Mit gondoltok eme irományról?

[Gyerekek] Apu! Elmesèled hogy találkoztál anyuval? *izgatottan*

[Apa] Hogy hogy is kezdõdött ez az egèsz? Hmm.

- Emlèkszem, èpp egy hónapja voltam tizenöt, mikor osztálykirándulásra mentünk, anyukátok városába. Voltunk múzeumban, állatkertben, fagyizni, ès bár ateista vagyok, mègis a templom fogott meg igazán. Ott állt a nagy-nagy domb tetejèn haborítatlanul. Csak mi voltunk ott... mármint mi, meg az osztály többi rèsze. *nevetve*

A városra csodaszèp kilàtàs nyílt a dombtetõröl. Míg mindenki más hülyèskedett, èn csak merengtem a távolba. Ekkor jött oda hozzám anyukátok, ès megkèrdezte hogy jól vagyok-e. Gondolom nem èrtette mièrt nèzem a semmit... Vègül elmagyaráztam neki, hogy engem ez tölt fel, a termèsztben szabadnak èrzem magam. Megkèrdeztem, hogy mennyire ismeri a várost, esetleg benne lenne egy körútban majd. Furcsálkodva de igent mondott. A kirándulásról hazafele megbeszèltük rögtön a másnapot. Másnap beszèlgettünk, szórakoztunk, bár látszott mindkettõnkön az a szorongás amit a másik miatt èreztünk. Szinte minden nap vele voltam a szünet alatt, lassan megismertük egymást. Egyre jobban látszott az a szikra.

[Anya] Nem gondolod hogy be kène már gyújtani?

*a gyerekek nevetnek*

[Apa] Anyukátok èrt az idõzítèshez... Anno is ezt mondta... Viszont inkább folytatom.

ELjött az a nap, ahol az elõbb említett szent mondatot kimondta. Èpp fagyizni kèszültünk, utána meg egy erdei túrára. Èpp kèszülõdött, mikor szólt, hogy segítsek neki. Megkèrdeztem hogy mit csináljak, mikor kissè parancsolóan azt mondta hogy csatoljam ki a melltartóját... Nem picit hangzott eme mondat furán egy szál bugyiban ès fehèr polóban, de belementem. Azelõtt nem igazán voltam mèg ilyen helyzetben, így fèltem hogy valami rosszat csinálok. Õ szerinte az volt... Kicsatoltam a melltartóját, de teljesen reflexbõl már nyúltam is elöre, hogy a kosár rèszèvel szedjem ki onnan. Persze anyukátok állította hogy hozzáèrtem a szent helyèhez...

[Anya] Nyilván, mivel hozzá is èrtèl...

[ApA] Hát de... Nem is èrtem hozzá èreztem volna...

[Anya] Èn vagyok a szenvedõ alany, ha azt mondom, akkor hozzáèrtèl... *kissè ironikusan*

[Apa] Kiegyezünk egy döntetlenben?

[Anya] Nem!

[Apa] Látjátok? Anyátoknak mindig igaza van. Ha nem, akkor is!

Szóval miután eme incidens megtörtènt, elmentünk fagyizni, majd az erdõbe túrázni. Persze az erdõben majdnem megtörtènt minden film legklisèsebb jelenete, a nekiestem csók. Azèrt csak majdnem, mert bár nekiestem, az arcom nem az övèvel, hanem a fával találkozott... Elõbb kiröhögött, mert hát ez alap, majd 2 perc után csak rákèrdezett, hogy minden rendben-e. Persze minden rendbe volt.... Negyed órànak tûnõ harmincöt perc után elèrtünk egy tisztásra, hol megpróbáltam megtanítani arra, amit általában csinálok, mikor kinnt vagyok a termèszetben.

--Visszaemlèkezèses párbeszèd--

[Apa] Feküdj le a pokrócra ès csukd be a szemed!

[Anya] Ha valami rámmászik, megetetem veled...!

[Apa] Nyugi! Csak feküdj le, csukd be a szemed, ès vegyèl nagy levegõt! Ne gondolj semmire. Hallgasd a madarak csicsergèsèt, a szèl fuvvallatát! Ürítsd ki az elmèd!

[Anya] Ès ez mire jó...?

[Apa] Egy ideig magszabdulsz a gondjaidtól, ès átjár egy leîrhatatlan èrzès. Jó lesz hidd el!

[Anya] Ha te mondod...

--pár perc múlva--

[Anya] Nekem ez nem megy... Vègig csak egy valami jár az eszembe, ès ez az idegeimre megy... Nem tudom megcsinálni bocsi!

[Apa] Sebaj. Hazakisèrlek!

--visszaemlèkezèses párbeszèd vège--

Hazafele menet egyszercsak irdatlanul elkezdett szakadni az esõ... Persze az a fehèr poló, ès a melltartó nèlkülisèg megtette a hatását. Legjobban az èn figyelèsi kèpessègeimet változtatta meg... Persze ö nem volt túlságosan elragadtatva a bimbópoló miatt... Felajánlottam neki a saját polóm.

--párbeszèd--

[Anya] Fantasztikus... Nem elèg hogy megáztam, mèg kínos is az egèsz...

...

Ne nèzd a mellemet... *feszülten

[Apa] Hogy?! MI?! Tessèk?! JA! Èn nem a melledet nèzem hanem a polód... Nem ugynaz. *viccelõdve*

*anya közben a szmèt forgatja*

[Apa] Jó na. Nyertèl! Ha gondolod, odaadom a polóm...

[Anya] Aha... Ès hogy öltözök ât?

[Apa] Majd elfordulok.

[Anya] Úgy is hátrafordulsz majd...

[Apa] Akkor legyèl szembe a hátammal. Látod ha megfordulok...

[Anya] Ja... Te meg engem...

[Apa] Ugyanmár. Bízz meg bennem...

[Anya] De ha hátrafodulsz...

[Apa] Tudom.. Halál fia vagyok...

[Anya] Nem pont erre gondoltam, de ahogy kivánod... *nevetvee*

--visszaemlèkezõs párbeszèd vège--

Levettem a polóm, ès hátranyúltam vele. Gyors átcserèlte a kèt megázott polót... Szerencsère nem volt túl messze a házuk. Kèsõ volt, a vihar pedig egyre roszabb lett. Megegyeztünk, hogy aznap ottalszok másnap megyek csak haza. Persze ruhám az nem volt, egy szál boxerbe meg nem túl elegáns lenni, így csak az õ szobája maradt, mint szabad taèr hova mehetek. Hosszas beszèlgetès után tört csak meg a jèg. Az èrzèseinkrõl beszèltünk a másiknak... Mindketten, felszínesen bár, de erõs jeleket adtunk a másiknak. Hónapokig holtponton álltunk. Mindketten tudtuk, mit èrez a màsik, de egyikünk se lèpett.

Egèszen addig a napig. Csöngetett valaki. Õ volt az. Kezèben egy papír rajta a szikra felirattal. A szent mondtat, pedig elhagyta selymes száját: Nem kellene már begyújtani?