Hogyan értessem meg velük, hogy nem hazudok, hogy tényleg csak színészkedek?

Tehát.

10 éves korom óta színész akarok lenni. De vidéken élek, nincs a közelben SEMMILYEN LEHETŐSÉG a gyakorlásra, szakkörök formájában. Mindent próbáltam, esélytelen.

De akkor sem tudom kiűzni a gondolatot a fejemből, hogy nekem egyszer ki kell próbálnom a színészkedést. 6 éve tanulok angolul, és már elég jó szinten vagyok. A filmeket is angolul nézem. És onnan tanulok. Rengeteg filmet láttam már, nagyon sok akcentust ismerek, és tudok utánozni, és ami a legfontosabb, sok karaktert ismertem már meg. És egyik szokásom, hogy ha ideges vagyok, vagy unatkozom, vagy épp nagyon boldog vagyok, akkor színészkedni kezdek. Ha nincs a fejemben semmilyen karakter egy filmből, kitalálok, és képes vagyok órákat eltölteni ezzel. Ha kell sírok, ha kell elbiciklizek valahová hogy ne hallják a kiabálásomat, ha kell gyilkost játszok, bármit. Megtanulom Joker szerepét, és próbálom utánozni Heath Ledgert. Megtanulom Bellatrix Lestrange-t, és Helena-t másolom közben. Megtanulok pár jelenetet a Ragyogásból, és Jack Nicholsont próbálom visszaadni. Mindig angolul persze.

És az a baj, hogy a szüleim sokszor rajtakapnak. Mikor a szobámban sötétben sírok, vagy magamban beszélek, vagy kiabálok, odajönnek hozzám, azt hiszik baj van. Nem tudják megérteni, hogy miért. Anyu el akar vinni pszihiáterhez, hogy idézem: " Megnyugtasson!" . ELmondtam nekik ezerszer, hogy csak jeleneteket játszok, hogy semmi bajom sincs, mégsem hisz nekem. Azt hiszik, ezt hazudom, és ezzel leplezem, az igazi problémáimat.

Mit tudnék tenni? Mi van, ha a pszihiáter is azt mondja, csak hazudok?

Köszönöm a tanácsokat!