A családotokból kiknek coming outoltatok, kiknek nem és miért?

Szüleim tudják, tesók is, mondjuk nem is év vagyok az egyetlen a családban, az egyik tesóm is bi. Jó viszonyban vagyunk, szóval természetesen jött, hogy tudják.

A tágabb családi körrel én nem nagyon érintkezek, mert úgy egyébként se érdekeljük egymást szóval nekik nem volt rá ok.

Van még valaki a családunk konzervatívabb ágán akiről full levágós, hogy nem heteró, róla """""nem tudnak""""" én meg úgy vagyok vele, hogy csak emiatt nem fogunk egymás keblére borulni. Nincs is meg az a bizalmi viszony, de mint mondtam emberi szinten totál nem jövünk ki ettől függetlenül sem.

Nagyszülők már nem élnek.

Egyedül a bátyám tudja,mivel ő nagyon elfogadó.Hálás volt,mikor elmondtam neki,azóta is támogat és vigasztal,mikor szerelmi bánatom van:)

A nővéremnek is elmondtam kiskamasz koromban,de olyan rosszul fogadta,hogy azt hazudtam neki,csak kamaszkori útkeresés volt.

A szüleim még nem tudják,nem véresen homofóbok,de tudom hogy csalódás lenne számukra.

A barátaim,osztálytársaim mind tudják,sose volt ebből konfliktusom.

Pánromantikus aszexuális vagyok. Mindenkinek coming outoltam már a közeli családomból (egy húg, apa, anya, nagymamák, nagypapa), mert aktivistaként sokat foglalkozom ehhez kapcsolódó témákkal (pl. workshopokon tartok előadást) és mindig hangsúlyozom, hogy milyen fontos a felvállalás és a láthatóság megteremtése. (Persze nyilván senkit sem szabad coming outra kényszeríteni, és senki nem kötelezett elmondani másoknak az orientációját.) Nem akartam álszent lenni.

Először a húgomnak mondtam el, őt nem kifejezetten érdekli az ilyesmi és nem is lelkizős típus, de tudtam, hogy nem fog elítélni.

Utána anyukámnak, mert elsírtam magam egy karakter coming outjánál, és rákérdezett, hogy miért. Tőle megkaptam az "Egyszer megtalálod az Igazit" dolgot az aszexualitásra, de a pánromantikussággal nem volt semmi baja. Azóta szerintem az aszexualitást is megértőbben kezeli.

Apukámnak féltem coming outolni, mert ő kicsit érzéketlebb, és korábban már szóba jött, hogy szerinte a szexuális vonzalomtól lesz a barátságból romantika, és a lányok sokszor azért hiszik magukat leszbikusnak, mert valójában csak nagyon jó barátok, akik jól megértik egymást. Ezután nagyon féltem, hogy nem értené meg, hogy képes vagyok beleszeretni másokban szexuális vonzalom nélkül, különösen ha éppen egy másik lányról van szó. (Pedig bannem nagyon határozottan elkülönül a szerelem és a barátság érzése.)

Amikor végül mégis elmondtam neki, tőle is megkaptam a "Mi van, ha ez majd megváltozik?" szöveget, most komolyan, mi lenne? Akkor más címkét veszek fel. Nehezen értette meg, de nagyon igyekezett, és mára néha ő küld nekem cikkeket az aszexualitásról. A coming out után közvetlenül pedig felajánlotta, hogy elvisz Pridera, az azonos neműek iránt érzett vonzalmam őt sem zavarta.

Anyai ágon a nagyimnak azért féltem coming outolni, mert keresztény és többször fejezte ki a Pride iránti iszonyát. Benne nagyon élénken él a kormánypárti média által lehozott kép, hogy a Prideon mindenki meztelenül vagy szado-mazo szerelésben lengeti a farkát kocsik tetején állva, és hiába akartam neki képet mutatni a valóságos Prideról, nem akarta látni. De meglepő módon amikor végül mégis elmondtam neki (akkor szakított velem az első barátnőm, nagyon ki voltam lelkileg és kérdezte, hogy mi a baj), nagyon kedvesen reagált, biztosított róla, hogy így is szeretni fog. Nem értette teljesen, de nem is vártam tőle.

Apai ágon a nagyszüleimnek azért nem akartam coming outolni, mert igazság szerint úgy is magasról tesznek a magánéletünkre, csak a szakmai teljesítményünk érdekli őket. Szóval minek. Meg attól is féltem kicsit, hogy kiutálnak majd, amiért lehet, hogy nem csinálok majd nekik unokákat. Végül apukám győzött meg, hogy mondjam el nekik. Elmondtam, azóta is úgy tesznek, mintha nem tudnák. Nagymamám egyszer tett valami megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy dehát a reprodukció az egyetlen értelme az életnek. Családon belül ez volt a legrosszabb coming out élményem, és tudom, hogy nagy szerencsém van a családommal.

Bocsi, h ide pofázok de szerintem fontos lehet.

41 éves teljesen elfogadó hetero csaj vagyok, szerintem az a fő probléma az elfogadással, h csomó mindent nem ismernek az emberek. Nekem is teljesen új az 5.hsz fogalmai, pánromantikus, aszexszuális. Persze én rákeresek ha érdekel, de egy homofób sose fog utána nézni mert bele van rögződve egy hülyeség a fejébe.

Persze nem erőszakosan de tájékoztatni kéne az embereket és rögtön nem lenne nehéz senkinek a coming out, szerintem.

Persze ez egy nagyon vékony jég, hogy hol az erőszakos pofába nyomás és hol a finom tájékoztatás, és az erőszakos sokkal rosszabbat tesz, mint pl a pride.

Teljesen egyet értek a pride mondani valójával, én is kilennék ha csak azért mert pl szőke vagyok nem lehetnék a férjem teljes egyenrangú társa a társadalomba, de ami a prideon megy az sajnos csak rosszabbat tesz, mint elfogadtatni azt, hogy teljesen normális ha két ember szereti egymási nemtől függetlenül.

Bocsi, hogy hosszú lett és nem a kérdésre válsz 🤪

Sajnos, hogy a magyar társadalom még nem nött fel ehhez a kérdéshez :-(

Tölünk nyugatabbra egyáltalán nem probléma a melegség, még csak nem is téma pl. egy munkahelyen. Söt, a Siemens cég még kimondottan fel is veszi a meleg embereket az állományába. Tehát toleránsak az emberek. Igaz nem is nagyon foglalkoznak másokkal, mások életével, mint nálunk a faluban, hogy mindenki a másikról pletykál.