Mi a véleményed a Lost című sorozatról?
Sokat hallottam már róla és most elszeretném kezdezni. Mi a véleményetek róla? Izgalmas?
Spoiler nélkül.
Hát...talán egy fokkal értékelhetőbb a befejezése, mint a Trónok harcának. De azon sorozatok közé tartozik, ahol a sorozat készítőinek fingjuk sem volt, hogy hová akarják elvinni a történetet, valószínűleg évadról évadra dolgoztak, ezért cserébe egy csomó baromságot kitaláltak, amire persze később nem adtak magyarázatot, amire meg adtak, az egy nagy "meh" volt.
Szerintem nem éri meg rápocsékolni az időt (sem más hasonló hozzáállással készülő sorozatra sem), de ahm...így is vannak emberek, akik nézik és rajonganak ezekért, szóval ha te is ilyen vagy, akkor lehet tetszeni fog. Csak ne gondolkodj rajta túl sokat. *"It makes sense, if you don't think about it."
Ahogy haladnak előre az évadok, úgy mennek visszafelé az időben és magyarázzák meg az addig történteket, de az évadok során a részek is sokszor flashback-ekből épülnek fel. Ez viszont annyira meg van bonyolítva, hogy nem csak a jelen és múlt eseményeit látod, hanem 5-6 különböző idősíkja van a történetnek. Van a lezuhanás előtti, utáni, majd bekövetkeznek olyan események ahol a szereplők térben is időben is eltávolodnak egymástól + időutazás (ez kreál egy újabb idősíkot ahogy a múltban történő események hatással lesznek a jelenre), illetve van egy alternatív idősík ami az élet után játszódik.
A sorozat leginkább kritizált része, hogy tele van mitológiával, rejtéllyel, amikre nincs mindig szájbarágós vagy kimondott válasz. Az események össze-vissza ugrálnak az idősíkok között, sokszor egy érthetetlen jelenetre egy tucat résszel később kapsz választ, ha még észben tartod hogy mikor mi történt. Nem lehet felületesen nézni, ha meg akarod érteni az összefüggéseket, és sokszor érdemes kritikákat és egyéb nézőpontokat is felkeresni, hogy összeálljon a kép. Ezek miatt sok néző vagy feladja és kiszáll, mert nem érti mi történt, majd elmondja minden szarnak, mert nem egy könnyed sztorit kapott amit csak nézni kell gondolkodás nélkül.
Ja, meg kihagytad azt a részt, amikor valaki tr*ll. Mert ma már a tr*ll új jelentése, ha valakinek valami nem tetszik, hollywood szerint.
Egyáltalán nem a mitológiával és a rejtélyekkel van a baj. Érdekes pont azoknak áll össze a kép, akik felületesen nézik és bele sem gondolnak a miértekbe.
Ez az egész pont egy könnyed sztori, rejtély-light, mert a készítők csak bedobáltak mindent és nem is szándékoztak értelmet adni neki. Elolvastak pár scifit, néhány ezos, vallásos agymenést és beleszőtték rejtélyként. Lényegében már csak a gyógyító ásványok hiányoztak...de az is lehet benne volt, mert a sziget egyeseket meggyógyított.
Kezdeném ott, hogy minden sorozatot évadról-évadra írnak meg. Mivel a leadott évad nézetsége alapján rendelnek be újat.
Én személy szerint imádom a lost-ot. De azt elismerem, hogy a 4. 5. 6. évadok már nincsenek annyira kidolgozva mint az elötte lévők. (És ennek nem lustaság volt az oka, hanem a pénzhiány)
De ez nem feltétlenül megy a történet rovására.
Az egyik válaszolóval egyetértek abban, hogy nagyon kell figyelni, mert minden mindennel összefügg. Azt is aláíróm, hogy vannak dolgok amikre nem feltétlenül kapunk választ, de ezek nagyrészt nem olyan kérédsek amik meghatározók. (egyébként a lostot utáló nézők által felvetett kérdések zöme, konkrétan az ember arcába van téve)
Amint írták már, sok a visszaemlékezés, mert ebből tudjuk meg a szereplők múlját. Viszont ez egyáltalán nem zavaró mert havar rá lehet jönni, hogy hol is járunk éppen.
