Mi a véleményetek a Tower of God-ról?
Így az első szezon végére elég érdekes lett számomra. Pedig az indítás nem fogott meg, sőt. Valamint beleolvastam a webtoon-ba is. Ott jóval érthetőbbnek tűnt a történet mint az animében.
Kiváncsi vagyok, ti hogyan vélekedtek róla.
Nekem tetszett, bár a történet számomra is homályos, vagy legalábbis a világ felépítése. Ezért is várom a következő évadot, hátha sikerül jobban megvilágosodnom.
A szereplők jóknak tűntek, csak a legtöbb nem lett annyira kibontva. Kivéve Rachel, akinél jobb lett vona, ha még nem tudjuk meg teljes mértékben az indítékait. Yoru - nem, nem fogom Bamnak hívni - egy kicsit irritál ezzel a Rachelmániájával, de végülis valamennyire érthető.
Őszintén szólva nálam nem kell sok, hogy megkedveljek egy animét. Ennél szerintem a látvány, meg a történet is bevonzott, illetve az, hogy egyre többre voltam kíváncsi a világgal kapcsolatban. Ezen kívül a csavarokkal sem spóroltak. Azt is el tudom képzelni, hogy ez még csak a prológus volt, és legközelebb még izgalmasabb lesz - bár szerintem ennek az évadnak is voltak nagyon jó, pörgős részei. Utóbbi mondatomat pedig úgy mondom, hogy én még csak bele se néztem a webtoonba.
Nekem ez volt az első webtoonom és egyben a kedvencem is. Azóta már olvastam Unordinaryt, Bastardot, Solo Levelinget stb.. Nagyon vártam annak ellenére, hogy tudtam, hogy 78 fejezetet nem lesz valami könnyű belepréselni 13 epizódba. Összességében ha az animét nézzük natúrba, akkor szerintem egész jó lett, viszont az maga az adaptáció véleményem szerint jó szarra sikerült. Nemizgat ki mit mond, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel. Akárcsak ha vet az ember egy pillantást a Reddites discussion thread-ekre. Az anime-only és a webtoon olvasó részleg körülbelül ég és föld. Nem az a bajom, hogy kihagytak dolgokat, hanem az, hogy több esetben is bizonyos részek belefértek volna és ehelyett valami elbaszott anime original fost benyomtak. Túl sokat változtattak meg. Csúnya dolog lenne rávarrni egy emberre, de nagy eséllyel a legtöbb ilyen mögött a rendező Takashi Sano állt. Az utolsó részben ez teljesen beigazolódott. Nemtudom mi szükség volt arra, hogy lebutítsák azt az utolsó jelenetet valami shounen clichés hulladékra. Tele volt fölösleges változtatásokkal. A fő probléma az az, hogy a crunchyroll is egyértelműen megfogalmazta, hogy ezt a sorozatot a nyugatiaknak plusz a koreaiknak szánták, Japánban nem is igazán vetitették, és nem lett volna szükség ráhúzni a shounenes köntöst. Főleg ez az első évad, meg még a második egy darabig voltak azok, ahol el lett találva az egész történetnek a hangulata és az aurája. Igaz, hogy később már shounenes lett, de itt még nem, sőt később is még inkább olyan kevert.
