Csak szerintem túlértékelt film a Jurassic Park?

#10-es vagyok ... bocs fordítva értettem...

Ha közelebb vagy a 40-hez akkor értheted.

De ha a fiatal vagy nem.

#12 igen.,

39 éves vagyok.

9 évesen láttam ezeket a filmeket, csúcskategóriák voltak, Jurassic Park-os pólóim is voltak.

Sok mai fiatal ezt úgysem érti.

Talán néhányan emlékeznek amikor dinoszaurusz kiállítás is volt Pesten. Rengeteg iskolából vittek el oda osztályokat.

A filmeket nemcsak nézni kell, hanem értelmezni. Nem az a lényeg, hogy realisztikus meg túlbonyolított legyen a cselekmény, hanem hogy legyen egy központi tézis és ezt hatásosan és hatékonyan dolgozza fel az adott film. A Jurassic Park tézise, hogy az emberi technológia nem tudja tökéletesen kordában tartani a természetet. Egyrészt mert a természet kiszámíthatatlan és alkalmazkodóképes, másrészt pedig mert az ember elbizakodott és zsugori. A film ugyanakkor a kapitalizmust és a tudomány etikátlan kihasználását is kritizálja.

De ezt nyíltan kifejtik több jelenetben is. A film nagy része pont arról szól, hogy a szereplők tárgyalnak, vitáznak és felfedezik, hogy a Park hol hibázott. Magukból a dinoszauruszokból nagyon keveset látunk. A hangulatra is nagyobb hangsúly kerül, mint a puszta mozgalmas akcióra. A folytatások szóltak inkább a látványról és akcióról (ami önmagában persze nem gond, sokan pont a szórakoztatási faktor miatt szeretik őket) és az üzenet sokkal erőltetettebb és átgondolatlanabb lett. Az eredetiben viszont megfontoltabban kezelik a hangulatot és a cselekményt is.

A film első fele a dinoszauruszok csodálatáról szól, mint valami mesefilm, azonban a horrorba illő, borongós nyitójelenet előrevetíti, hogy ez csak színjáték. Eleinte az emberek ámulják a dinókat, mert azt hiszik, irányíthatják őket. A film színes, világos látványvilága és a hangulata is ezt a naivitást tükrözi. Utána fokozatosan jelennek meg a gondok, a látványvilág sötétebb lesz, majd a közepén a hangulat organikusan átvált izgalmas horrorba, ahol a dinók kerekednek felül az embereken. A dinoszauruszok mérete ezelőtt a magasztosságukat, ezután viszont a félelmetességüket és erejüket jelképezi. Majd kiderül, hogy a kisebb dinók is képesek kicselezni az embereket, azaz a film folyton azt üzeni, hogy az ember ne becsülje le a természetet és a saját tudománya szörnyszülöttjeit. Végül a raptorok már testközeli fenyegetést jelentenek, fokozzák a horrort és az akciót is. Ez az átgondolt hangulatváltás és -fokozás emeli ki a filmet a többi hasonló zsánerfilm közül.

Aztán ott van a szereplők dinamikája és fejlődése. Grant gyerekutálóból a gyerekek védelmezőjévé válik és a tudományos ismereteit használja a túlélésre, ami a sok erőszakos akcióhős után üdítő változás volt. Az idealista, de elvakult Hammond belátja, hogy tévedett. Ellie szintén arra kényszerű, hogy tudósból katasztrófatúlélővé váljon, megállja a helyét az intelligens, az érzelmes és az akcióközpontú helyzetekben is. Mindenki a dinós jelenetekre koncentrál, pedig a film legmagvasabb része a Hammond és Ellie közti eszmecsere, amikor nyíltan kifejtik a mondandót. Malcolm Hammond ellenpólusa, de emellett önálló karakter is, eleinte egy gúnyosan odaszóló, nőcsábász káoszelméleti fizikus, mégis egy önfeláldozó, a káoszban rendezetten, higgadtan gondolkodó hőssé válik.

Nedry megkapja büntetését a kapzsiságáért és mások életének veszélyeztetéséért, pedig valamilyen szinten ő is Hammond zsugoriságának áldozata. Gennaro a pénzsóvár ügyvédek komikus karikatúrája, akit mindenki utál. Muldoon és Arnold szintén azt az üzenetet erősítik, hogy a váratlan helyzetekben néha pont a legrátermettebb, legmegbízhatóbb személyek válnak áldozattá. Kár, hogy Wu és Dodgson nem olyan kidolgozottak a filmben, mint a könyvben, de hát nem fér bele annyi minden egy ilyen filmbe.

Tehát kicsit sem a látvány a lényeg. Az egész film a hangulatról és az üzenetről szól, melyet ugyan sablonos, de remek dinamikájú szereplőkkel és egy tiszta, elegánsan, következetesen levezetett cselekménnyel mutatnak be. Meg hát ott a szereposztás, John Williams zenéje, az ikonná vált hangok, az animáció, a robotok, bábok és jelmezek összjátéka, az emlékezetes beszólások. Nagy tömegfilmben nem gyakran áll össze ilyen jól ez a sok tényező.

És akkor a film őslénytani jelentőségéről nem is beszéltem. A Jurassic Park regény és film hozta el a Dinoszaurusz reneszánsznak nevezett tudományos forradalmat a tömegkultúra világába. Tény, hogy tudományos szempontból és mai szemmel nézve a könyv és a film is borzalmasan elavultak, tele vannak Michael Crichton és Steven Spielberg saját tudománytalan elképzeléseivel és rögeszméivel. Crichton nem értett az őslénytanhoz, Spielberg meg direkt régimódi, retró stílusú dinókat akart a filmjébe. De ettől függetlenül a 90-es évek elején mindkét alkotás akkorát robbantott, hogy nehéz olyan őslényes médiát találni, aminek hasonló hatása lett volna. Minden szempontból mérföldkövek voltak.

A megvalósìtás miatt mindenkèppen egy filmtörtèneti mèrföldkő.

Az sztori pedig abszolút egy tanmese / figyelmeztetès az ökológiába való önkènyes beavatkozás veszèlyeiről.

Èrdekessèg, hogy Crichton eredetileg nem is gondolkozott dinoszauruszokban, amikor nekilátott a könyvnek, az elmúlt 1-2 száz èvben kihalt állatokat támasztottak volna fel, mivel abszolut nem az állatok voltak a lènyeg a sztoriban, hanem az ember-termèszet kapcsolat.

Csak menet közben cserèlte le dodókat meg a tasmán farkasokat dìnókra, mert azok menőbbek/titokzatosabbak/veszèlyrsebbnek mesèlhetőek.

De mindvègig csak "körìtès" a szerepük csupán a könyvben.

"a valóságban nem kivitelezhető"

Elég sok egyéb film van, amikre ez szintén elmondható. Úgy hívják a műfajt, hogy sci-fi...