Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szlovákiában vannak melegek?










Ennek alapvetően az az oka, hogy Szlovákiában eléggé rossz a melegek helyzete és az, hogy viszonylagosan kevés magyar él ott, mondjuk 4-600 ezer.
Budapest népessége alapból közel 1,8 millió és azt gondolom, hogy a magyar nyelvterületek (tehát ahol az emberek többsége beszél magyarul) közül messze Budapest a legtoleránsabb.
Ennek szerintem az alapvető oka, hogy például a média álltal ördögített Pride Budapesten található és az itt élők talán már testközelből is látták az eseményt és nem csak azt a pár kompromittáló esetet, amit mondjuk sok médiaoldal kihangsúlyoz vagy amilyen képeket kitesznek.
Szintén oka, hogy Budapest nagyváros, nem túrkálnak annyira az emberek egymás életében, mint egy párszáz fős faluban, ahol mindenki-mindenkit ismer.
Az is nagymértékben hozzájárul, hogy Budapesten sokkal több melegközösség, szórakozóhely, melegbarát kávézó stb van és ez is láthatóvá teszi a közösséget. Az meg, hogy sokan felvállalják szintén azt erősíti, hogy a közösség látható.
És azért akik ismernek melegeket, akiknek van a közvetlen környezetükben olyan, akikről tudják (ez Magyarországon 25% kb, Budapesten ennél jóval magasabb).
És alapvetően egy olyan településen, ahol az emberek elfogadóbbak, nagyobb és láthatóbb a melegközösség, az emberek is jobban felvállalják, hamarabb elfogadják magukat.
Sok helyen még most is (ön)kényszerházasságot kötnek a melegek és azért az is szempont, hogy egy olyan ember, aki nem tudja elfogadni magát vagy aki kényszerházasságban él nem fog ide írogatni.
Ráadásul szerintem az is közrejátszik, hogy azok a melegek, akik Szlovákiában élnek inkább szlovákiai oldalokon vannak jelen.
És persze az, hogy a magyarul beszélők kb 3-4%-a szlovák csak, tehát ha "arányos képviselet" lenne az oldalon, akkor 25-30 ember közül egy lenne szlovákiai magyar az oldalon.





Mivel a melegség velünk születik mindenhol 'vagyunk" még Mongóliában is.
A déli területeken Brazília, Ausztrália Spanyol, ahol volt szerencsém jánri, sok a meleg nagyon.
Melegbárok dugig voltak világszép férfiakkal komolyan mondom.





"Pesti volt" Azért tegyük hozzá, hogy
1. a budai és a rákoskeresztúri is pestinek mondja magát
2. Budapest környékén 100 km-es körben mindenki pestinek mondja magát - mert bemegy, ha kell, de nem fogja a kis faluját bediktálni, mit bonyolítsa a helyzetet.
3. Messze semmi köze Pesthez, de úgy adja el magát, mert fél, hogy akkor "ki se listázzák"
4. Szintén messze vidéken lakik, de kisebb településeket nem mernek felvállalni. (Pl. "18 éves, meleg, Pusztaalsófalva" Na vajon ki lehet az? Van 5 gyerek a faluban, abból 2 lány, 2 nem annyi éves.) Ezek aztán mind bemondanak valami nagyvárost. Érthető.
5. Előbb-utóbb úgyis nagyvárosban köt ki az összes fiatal, pláne a melegek, akiknek vidéken maradni nem egy leányálom.
Ami meg Pestet illeti, lassan az egész város egy spekulánsok által felvásárolt kiürített ingatlanpanama kőgazdag külföldiek számára, nem sokan húznának elő valódi papírokat a pestiségükről, azt elárulom.
"- Pesti vagyok.
- Bővebben?
- Jövőre talán sikerülne felköltöznöm, ha..."
- Jó, értem."










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!