Aki nagyon dok animét néz, annak rengeteg felesleges szabadideje van?
Mikor ilyeneket látok, hogy 1000 felett, meg egy szezonból többet néznek, akkor elgondolkodtat, hogy mennyi szabadideje lehet ezeknek az embereknek.
Nekem barátnőm van, tanulok, munka, stb. alig van időm ilyeneket nézni.
De ami még elgondolkodtat. Ezek az 1000 feletti animések eljutottak a japán JLPT nyelvvizsga N5-ös szintjére?
Ilyen sok anime fogyasztása után, nem csodálkoznék.
Habár, ha angol/magyar felirattal nézték, akkor nem sokat tanulhattak belőle.
Felesleges a nyelvtanulás felé offolni a témát, mert azt csak mellékesen jegyeztem meg. Ugyanakkor továbbra is fenntartom az állításom, hogy aki több ezer óra idegen nyelv szöveget belapátol idegen nyelven, az előrébb tarthatnq a nyelvtanulásban.
Az anime függőséget meg ugyanolyan károsnak tartom, mint a videojáték függőséget. A nagy gamerek is elmennek iskolába, sőt, van aki pénzt is csinál belőle úgy, hogy a YouTube-on bohóckodik, de ettől függetlenül káros, és nem normális amit csinál.
De az anime és videojáték függők ezt nem veszik észre, sőt azt gondolják, hogy az az időbeosztás, és tevékenység amit csinálnak, normális.
Aki betolt 1000-1500 animét bőven függő, ráadásul ha elmúlt 18 éves, akkor nagyobb a baj, hogy japán mesefilmeket néz. Ez nagyon gyerekes dolog, és ciki is
Bár ettől függetlenül köszi a véleményeket.
A topik nem érdekel már.
Még valami:
Ettől függetlenül tiszteletben tartom más életmódját, és nem próbálom megváltoztatni. Nem próbálom rávenni, hogy hagyja abba.
Az sem érdekel, ha egy nap lejátszik a laptopon négy, 12 részes anime évadot. Az ő dolga, az ő élete, csinálja, ha akarja.
Viszont az ilyen embereknek is tiszteletben KELL tartani az én véleményem, hogy 1000 feletti anime már függőség, és 18 év felett problémás, ha valaki még ebben a világban él, hogy japán mesefilmeket néz.
Ez így korrekt, hogy tiszteletben tartjuk egymás álláspontját, és nem győzzük meg a másikat erőszakosan.
Na, sziasztok.
Nem értem miért kellene tiszeletben tartani a degradáló stílusodat és véleményedet, amikor te ilyen hangnemben minősítesz hobbikat meg embereket, hogy "cikis" és gyerekes dolog az anime, holott attól, mert valami rajzolt, nem lesz rosszabb a története, mint egy élőszereplős filmnek. Sőt, soknak sokkal komolyabb a története, mint a mostanában készült filmeknek.
A nyelvtanulós dolgot meg akkor bizonyítsd be, de értelmetlen amit mondasz, csak nem látod be, mert gondolom az is "cikis" lenne, ha utólag kicsit elgondolkodnál dolgokon és magadba szállnál, esetleg ki is jelentenéd, hogy talán elhamarkodottan ítélkeztél. Ha az emberek angolul nem tudnak megtanulni sorozatnézéssel, majd pont japánul fognak? Nem beszélsz japánul, feltételezem más ázsiai nyelven sem beszélsz, de határozott elképzelésed van arról, hogy hogyan lehet japánul megtanulni - ezt úgy hívják amúgy, hogy kontárkodás, olyan dologban osztani az észt, amiről gőzöd sincs.
