Hogy mondjam meg a tesómnak, nem tudok 'fancy' lánybúcsút szervezni neki, mert a barátnőinek erre nincs keret?
Nyáron lesz az esküvője, mondta, hogy a tanú feladata a lánybúcsú-szervezés, reméli nem felejtem el. És hogy direkt kevés barátnőjét írta rá össze, szóval legyen "nagyon fancy".
Itt jön a gond... A csoportban, ahol beszélünk, eddig bármit írtam, mint ötlet, leszavazták.
Kezdtem a "nagyon fancyvel", hogy menjünk el 2 éjszakára Barcelonába vagy Madridba, majd az egyik lány felvetette, hogy menjünk le a Balatonhoz, Siófokra. Mikor leírtam, hogy kb. az úgy mennyi lenne, azt is leszavazták (aminek amúgy örülök is, mert egy augusztusi balatoni hétvége nem hiányzott volna).
Most még ezt a Glamping Hotelt találtam, Eger környékén, két éjszaka 57.000/fő lenne, reggelivel. Ezt is leszavazták, mert hogy drága.
Az ő részüket is megértem, mert mindannyian fiatalok, egyetemisták vagy pályakezdők, mondták, hogy oké, fizetik a lánybúcsút, de rá két hétre lesz az esküvő, ahová el kell jutni, nászajándékot kell adni és nem fér bele nekik az, hogy egy hónap alatt 200-250 ezret dobjanak ki az ablakon úgymond.
Csak közben a nővérem meg tőlem várja, hogy megszervezzek mindent és feleljek meg az elvárásainak. Úgy, hogy nekem a lánybúcsú után még lesz egy hét vizsgaidőszakom, szóval gondolhatjátok, mennyire hiányzik ez az egész nekem akkorra... Én jobban örülnék, ha megszervezné magának, mert akkor tényleg nem rám fújolnának a barátnői, hogy milyen ötleteim vannak, meg olyan lenne minden, amilyenre akarja.
A testvérdenek nincsenek barátnői, ha ennyire nem ismeri őket, hogy ki hogy áll anyagilag.
Semmit nem kell csinálnod, ez nem család, nem testvér.
Bántani sem akarom, mert nyilván mindent tökéletesre, a saját stílusa szerint szeretne.
Csak ez így ciki, mert a barátnői egymás között engem beszélnek ki, hogy miért ilyeneket találok ki, a nővérem meg tőlem várja, hogy megváltsam a világot kb.
A tesódnak csak a leendő férjét sajnálom. Szegénynek semmi sem.lesz elég,és jó.
Mondd meg neki,hogy amilyen lánybúcsúra ő vágyik,azt sajnos nem tudod kivitelezni,hisz nem turkálhatsz mások pénztárcáiban. Egy jó bulit viszont szívesen szervezel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!