Szerintetek melyik a legtúlértékeltebb film?
#20
A Watchmen az eredeti képregény lebutított és kifordított verziója. Egyedül Zack Snyder lehet olyan szerencsétlen, hogy még úgy is félreértelmezi Moore remekművét, miközben képkockáról képkockára próbálja lemásolni.
7-es most ezt ne úgy vedd hogy én lehülyészlek vagy akármi mert nem. De azért nem ez az ami a star warst azzá tette ami. 1. A star wars a maga
korában úttörő volt mind
CGI terén ez indította el
a többi filmet ahhoz amik
most.
2. A zenéi 10/10-esek
akkoriban már a filmesek
nem használtak ilyen
zenéket. De a star warsnak
Jól ált hiába az űrbe
játszódott de például ott
van a Binary Sunset ami az
eggyik leghíresebb
ilyesféle zene amit
filmekben használtak
3. A karakterek
jellemfejlődése,
bemutatása. Úgy van
Megírva hogy ha csak 1
film erelyéig is látjuk
ott is csak kb 20 percet
Látunk belőle de mégis
megszeretjük és sajnáljuk
a halálát.
De ez csak pár példa. Az űrcsaták amikről beszéltél nem csak ilyen összecsapott munkák elmondom ha nem tudod de ezek a csaták valódiak teljes másai. A 2.viláháborúban történt légicsatákat nézték meg és az alapján csináltak olyan űrcsatákat amik realisztikusak (vagyis úgy értem a realisztikusságot hogy a gépek mozgása taktikázása ugyan olyan mint a valóságban mivel hát valós csatákat csináltak meg csak az űrben csak légvédelmi ágyúk helyett csillagromboló van repülők helyett meg x-szárnyú és tie-vadász.)
Azt meg nem fogom fel hogy te minek keresel a star warsban valóságosságot (már ugye az előbb említett csatákon kívül)
Mert nemhiszem hogy abba azt kell keresni amibe bolygópusztító fegyverek, fénysebesség,fénykard (jó speciál az már létezik ha nem is úgy ahogy a filmekben van), szóval ebbe ne a logikát keresd mert ez egy Fantasy az űrben.
Ez csak az én véleményem, nem kérek a kommentekben hittérítést.
Sorozat: Stranger Things, Trónok harca - előbbi egy főként fiatalok közt népszerű trend, szerintem 10 év múlva el lesz felejtve, utóbbi meg csak szexjelenetek miatt híres széles körben (nyilván nem az igazi Martin rajongókra gondolok, hanem az átlag nézőre, aki már most is csak a fentire, meg a sárkányokra és “jégemberekre” emlékszik)
Filmek: a Marvel új univerzumának filmjei, különösen a Bosszúállók sorozat, valamint a legtöbb young adult + romantikus film - előbbik a jelenlegi robbanásokkal és adrenalinnal teli akciófilmek, mint annak idején a Halálos iramban és a Taxi, utóbbik meg elsősorban tinilányoknak készült undormányok a lehető legtöbb klisével.
+ az utolsó Harry Potter filmek (kb. 5-8.), amik bár borzalmasan lettek kivitelezve, mégis azok hozták a legtöbb bevételt.
Jaj! Azt hinni, hogy a trónok harca csak a szex miatt híres. Nagyon naív vagy ecsém! A vér és aggresszió is tetszik benne sok mindenkinek és a politikai cselszövés is. De ahhoz hogy ez lássa valaki, legalább 3 részt meg kellett volna nézni. Nem vagyok rajongó, aztán nekem ennyi 2 rész alatt leesett, hogy itt a nyers brutalitáson kívül a szoft, pszichikai brutalitás is nagy szerepet játszik. A hatalom éhes erők csapnak össze, miközben nem veszik figyelembe, hogy náluk sokkal nagyobb erőktől kéne tartaniuk és közösen összefogni. Ez a rész teljesen analóg más, emberek által vezetett rendszerekkel.
Stranger Things: igazából átlag horrornál jobban sikerült. Vannak benne jellemfejlődések és a történet felépül, nem egy helyben topog.
Nekem az Amelie csodálatos élete. Annyira banális és blőd.. Elhiszem, hogy a szeretetről szól és most roppant érzéketlennek tűnök, de engem semennyire nem fogott meg.
Nem akarom megbántani azt, aki szereti, meg amúgy én is szeretek olyan filmeket, amikről tudom, hogy amúgy nem filmtörténeti remekművek.
A Star Wars szerintem nem túlértékelt: már ha az eredeti 3-ról beszélünk és nem a többiről. Az újabbak csak a brand miatt élnek meg és valóban túlértékeltek.
"Nekem az Amelie csodálatos élete. Annyira banális és blőd.. Elhiszem, hogy a szeretetről szól és most roppant érzéketlennek tűnök, de engem semennyire nem fogott meg."
Nem tűnsz miatta érzéketlennek. Az egész filmet nagyon meghatározza Amélie mimóza lelke és diáklányos álomvilága, és ezzel karakánabb, "két lábbal a földön" emberként elég nehéz azonosulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!