Az is baromság, hogy te kijelented, hogy aki több, mint 1000 résznyi animét látott, az függő. Aki 15 év alatt megnéz hetente egy részt, esetleg kettőt, összesen 40 percet egy héten, az bőven 1000 felett jár. Úgy tűnik, te egyszerűen nem érted a fogalom jelentését, ami szintén elég "cikis" felnőtt emberként a kontárkodásod mellett. A függőség jelentése az, hogy egy személy egy leküzdhetetlen belső kényszert érez valami iránt, és még ha akarna is változtatni ezen a szokásán, nem tud a saját akarata felülemelkedni a kényszeres cselekvésén. Ha valaki 3 hónap alatt néz meg 1000 részt, az valóban függő, de a legtöbbeknek úgy jön ki 1000+ rész, hogy már több, mint egy évtizede néznek 1-1 animét. Ha valaki megnéz heti 20-40 percnyi animét, az már függő? Ha valakinek van 2 filmsorozata, ami kb. 80-120 perc, és esetleg mellé pár filmet is néz egy héten további 2-3 órában, az nem függő? Ha valaki lélektani animét néz, akkor az ciki, de ha semmiről nem szóló gagyi humoros filmsorozatot néz a Comedy Centralon, az már nem ciki, csak azért, mert abban élő emberek játszanak, nem pedig rajzoltak? Ha valaki elolvas havonta 2-3 db 300 oldal körüli regényt, az függő? Ha valaki minden nap egy órát sportol, az függő, vagy csak a sportoló a függő, aki egész nap sportol és a versenyekből él meg? Aki naponta egy órát sportol, az miért jobb hobbi, mint a heti 20-40 perc animenézés, sőt, az többszörös szenvedélybeteg, aki naponta sportol és még hetente animét is néz? Szerintem neked rendkívül sok dologról fogalmad sincsen, és úgy vagdalkozol a témán belül, mintha szakértő lennél. Nem baj az, ha nem nézel animét vagy nem videojátékozol és nem érdekel, nem kell szeretni vagy művelni egyiket sem, de attól még kategorikusan kijelenteni ilyeneket, pláne olyan stílusban, amit megengedtél magadnak, nem lehet, és a stílusoddal volt itt mindenkinek baja, meg az alaptalan és értelmetlen kontár érveléseddel, amire más is próbált rávilágítani, csak ezeket a kommenteket egyszerűen átugrod és ignorálod, ami szintén arra utal, hogy az egyetlen gyerekes ember itt te vagy. "Gyerekes"-nek titulálsz minden 18 év feletti embert, aki merészel animét nézni - amivel egy egész országot sikerült leszólnod, ugyanis Japánban nem ritka, hogy idősebb emberek is nemcsak animét néznek, de képzeld el mangát is olvasnak. Nem kell valamit szeretni, de nem kell attól becsmérelni sem. Hogy kinek milyen munkája, tanulmánya van, mire mennyi időt tud és akar beosztani, mitől kapcsolódik ki és mi szórakoztatja, az abszolút magánügye mindenkinek.
#25
"Nem értem miért kellene tiszeletben tartani a degradáló stílusodat és véleményedet, amikor te ilyen hangnemben minősítesz hobbikat meg embereket, hogy "cikis" és gyerekes dolog az anime, holott attól, mert valami rajzolt, nem lesz rosszabb a története, mint egy élőszereplős filmnek."
AZÉRT, mert az embereknek joguk van, a szabad vélemény kinyilvánításhoz, ha az megfelelő keretek között történik. Az, hogy én cikinek és gyerekesnek tartom az animét felnőtteknél, ha az álép egy határt, egy teljesen normális megfogalmazás. Van ennél keményebb stílus is, de aki ezt hajlandó megérteni, tiszteletben tartani, annak nagy hiányosságai vannak.
A ilyen "logikád" alapján akkor én is besértődhettem volna, ha rossz csapatnak tartotta volna valaki a tinikori kedvenc csapatomat az FC Barcelona-t. Vagy Richard Dawkins írásait ki sem kellett volna adni, ami valláskritikát tartalmaz.
Meg kell érteni, hogy van létezik negatív kritika, és abban is többféle, és egy bizonyos stílust el KELL fogadni, mivel nem szabad elnyomni a másik embert, és nem lehet ráerőszakolni a másik véleményt sem.
A japánban mesefilmeket meg felesleges előttem védeni. Ismerem őket. Tudod, "desz ót, ván písz, sérá mún, és a többi. :) Igen, gyerekesnek tartom, ha valaki ebben a világban él, és ezresével nézi ezeket felnőttként is.
"ugyanis Japánban nem ritka, hogy idősebb emberek is nemcsak animét néznek, de képzeld el mangát is olvasnak"
Igen, 14-17 éves diákok. Az idősebbek meg a klasszikus animékkel (dragonból) nosztalgiáznak, de a hétköznapi japán felnőtt ember aligha vágja, hogy kijött-e a Platinum End második évada. Valószínűleg azt sem tudja, mi az. Csak a nagy nyugati anime fanok vágják ezt a témát.
Amúgy meg miért is érdekes, hogy Japánban mi történik?
Egy teljesen másik kultura, amibe beleláttam, mivel hosszú ideig voltam kapcsolatban egy ott élő emberrel.
Ezek az animék csak akkor kerültek szóba, amikor én kérdeztem róla, és az ő japán barátairól sem hallottam, hogy nagy anime fanok lennének....
#24
"A nyelvtanulást illetően ragad az emberre sok kifejezés, az biztos, Japánba mentünk anno nászútra, az alap dolgokra elég volt a tudásom."
Legalább te okosan nézel animéket, profitáltál belőle, így azért másabbul néz ki a dolog. Ez így nem gyerekes, hanem érettebb viselkedés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!