Lányok, akik nehezen fogadták el magukban, hogy a nőket (is) szeretik, hogyan mentek át ezen a krízisen?

Nekem "könnyebb" a helyzetem mert a környezetem elfogadó, viszont el kellett engednem a magammal szemben támasztott elvárásaimat, és azt az illúziót, hogy megfelelhetek másoknak. Sokat segített, hogy bár tökéletes életem nem lehet, de lehetek szabad azzal akit szeretek.

Mondjuk hozzá kell tennem "coming out" még nem volt, mert nem voltam lánnyal - a szeretteim úgyis el fognak fogadni ha egy nő kezét fogom majd. Ha meg mégsem akkor félreismertem őket és rágjanak kefét.

Mi az amiért te nem fogadod el magad?

Egy barátnőm felvállalta először az egész osztálya, aztán az egész suli tudta kb (évfolyamtársak voltunk) és semmi bántás, gúnyolódás nem érte emiatt, mindenki ugyanúgy szerette továbbra is, nem kezelték máshogyan, sőt sokan felnéztek rá amiért mer önmaga lenni, nem csak ebben. Aztán én elmondtam neki,és ez sokat segített hogy valakivel tudtam erről beszélni, aztán elmondtam még egy pár embernek akikben megbíztam, nagyon felszabadító érzés volt, és mindenki nagyon támogató és kedves volt, illetve páran meg bevallották hogy amúgy ők is. :D Most Pesten járok egyetemre itt meg majdnem több emberben van hajlam a saját neme iránt is, mint amennyiben nem. :D

Szóval nekem az hogy szinte semmi elítélést nem tapasztaltam, olyan is volt aki homofóbnak tartotta magát de azt mondta hogy engem annyira kedvel, meg olyan aranyos vagyok hogy nem tud emiatt máshogy nézni rám. :) Szóval az se rémisszen meg ha valaki elviekben homofób mert sok ilyen is másképp állna hozzá ha ismerne is valakit, nem csak előítéletei lennének.

Családban mondjuk még tényleg csak pár embernek mertem elmondani, nem kifejezetten homofóbok, de nem is a legelfogadóbbak, tervezem de még ne szedtem össze a bátorságot. A barátnőm családja viszont tud rólunk mindent és teljesen elfogadnak, támogatnak.

A fiúkhoz is vonzódok amúgy, de a lányokhoz jobban.