Összegezve. Szerintem valamilyen szempontból kihagyhatatlan sorozat, mert akkoriban tényleg valami durván újat mutatott. Van benne kaland, misztikum, egy kis sci-fi, akció, tudomány stb. A karakterek durván jól felvannak építve és hamar szerethetővé vállnak. A részek mindig egy szereplő körül forognak, az ő múlját láthatjuk és az ő szemszögéből folyik a sztori. A dalok valami fantasztikusak. A casting elképesztően jó és a látvány is egész jó ahhoz képest, hogy 2004-es a sorozat. Az biztos, hogy figyelni kell, mert sok kérdést dobnak fel, amit van, hogy részekkel késöbb kap értelmet. Én azt mondom egy próbát megér. Ha értékelni kéne, akkor azt mondanám 8.5/10.
ui. Remélem azért sikerült érthetően leírnom. Már eléggé fáradt vagyok. :D
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat, úgy döntöttem megpróbálkozom vele.
#6 igen sikerült, köszönöm :)
Jaj ez a károgás, hogy nem lett jól lezárva, meg baromság az egész...
Pont az ír ilyet, aki nem veszi a fáradtságot ahhoz, hogy megértse, nem pedig fordítva.
Tarantino filmjében sem tudjuk mi van a bőröndben, mégsem rinyál senki, akkor miért is olyan nagy gond, hogy egy 121 részes sorozatban nem kapunk választ pár dologra?! Élvezd!! Nem kell mindent tudni, mert az elrontja az élvezeti faktort.
Egyébként baromi jól fel van építve az egész és, amire az ember nagyon kíváncsi, arra meg is kapja a választ. Nagyon jók a karakterek, remekül ki vannak dolgozva. Le is van zárva jól, az már más kérdés, hogy ez valakinek tetszik-e vagy sem. Minden nézett sorozatnál előjön ez a "nem lett jól lezárva" dolog.. Ahány ember annyi féle, nem lehet mindenkinek megfelelni.
Egy biztos, a karakterek zseniálisak, akik közül sokakkal lehet azonosulni vagy éppen utálni őket, ezeket pedig nagyon jól hozzák az adott színészek. A sztori nehezen befogadható, mivel misztikus és csavaros a történet. Újranézhető sorozat, aminél az ember még több mindenre jön rá, amiket az első nézéskor nem értett, nem vett észre.
Nem véletlenül volt akkora nézettsége és nem véletlenül van annyi díja és jelölése.
Csak nem hülye a többség, hiszen a többség szerette/szereti ezt a sorozatot.
Én csak annyit ajánlok, hogy ne add fel. Nézd végig, a lényegi részekre kapsz magyarázatot. Aztán, ha befejezted járj utána ennek-annak.
U.i.: Ha valakinek nem tetszik, azzal nincs is semmi baj, de kijelenteni, hogy "sz@r" az butaság.
Kérdező, szerintem előbb nézd meg a The Leftoverst...
Mivel sokkal rövidebb és bár sokak szerint ez sincs normálisan lezárva, meg tele van megmagyarázhatatlan dolgokkal, ezt mégis sokkal többen elfogadják és kevesebben panaszkodnak rá mint a Lostra.
Ugyanaz volt a fő író amúgy...
Ha ez tetszik, a lezárás után, akkor adj egy esélyt a Lostnak.
Ha nem tetszett, úgyérzed, hogy "átvertek", akkor hanyagold a Lostot, mert csak felidegesít és kidbott időnek fogod érezni.
Én mindkettőt láttam, s a Lost első néhány évada tetszett, de a vége engem speciel nagyon felhúzott...
A Leftoversben nem tetszettek a színészek, kivéve a Doctor Who színészt, és az eleje sem tetszett, de az utolsó évaddal és a lezárással nagyon meg voltam elégedve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!