Lehet, hogy a testvérem és köztem több van, mint testvéri szeretet?

Az öcsém és köztem 6 év korkülönbség van. Apánk 7 éves koromban, tehát nem sokkal öcsém születése után ott is hagyott minket, azóta talán kétszer ha találkoztunk vele, így hárman maradtunk. Apánkban annyi gerinc volt, hogy pénzügyileg nem hagyott minket a szarban, úgyhogy el-eléldegéltünk. Hét évesen próbáltam az öcsémet (legyen K a neve) úgy nevelgetni, mintha én lennék az apja, mert amikor még velünk volt, nagyon jó érzés volt valakinek a nyakán csüngni, verekedni vele, meg ilyenek, és én ezt nem akartam elvenni tőle, ezért kisgyerekként apaként próbáltam viselkedni. Persze baromi sokszor összezördültünk, dehát testvérek voltunk. Sokszor kézenfogva járkáltunk az utcán, mikor anyu megkérdezte, kinek a kezét akarja fogni, mindig azt mondta, hogy az enyémet. Nem is volt furcsa, gyerekként tök normálisnak tűnt az egész.

Mikor K is elkezdett iskolába járni, akkor sokszor volt az, hogy átszökdösött hozzám óra alatt, mert hogy fél nélkülem ott lenni. Ezt úgy-ahogy kinőtte, de furcsa módon nem éreztem magam kellemetlenül, mikor megjelent a tanterem ajtajában. 14 éves voltam, ő pedig csak 7, és az a fajta apai figura még mindig bennem élt.

A feketeleves a középsuliban jött. Elkerültünk egymástól, és K sokszor sírdogált iskolában, ezt így elmesélte nekem, mert hogy nagyon egyedül érzi magát. Pedig voltak barátai, akikkel játszott, mégis én hiányoztam neki a legjobban. Tehát míg én anyuért sírtam első osztályban, ő értem 3-4. osztályban. Furcsa volt, de annyira azért nem foglalkoztam vele. "Apa figura"...

Leszögezném, hogy nekem sohasem voltak barátnőim, még kalandjaim sem, ugyanis vagyok annyira céltudatos, hogy inkább a tanulmányaimmal és a családommal foglalkozzak első körben. Knak sem volt senkije, és mikor megkérdeztem tőle, miért nem keres valakit, azt mondta, nem érdekli őt a szerelemkeresés. Sokszor nyíltan beszélgetett velem a szexről, sőt én voltam az, aki felvilágosította őt az egészről 11 éves korában. Visszagondolva viccesnek hangozhat a kérdés, hogy "Rossz dolog, hogy rángattam a fütyimet?", de ott és akkor a legkomolyabb arccal mondtam el, hogy mégis mi ez, hogy történik. És később is, ha valami kérdése volt a szexszel és a szexualitással, hozzám fordult. Így derült ki az is, hogy nem csak a lányokat nézi meg. Nem csináltam nagy ügyet belőle, elvégre kíváncsiságból én is néztem melegpornót ebben a korban, de elmagyaráztam neki a szexuális irányultságok történetét is.

Később sem lett neki barátnője, de még esetlegesen barátja sem, azonban a régi gyerekkori berögződéseket nem nagyon hagyta el. Például 17 évesen egy 11 éves fiú kezét kellett néha fognom, sőt még öklelőztünk is sokszor, és közös szoba lévén gyakran velem együtt aludt el. Nem zavart, de kezdett furcsa lenni pár év múlva, és meg is kérdeztem, hogy miért csinálja 15 évesen azt, hogy hozzám bújik elalvás előtt. Azt mondta azért, mert biztonságban érzi magát, és jó érzés neki. Ilyenkor persze megint felötlött, hogy nekem is jó volt apámmal így feküdni meg minden, de az több mint tíz éve történt. És ez a bújás nem is nagyon tűnt el, mindössze a veszekedések alkalmával, de utána újra együtt aludtunk el. Idővel pedig már teljesen megszokott volt a közelsége, ha nem ölelhettem álmomban, akkor nem is tudtam ugyanúgy aludni.

És most itt vagyunk. 26 és 20 évesen. Mind a ketten közel azonosan kifejlődtünk, szellemileg, testileg, és szexuálisan. Nekem se volt soha senkim, neki sem, viszont múltkor előjött egy téma a közös iszogatásunk közben. Azt mondta, hogy sosem bánná, ha úgy lehetnénk együtt, mint egy igazi pár. Ekkor megcsörrent a vészharang, hogy ez lehetetlen, elvégre testvérek vagyunk, és ennek így is kell maradnia, hiába egymás jelenléte elengedhetetlen ahhoz, hogy tökéletesen érezhessük magunkat.

És elgondolkoztam. Nem azon, amit mondott, hanem azon, ami a vészharang mögül szólt hozzám. Hogy miért is nem bánnám, ha tényleg több lehetne köztünk a testvériességen túl... És aggódok. Amiatt, hogy ez az egész kitudódik, hogy anyánknak - csodálom, hogy nem szólja meg két felnőtt férfi ilyen nyílt közelségét - ne okozzunk hatalmas szívfájdalmat ezzel. Testvérek vagyunk, két srác, de ugyanakkor én is érzem, és ő is, gyerekkorunk óta, hogy ez több volt mindig is, mint testvéri szeretet.

Röviden ennyi. Szerintetek mégis mit kéne csinálnom?