Életem legelső szakításán vagyok túl, nagyon fáj, nagyon rossz, BELEŐRÜLÖK, nem tudok magammal mit kezdeni. Mivel foglalhatnám le a gondolataim?

Mindketten 20 évesek vagyunk, 5 éve voltunk együtt. Nekem körülötte forgott az életem ezalatt az 5 év alatt. Csak ő volt nekem, a barátaim elvesztettem, a szüleim is még tavaly, de Őt imádtam. Minden nap, minden órában vele voltam (kivétel az iskolai napok, vagy mikor dolgoztam, de utána rohantam hozzá, és nem is tágítottam mellőle). A problémák akkor kezdődtek, mikor ő elkezdett szociális életet élni, bulizni járt, eljárt a barátnőivel mindenfele, velem meg sehova nem jött. Iszonyatosan féltékeny voltam rá így is (korábban rengeteg vita volt ebből, sokat veszekedtünk miatta, volt hogy egyik barátnőjével is vitába keveredtem), de 5 nappal ezelőtt mikor jött a barátnőjétől nagyon durván összevesztünk, valahogy teljesen elszaladt velem a ló, olyanokat mondtam neki, hogy még én sem tudom felfogni, hogy ejthettem ki ilyeneket a számon. Utána ő is a fejemhez vágta, hogy feladja, és ne keressem többé, mert nincs neki türelme velem szenvedni, és ott is hagyott, hiába mentem utána, nem volt képes válaszolni, úgyhogy úgy döntöttem akkor, inkább hagyom őt, majd lenyugszik és beszélünk. De már azóta próbáltam vele beszélni, a telefont nem veszi fel, minden lehetséges helyről meg letiltott.

Tudom, hogy csak 5 napja "szakítottunk", de ahhoz képest, hogy az előző 5 évem szinte minden áldott vele töltöttem, ez az 5 nap nélküle már teljesen kikészít. Mondanom sem kell, bőgök amikor csak rágondolok, nem tudok enni, nem tudok semmit sem csinálni, mert csak ő jut eszembe, és mindig összeszorul a gyomrom a gondolattól, hogy Ő nincs nekem többé. Minden rá emlékeztet, meg a szép közös emlékeinkre. Nagyon megbántam mindent amit mondtam neki, az összes veszekedésünket, és tudom mekkora nagy hülye voltam, bocsánatot szeretnék tőle kérni, de ő még látni sem akar.

Most próbálok magamnak valami elfoglaltságot keresni, de mindig, MINDIG ő jár a fejemben, és sírnom kell a gondolattól, nem tudok elolvasni egy könyvet, mert semmit nem fogok fel belőle, csak Ő van a fejemben. Nem tudok semmit csinálni, még soha nem éreztem valaminek ennyire a hiányát, csak fekszem az ágyban egész nap és forgolódok, nem alszok semmit, a munkahelyemen is nagyon gyér a teljesítményem, nem tudok koncentrálni egyszerűen.

Tudom, tudom hogy mekkora idióta voltam, nem kellett volna neki, meg a többiekre annyira csúnya dolgokat mondanom, de már ezt nem tudom visszacsinálni.

Akik esetleg szakítottak már, vagy hasonló cipőben jártak/járnak, tudnak valami tanácsot adni hogy mit kezdjek magammal? Már minden lehető tippet amit olvastam, kipróbáltam, de nem használt egyik sem. Az idő enyhíti a dolgokat, ez igaz, viszont nem tudok várni, most akarom megszüntetni ezt az érzést, betegnek érzem tőle magam, és nagyon nagy a bűntudatom, mert tudom, hogy csak miattam van ez az egész, és ha nem viselkednék így, talán még mindig együtt lehetnénk. Nekem egyszerűen csak rosszul esett, hogy engem nem vett előrébb mint a barátnőit, mikor velem van együtt.