítő gyerekhős, az Erő amőbákból áll, kidolgozatlan karakterek és Jar Jar, akit 19 éve folyamatosan aláz mindenki, részben jogosan. Csakhogy....
Lucas tudta, hogy rengeteg kérdést szülnek a filmjei, éppen ezért zöld utat adott az íróknak arra, hogy könyvek, képregények és játékok formájában megválaszolják ezeket a kérdéseket. Tudta magáról, hogy nem ért mindenhez, éppen ezért bízott meg másokat azzal, hogy dolgozzák ki azt az univerzumot, amit a Disney egy tollvonással eltörölt, ezen univerzum pedig választ adott szinte az összes olyan kérdésre, ami a filmek nézése közben felmerült. Mindezt pedig azért tette, mert szerette és tisztelte az alkotását és azokat, akik rajonganak érte, mert tudta, hogy egy legendát teremtett 40 éve és azt akarta, hogy ez a legenda ne merüljön feledésbe.
Aztán jött a Dizni....
A Disney-ről azt érdemes tudni, hogy több száz franchise van a birtokukban, a Star Wars csak egy közülük, éppen ezért nem is szentelnek neki különösebb figyelmet, ők csak annyit látnak belőle, hogy "ezzel rohadtul meg lehet szedni magunkat", a többi meg nem érdekli őket, mivel gyárthatnak akármilyen szart, egyrészt a márka maga biztosítja, hogy lesz majd, aki megnézi, másrészt meg, ha be is dől egy franchise náluk, még mindig ott van a maradék 120. Ők nem törődnek a legendával, mert nem az ő szellemi termékük, nem voltak ott a megteremtésévél és a formálódásánál, nem képesek felfogni, hogy mekkora fikcionális univerzum van a kezükben. Ha valóban tisztelnék, akkor nem szántották volna be az Expanded Universe 99 százalékát, pusztán azért, hogy a kánonon kívül helyezett történeteket kicsit módosítva a saját szellemi termékükként adják el. Ez szerinted annak a jele, hogy megbecsülik azt, amit kaptak?
Arra hivatkozni, hogy a régebbi SW filmekben is voltak olyan hibák, mint az újakban nem érvelés a Disney mellett, hanem éppen azt bizonyítja, hogy a Disney mennyire mérhetetlenül leszarja azt, amije van, hisz ha valóban az lenne a céljuk, hogy jó filmet gyártsanak, akkor figyelembe vennék a régiek hibáját és azok nélkül gyártanának tartalmat, de neeeem, ők ahhoz is lusták, hogy kivegyék annak a filmnek a hibáit, amit éppen pofátlanul lemásolnak, ez kb. olyan, mint amikor úgy puskázol valakiről, hogy a hibáival együtt mindent lemásolsz róla annak ellenére, hogy tudod mik a hibái, de lusta és kreativitás nélküli suttyóként még arra se veszed a fáradtságot, hogy ezekre odafigyelj.
Hogy miért utálja hirtelen mindenki a Disney-t? Mások nevében nem tudok nyilatkozni, én már jó ideje utálom őket, pontosan azért, mert a Disney nem hisz a kreativitásban, nem tiszteli mások munkásságát és a pénzen kívül nem hisz semmi másban. Igen, Lucas is kiárusította az Indiana Jones-t a 4. részével pusztán a pénzért, de aduászát, vagyis a Star Wars-t soha nem áldozta volna be ily módon, a Disney ezzel szemen úgy van vele, hogy "szarok én rá mi jön ki, úgyis kaszálni fogok, mert én vagyok a Disney, mert a másodlagos eladásokkal úgyis behozok egy valag pénzt, szóval csinálhatok és szar filmet, a porg figurák mert a Snoke vécéülőkék eladásai behozzák úgyis a pénzt". A Disney egy giga cég, aminek az elsődleges célja a profitgyártás, egy ilyen motivációjú cég kezében pedig egy olyan legenda, mint a Star Wars, nem való. Lucas azért adta el neki, mert naivan hitt benne, hogy ők majd megőrzik méltó módon, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.
Ezért utálom a Disney-t, de nem csak őket, hanem az összes olyan giga vállalatot, amik nem tisztelnek senkit és semmit, hülyének nézik a fogyasztóikat és hajlandóak tűzbe dobni a saját anyjukat, ha a abból profitot termelhetnek.
Tudod Captain Logic, páran rákaptatok arra, hogy bebizonyítsátok, hogy minden Csillagok háborúja film rossz, (nem mondom ambiciózus vállalkozás :-) csak azért, hogy ez se lógjon ki annyira sorból, kínos ügy, mert nem fog menni, persze hibák mindben vannak, csak van különbség, hogy adott egy film hibákkal, vagy van egy hiba, amiből filmet csináltak (ezt nem én találtam ki olvastam valahol, de találó megfogalmazás)
ez a fajta relativizálgatás nem fogja menteni az Utolsó Jediket, a baj már megtörtént, ez a film elkészült.
Most kiderül, hogy a Disney mit lép.
"Tudod Captain Logic, páran rákaptatok arra, hogy bebizonyítsátok, hogy minden Csillagok háborúja film rossz"
Teljesen fordítva ülsz a lovon. Egyik Star Wars filmre sem mondtam hogy rossz, és ahogy látom Captain sem.
Csak arra az apróságra mutattunk rá, hogy az összes fikázós érv fals, hiszen egy sincs, ami csak az Utolsó jedikre lenne igaz.
A többi film is nagyszerű alkotás minden hibájuk, bugyutaságuk vagy esetleg fizikai képtelenségeik ellenére is. Mint ahogy ez is.
Hogy neked nem tetszik, az teljesen jogos. Nem lehet mindenkinek azonos az ízlése. A fentebbiekből mindössze az következik, hogy aki a többi SW filmet szeretve habzó szájjal gyalázkodik ezen az egyen, pláne hogy el is akarja érni hogy az ő véleménye legyen az etalon, és amit ő utál azt mindenki utálja, hát... Ezzel csak magukat teszik nevetségessé a haterek.
Sajnálom ha titeket ez ennyire bosszant, de én imádtam a filmet, és ezt úgy, hogy az eredeti trilógián nőtten fel, az volt számomra az etalon. És bármilyen hihetetlen, az eredeti epizódok után ez alatt a film alatt éreztem igazán, hogy otthon vagyok, hogy visszakapom ugyanazt a feelinget, mint anno.
Tetszik vagy sem, ez van, és ezt az élményt se tőlem, se rengeteg embertársamtól nem tudjátok elvenni. Eleve nem is értem, miért lehet ez cél... De ezt szolgálta a régi filmek hibáira való rámutatás is. Mert nincs tökéletes film. Aki pedig néhány hiba vagy nem egyértelmű jelenet miatt inkább kap idegbajt, minthogy élvezzen egy filmet, nos, a ti bajotok. Én megyek és lehet befizetek még egy mozijegyre!
Az erő legyen veletek!
Egy kicsit beintett a sok teóriagyárosnak, az tuti :D
De mitől lenne ez bosszú? Mégiscsak letett egy nagyszerű filmet az asztalra :)
Oké, volt benne néhány fura jelenet meg buta poén, de úgy 90%-ában tökéletesen működik a film. Bárcsak több rendező "állna így bosszút" a mai blockbustereken :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!