Trónok harca fanok! Aki látta már a 6. évad 1. részét, nektek mi a véleményetek róla? Hogy tetszett?















Látszik, hogy csak nézitek, és nem gondolkodtok közben.
http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__filmek-sorozatok__..










Hogy Melisandre elvesztette-e a hitét nem tudom, nem tartom valószínűnek, hogy meghalni feküdt le. Valami más van a dolog hátterében. Bár meg kell vallanom első gondolatom nekem is az volt, hogy "na Ser Davos már nem viszi magával sehova a Vörös Asszonyt, mert reggelre csak egy halott öregasszony lesz a helyén". De valahogy mégis kis valószínűségét látom ennek.
Az az egy biztos, hogy megtörtnek és fáradtnak látszott, mikor levette a nyakéket. Az utóbbi időben valahogy nem nagyon jöttek be a jóslatai. Stennis is elbukott, Havas is meghalt. És biztos vagyok benne, hogy Ser Davos-al folytatott beszélgetésének is van köze a dologhoz.
Ő maga mondta, hogy nem érti a dolgot, hiszen látta Havast a lángokban Deres alatt.
Mindettől eltekintve nem mondanám egy pörgős évadnyitónak. És nem is igazán fogott el a nagy izgalom mint korábban. Remélem lesz ennél még jobb is.
Amit még én nem értek (és lehet csak azért, mert már nem emlékszem tisztán az előző évadra) hogy kik és miért gyújtották fel Meeren kikötőjét és a hajókat.










szpojler alört
..
Dorne résznél hatalmasat csalódtam. Egyrészt rettentően inkonzisztens a történetvezetés, hisz az előző évad végén, amikor már jó távol járt a hajó, akkor az a két lunya még a mólón állt báli ruhában, ennek ellenére most valahogy kettejüknek sikerült tele fegyverekkel felszökni a hajóra, hacsak nem tudnak fegyverekkel is leúszni egy vitorlást, akkor nem értem hogy kerültek fel a fedélzetre. Tuti ugyanaz a hajó volt, amin Jamie utazott, hisz Trystane azokat a halotti köveket festette, szóval tudnia kellett, hogy Myrcella halott, ezt pedig még Cercei se tudta, csak akkor jött rá, amikor a holtestét látta. Areo Hotah elég szánalmasan halt meg, a könyvekben ő az egyik legjobb harcos, konkrétan megölt egy királyi testőrt egymaga, akik a legjobb lovagok a kontinensen, szóval elég gagyin nézett ki, hogy egy szalonnázó késsel ölték meg, főleg azután, hogy Jeor Mormont még egy tőrrel a hátában is harcolt pár percig, pedig ő legalább 40 évvel idősebb volt. A dorne-i jelenetek amúgy is a leggyengébben voltak az előző évadban, szóval abból a szempontból örülök a dolognak, hogy legalább nem lesznek egy darabig.
A Varjak lakomájában Melisandre megemlíti, hogy már felfoghatatlanul hosszú ideje gyakorolja a mágiát, szóval már egy ideje ismeretes, hogy nagyon öreg, ahogy az is, hogy mágiával meg lehet változtatni a külsőt, az utolsó regényben Mance is egy olyasmi ékszer segítségével változtatja el a külsejét, mint Mel, szóval elég nyilvánvaló volt, hogy az a bomba jó csaj csak egy álca és valójában ő egy öregasszony. Az is lehet, hogy teljesen normális életkora van és tényleg csak olyan 30 év körül van, csak sok árnyékszüléstől látszik nagyon öregnek, konkrétan, miután Stannis szexel vele és megcsinálja az árnyékot, Davos észreveszi, hogy Stannis mintha öregedett volna, beestek a szemei és néhol megőszült a haja, mármost ez csak egyetlen aktus után volt, ki tudja, hogy Mel élete során hány árnyékot csinált, plusz egy tengerész szerint Asshai-ban vagyis ahonnan Melisandre jött, nincsenek gyerekek, ezzel gondolom arra utalt, hogy ott az emberek nagyon hamar megöregszenek, feltehetően emiatt a mágia miatt és még a gyerekek is idős embereknek néznek ki.





Hát, engem nem nyűgözött le.
A Dothrakikból és Doranból bohócot csináltak, és ismét végrehajtottak egy "karaktergyilkosságot" Areo Hotahval.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!