Animét keresek a lentiek alapján!(?)
Tehát olyan animét keresek ami inkább romantikus és vannak benne forróbb pillanatok, jelenetek (már ha értitek).
Nem szempont, hogy fiú-lány szerepeljen benne.
Lehet yaoi, yuri is.
Kuttsukiboshi (2 részes OVA), leszbikus, inkább felnőtteknek. Régen láttam, úgy rémlik, 1-2 erotikusabb jelenetet is szerepeltetnek benne.
Kokoro connect (13 rész), folytatása:
Kokoro connect Michi random (4 rész).
Ezt is inkább felnőtteknek ajánlom, erősen lélektani, habár nagykamaszokról szól, az (ESP jelenségek által) felgyorsított lelki érésükről, olykor erotikus, olykor romantikus is. De elsősorban pszichés fejlődésről szól egyénileg, valamint a barátság lélektanáról.
Kashimashi: ez bár egyáltalán nem erotikus, viszont azért említem meg, mert elgondolkodtató anime, aranyos kamaszlányokról. Leszbikus szerelmi sokszög. (NEM scifi! Csak az első részben van ürügyként egy kis scifi.)
Happy Sugar Life:
ez nem csak hogy felnőtteknek való, de azon belül is erős idegzetáeknek. Elmebetegek a főszereplők, majdnem mind. A főszereplő nő pedofil beütésű, szerelme egy ovis kislány, és a nő yandere, tehát gyilkol a szerelméért, hideg fejjel, kimérten, bárkit, de tényleg bárkit képes megölni a céljáért.
Az anime a szeretet és a szerelem fogalmát járja körül, az elmebetegek szemszögéből.
Erotikus szempontból is a perverziók és beteges vágyak jellemzik, pl pedofíl jellegű vonzódás, mazochizmus, stb.
Domestic Girlfriend
Higehiro
Kuzu no Honkai
Mangaka-san to Assistant-san to
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!