A legnagyobb probléma azzal volt, hogy több esetben félrekarakterizálták őket. Itt teljesen nakamák lettek. A webtoonban azért ennél reálisabban viselkedtek. Azt szintén nem jött át, hogy miért kéne bebaszni valkinek a temetésén. Legjobban Endorsinak az ábrázolása fájt. Gyakorlatilag teljesen kivágták a kapcsolatát a főhőssel. Még 4chan-en is szidták őket emiatt orrba szájba. A karakterének a fejlődésében nagy szerepet játszik Bam és teljesen elbaszták. Kíváncsi vagyok, hogy mivel fogják majd magyarázni, hogy miért viselkedik úgy, ahogy a második évadtól. Mellesleg őt shippelik a fandomból a legtöbben Bammel, úgyhogy ezt lehet kár volt. Khunnal érdekes módon szinte mindent megtartottak. Rak sem tetszett annyira. A webtoonban nem volt ennyire "bohóc" ráadásul idővel szerette őt meg a nép. Van egy olyan érzésem, hogy azért kapott ennyi screentime-ot, mert ő az egyik legnépszerűbb karakter úgy amúgy, viszont az nem az első évadban nyújtott teljesítménye miatt van. Aztán úgy szintén kivágták az összes quote-ot, amit mindenki hallani akart. Kivágták az összes poént. Az utóbbi 2 helyett kaptunk lebutított dialógusokat,a hátralévő időben pedig Rak csokoládét zabált. Talán a karakterek közül Rachelt kezelték a legjobban. Tetszett, amit vele csináltak.Az openingek és az endingek jók voltak annak ellenére, hogy k-pop sztárok alkották. Volt, aki ezek miatt maradt. A soundtrackek azok úgy magukban jók voltak, Kevin Penkin alkotta őket, úgyhogy ez váható is volt. A hangmérnök viszont néha nem volt teljesen észnél. Többször is baromi halk volt a háttérzene és egyszer kétszer nem passzolt, de ez úgy összességében rendben volt. A stílus, és az animáció, amiben készült az tetszett. Nemértem, hogy miért finnyogtak sokan. Gyakorltilsg olyan volt mintha kombinálták volna a korábbi és a későbbi designt. A stúdióval sincs semmi bajom, annak ellenére, hogy viszonylag noname (Telecom Animation Film) a másik két leendő webtoonos anime stúdiójához képest. Beszélek itt a God of Hoghschoolról (Mappa, aki majd animálni fogja az attack on titan negyedik évadát), és a Noblesse (ProductionIG). Két nagyobb villanásuk volt, amikor megmutatták, hogy tudnak animálni és tudatosan csinákták olyanra a sorozatot, amilyenre. Ez egyébként jobban idézi magának a mahnwának a stílusát. Itt is megmutatkozik az, hogy a Tower of Godnak a fő vonzereje nem a harcijeleneteken alapul, hanem magán a történeten és a világ felépítésén (esetleg karaktereken.). Összességén ez az első évad így megfelelő volt, viszont ha ez valaha is kap második évadot, akkor remélem, hogy már egy új rendező fogja megalkotni. Senkinek sem könnyű 78 fejezetet 13 részbe belepakolni, viszont szerintem több helyen is hibás döntést hozott, elősorban a fölösleges változtatásokkal. Arra viszont kíváncsi leszek, hogy hogyan fogják feltakarítani, ennek az adaptációnak a maradványait. Tudom, hogy rohadtul kritikus voltam, de nekem ez a véleményem.
Egyetértek a #6-sal, visont szerintem Rachel karakterét se kezelték jól. Már itt az első évadban lelőtték, hogy mi a motivációja, mért cselekszik, holott ez jóval a "2.évadban" sem lett teljesen tiszta. Ennek pont az lett volt a lényege, hogy a néző/olvasó is gondolkodjon, hogy mért is csinálja ezt az egészet. Az egész karakterét pozitívabban probálják beállítani, mint amilyen valójában. Valamint, ott volt a Headon -nal kötött egyesség is, ami a anime serint arról szól, hogy ha ő akar lenni a heroine meg kell ölnie Baam-ot, holott a webtoon-ba erről szó sem volt (mármint hogy meg kell ölnie őt). Baam reakciója is olyan semmilyen miután Rachel lelökte őt, miközben "kicsit" jobban kifejte a dühét.
Endorsi karakterével amit csináltak a meg tényleg vállalhatatlan,a #6-os mondandóját annyival egésíteném ki, hogy az animében a majdani cspaattársaival próbálják közelebbi viszonyba hozni, még eredetileg pont hogy csak Baam-mal tudott úgy kommunikálni ahogy akart, mert ő nem at nézte, hogy ő egyik Jahah/Zahard hercegnő.
Egyébként nem tudom, hogy akarják feldolgozni a webtoon 13 részes animékbe, így is egy csomó mindent kihagytak, a 2.évadnál (337 fejezet) pedig nagyon egybefüggőek a dolgok és nem lehet ilyen élesen határokat húzni, hogy hol legyen vége az évadnak
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!