Ti hogy vagytok evvel? Vagy az ilyen dolgokkal?

Hogy mi lesz ha felvállalom? - Elképzelhető, hogy érni fognak atrocitások.

Tudok majd kézenfogva sétálni vele úgy, hogy nem kapok rossz megjegyzéseket? - Ez attól függ, hol teszed ezt. Van ahol elfogadóbbak, máshol kevésbé. Valószínűsíthető, hogy fogsz néha-néha kapni beszólást.

Vagy a család...uhh :/ ti hogy mondtátok el? Mennyi idő elteltével? - Én felvállalom az aktuális partnereimet és bár nyomaszt, hogy nem fogadnak el, de nem tudok ezzel mit kezdeni, mert nem érzem korrektnek, hogy abba szólnak bele kit szerethetek. Terelgessenek járható irányba, de a magánéletemet hagyják békén, ez szerintem alap kéne legyen családban is. Nem könnyű, vannak kevésbé elfogadó szülők és én sem azért mondom el, hogy nekik fájjon, egyszerűen, ha rákérdeznek hova megyek, mit csinálok, akkor hazudni nem fogok.

Mi lesz, ha felvállalom és aztàn szakítunk? - A következő barátnődnél már nem fog meglepődni senki. Ennyi haszna van... kell valaki, akivel elindul az ember ezen az úton és azzal mindenki tisztában van, hogy semmi nem tart örökké, legfeljebb hosszú ideig.

Mennyire nehéz párt találni? - Attól függ, milyen nagyok az elvárásaid.

eltudjátok képzelni magatokat idősen a párotokkal? - Igyekszek a jelennek élni. Azt tudom, hogy mikor fiúkkal próbálkoztam, beugrott egy kép, hogy el tudom-e magam képzelni egy papival az oldalamon és az unokáknak azt ecsetelni, milyen nagy a szerelem a nagyapjukkal közöttünk, holott közben azt bánom, hogy nem éltem meg, amit szerettem volna a lányokkal. Köszönöm, ebből nem kérek... nem akarok magamra erőszakolni egy ilyen mások szerint normális jövőt, ha nekem egyáltalán nem ez a vágyam.

Unokákkal? Esetleg ők mit fognak gondolni? Lehet egyáltalán saját gyerekem? - Ha lesz ilyen a családban, elfogadóak lesznek valószínűleg, bár nekem mint mondtam, nincsenek ilyen terveim. Jön, ami jön. Nem ragaszkodok ilyesmihez, hogy gyerek, unoka stb, bár a gyerekeket szeretem, de fel tudom mérni érdemes-e ezzel próbálkozni bármilyen módon. Egyébként igen, lehet gyereked, számos módja van.

titeket is foglalkoztattak ilyen dolgok mikor rájöttetek, hogy melegek vagytok? - Elég rövid ideig. Előtte se voltak olyan álmaim, mint amiket fentebb már említettem, így nem volt nehéz megbékélni a gondolattal, hogy nem a hagyományos értelemben vett "normális" életem lesz valószínűleg.

Az lehet a gond, hogy még magadat se fogadtad el teljesen és nehogy ez tegye tönkre a kapcsolataidat.

Te döntésed, mi az, amiben hagyod, hogy mások befolyásoljanak, bár ezt szerintem nem érdemes hagyni, legfeljebb bizonyos korlátokon belül.

Megpróbáltam értelmesen kifejteni dolgokat, nem tudom mennyire sikerült.

Nos én azután mondtam el az anyámnak,hogy először szakítottunk az akkori barátnőmmel(összesen 2x) Anyám nagyon megértően fogadta a dolgokat és mindenről tudok vele beszélni a mai napi. Persze ez sülőfüggő.

Az,hogy ki mit gondol ne érdekeljen. Én az összes barátnőmmel kézen fogva sétáltam és csókolóztam(kulturált módon) Elvileg igen csak rohamos ütemet vett az orvostudomány azon része,ahol avval kísérleteznek,hogy két leszbikusnak biológiai gyereke lessen. Tehát ha sajátot akarsz majd egyszer,talán addigra kiforrja magát. Párt nem éppen a legegyszerűbb találni,de nem is kell állandóan keresni,viszont nem árt ha nyitott szemmel jársz.

15 éves voltam mikor erre rájött. Beleestem a kolis szobatársnőmbe és utána volt egy szép közös évünk,mai napig beszélgető viszonyt őrzünk.

Viszont csak akkor tálald ezt a szüleidnek ha biztosnak érzed a SAJÁT és a párod érzéseit is. :) ez az én tanácsom :$