Nektek, hogy sikerült elengedni a szerelmeteket?

Ez normális válasz volt... Tudom nem az én kategóriám de nèha átcsapongok nevetni

Na de visszatérve a problémára, ez egy uniszex probléma mindenkinek van/volt/lesz egy nagy szerelme és néha el kell engedni. És tényleg az a legjobb gyógyír ha közömbös maradsz. Mert ha megadod magad a fájdalomnak akkor az belülről fog felemèszteni hosszútávon és torzul a személyiség is... Ráadásul a fájdalom miatt rengeteg új jobb vagy más lehetőség elől ütöd el magad. Szomorúnak lenni ráèrsz bármikor de az életet megèlni kell és nem tulèlni

Úgy hogy elhalványult az érzés

Az idő is rásegített, a távolság, meg egy új szerelem

Egyetértek Ramone-nal a közömbösséget illetően, ez a legbékésebb érzés. Ezen kívül azt tudom mondani, hogy kis mértékben a gyűlölködés, a személy lealacsonyítása, de tényleg csak kis mértékben, szintén segíti számomra a szívtörés túlélését. Hogy "menjen a halálba", meg "úgy is találok nála jobbat", és utóbbiért tényleg próbálok is tenni, ha már úgy érzem van bennem elég erő egy új szerelem fogadására. Az új szerelem szintén jó gyógyír a régire. Ez hatalmas önmunka, és valamilyen szinten ki kell magunkat idegelni. A legutóbbi csalódásom óta azonban, jelen állapotomban viszont úgy érzem nagyon vékony a határvonal azt illetően, hogy átessek a ló túloldalára, és elkezdjek fűvel-fával lefeküdni null érzelem nélkül.

A boldogság titka a rövidtávú memória. Én most ezt gyakorlom.